A 34. Spar Budapest Maraton Fesztivál első napi távjaira összesen 18 850-en neveztek – közölte a szervező Budapest Sportiroda.

Szombat reggel a 10 kilométeres Landliebe futással kezdődött meg a kétnapos őszi budapesti futóünnep, a több hullámban rajtoló, több mint négyezer fős mezőnyből elsőként Szemerei Levente, a Szekszárdi Sportközpont versenyzője ért célba, 31:45 perces eredménnyel. A nőknél a távot 36:49 perc alatt teljesítő belga Jenna Wyns szakította át elsőnek a célszalagot.

Komoly tömeg kezdett futni Budapesten

A tíz kilométeres mezőnyben ott volt az Aktív Magyarország színeiben többek között Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár, Biczi Orsolya miniszteri biztos és Révész Máriusz kormánybiztos is.

A fesztivál második napján, vasárnap reggel kilenc órakor rajtol a SPAR Budapest Maraton, amelyet egyéniben, párban vagy váltóban lehet teljesíteni. A maratonisták mellé bekapcsolódnak majd a Real Nature 30 kilométeres futás résztvevői is. Nevezni még a helyszínen is lehet, de fontos időben érkezni – hívták fel a figyelmet a szervezők. A maratoni távon magyar bajnoki érmekért is zajlik majd a küzdelem.

Szurkolókkal együtt mintegy százezer emberre számít a Budapest Sportiroda vasárnapra. Európa egyik legszebb és leglátványosabb maratoni útvonala a Duna két partján vezet, át az Alagúton és a Margitszigeten.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.