Szijjártó Péter szerint az ENSZ-nek nem szabad ösztönöznie a migrációt, viszont vezető szerepet kell játszania a konfliktusok megoldásában és az afrikai lakosság helyben maradásának segítésében. Emellett támogatnia kell a hazájuktól elszakadtakat, hogy visszatérhessenek és biztonságban élhessenek, továbbá segítenie kell a tagországait abban, hogy megvédjék magukat a biztonsági kockázatoktól.

Szijjártó: a migráció ösztönzése helyett a béke és biztonság megőrzésére kellene az ENSZ-nek törekednie

A külgazdasági és külügyminiszter erről az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakának csúcsszintű általános vitájában felszólalva beszélt, közép-európai idő szerint pénteken.

Kijelentette, hogy mióta tavaly a világszervezetben elfogadták a globális migrációs csomagot, újabb elvándorlási hullámok indultak el. Ez újabb biztonsági kihívásokat jelent mind azoknak az országoknak, ahonnan a migránsok elindulnak, mind azoknak, amelyeken keresztülhaladnak, illetve amelyekbe végső célként igyekeznek.

Magyarország megteszi azt, amit az ENSZ-nek kellene: megvédi állampolgárait és határait, amelyek Európa határai is, csak legálisan lehet bejutni az országba – mondta Szijjártó Péter.

Az ENSZ-től pedig a kormány azt is elvárja, hogy bűncselekményként kezelje a határsértéseket, a civil szervezeteket pedig ne próbálja az egyes országok legitim képviselőinek feltüntetni.

Arra is felszólította az ENSZ-t, hogy ne úgy fesse le a migrációt, mint a legjobb eszközt a demográfiai és foglalkoztatási kihívások megoldására. Magyarország például a családok támogatásával, az oktatás folyamatos korszerűsítésével keres megoldást ezekre.

Szijjártó Péter hangoztatta: az ENSZ-től és más nemzetközi szervezetektől elvárható lenne, hogy előmozdítják a nemzetközi jogi szabályozást és azoknak segítenek, akik eleget tesznek a jogszabályoknak, nem azoknak, akik azokat megsértik. Leszögezte azt is: a migráció nem alapvető emberi jog, az ENSZ mégis ösztönzi. Az viszont alapvető jog, hogy mindenki békében és biztonságban éljen a hazájában – erről azonban a csomag nem is beszél, nem védi meg ezeket a jogokat.

Az ENSZ tavalyi történetének legfontosabb eredményeként akarta volna ünnepelni a migrációs csomagot, ez a kísérlet azonban elbukott – mondta Szijjártó Péter. Magyarország, az Egyesült Államok, Izrael, Lengyelország, Csehország és később Brazília a legveszélyesebb migrációs dokumentumnak minősítette a paktumot, és ellene szavazott.

A csomag elfogadása óta számos kísérletet tettek arra, hogy részletekben, fejezetenként más dokumentumokban áterőltessék annak tartalmát. Ezeket a kísérleteket Magyarország elutasítja, és sürgeti az ENSZ-t, hogy hagyjon fel velük.

Magyarország a jövőben is el fog utasítani minden olyan ENSZ-dokumentumot, amely utalást tesz a globális migrációs csomagra – jelentette be Szijjártó Péter.

Az elmúlt évek európai történéseire utalva kijelentette, hogy Brüsszel "felelőtlen és kártékony" politikája miatt illegális migránsok milliói érkeztek a kontinensre, sok bevándorló meghalt a Földközi-tengeren, Nyugat-Európában pedig párhuzamos társadalmak alakultak ki, amelyekben a "csendes többség a hangos kisebbséggel" kénytelen együtt élni. Külön kitért a terrorfenyegetettségre, megemlítve, hogy a migráns hátterűek által elkövetett 30-nál több terrortámadásban több mint 300 ember meghalt.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.