A foglalkoztatási ráta 70,2 százalékra emelkedett, így a rendszerváltás óta nem volt olyan magas Magyarországon, mint az utóbbi hónapokban – írta a Pénzügyminisztérium az MTI-nek a legfrissebb KSH adatok közzétételét követően.

A foglalkoztatottak száma már tartósan 4 és fél millió fölött van, a munkanélküliség szintje továbbra is alacsony, 3,4 százalékon áll. Még jelentős, mintegy félmilliós munkaerő-tartalék áll rendelkezésre, ami a kormányzat foglalkoztatási programjainak segítségével tovább aktivizálható – írták.

A kormány munkavállalást ösztönző intézkedéseinek, valamint a tartósan magas gazdasági növekedéssel összefüggésben kialakuló dinamikus foglalkoztatás-bővülésnek köszönhetően éves alapon már hét éve folyamatos csökken a munkanélküliség.

A közfoglalkoztatás nagyarányú csökkenésével folyamatosan nő a versenyszféra létszáma, 2010 óta több mint 700 ezerrel többen dolgoznak az elsődleges munkaerőpiacon.

A nők foglalkoztatási helyzete is nagymértékben javult, ilyen sokan még nem dolgoztak a rendszerváltozás óta. Nagyban segítik elhelyezkedésüket többek között a részmunkaidő lehetősége, a családi adókedvezmények és a bölcsődei támogatások is – áll a közleményben.

A fiatalok munkanélkülisége továbbra is 10 százalék közelében van a 2010-es közel 30 százalékos rátával szemben. A csökkenésben nagy szerepe van a munkahelyvédelmi akció kedvezményeinek, az Ifjúsági Garancia és az Út a munkaerőpiacra programoknak, amelyek több százezer fiatal elhelyezkedését segítették az elmúlt években – jegyzik meg.

A kormányzat elkötelezett a munkaerő mobilitásának a növelésében is, így a gazdaságvédelmi akcióterv részeként már a vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére vagy felújítására – emlékeztettek.

Az aktivitás további növelésével, a szakképzés átalakításával és a képzések, átképzések célirányossá tételével tovább növelhető a foglalkoztatás. A vállalatok hatékonyság-javító intézkedései és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodásuk tovább emelhetik a magasabb hozzáadott értéket termelő munkavállalók számát Magyarországon – írta a PM.

Mindeközben 119 ezerre nőtt a külföldön dolgozók száma (azok, akik rendelkeznek még magyar lakhellyel, azonban külföldi telephelyen dolgoznak), ami 14 ezerrel magasabb szám, mint tavaly ilyenkor

- írj a Portfolio.

A lap hozzáteszi:

a külföldön dolgozók száma az elmúlt másfél évben indult újra növekedésnek, vagyis úgy tűnik, hogy a magasabb bérek sem igazán tartják itthon a magyarokat. A(z átmenetileg) külföldön dolgozó magyarok száma mindössze néhány ezerrel marad el a 2016-os 121 ezres történelmi csúcstól.

"Ha a közmunkásoktól és a külföldön dolgozóktól megtisztítjuk az adatokat, akkor 4 millió 290 ezer foglalkoztatottak kapunk. És ha a közmunkások munkanélküliek lennének, akkor 5,6%-os munkanélküliségi rátát látnánk Magyarországon a jelenlegi 3,4% helyett" – összegzi a Portfolio.

Forrás: MTI, Portfolio

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Akkor HURRÁ, csak az a baj ez az adat az 50 évek malacszaporulatára hajaz, ott is az volt a baj, az anyadisznót nem értesítették, hogy mennyit is kéne fialnia !!!
advocat
És még jön hozzájuk néhány sebész is!
Aki Én
Újabb sikersztori, de gondolom lehet szektaképesen tálalni.
kokopelli
"...külföldi telephelyeken" dolgoznak! Magyar vállalatok telephelyein,vagy külföldi vállalatoknál!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.