Erőszakosan, fenyegetőzve, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársaiban félelmet keltve próbált a közmédia székházába bejutni a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőinek egy csoportja szombat délelőtt – közölte az MTVA Sajtóosztálya.

Közmédia: erőszakoskodtak velünk, félelmet keltettek bennünk

A közlemény szerint a képviselők tettüket azzal próbálták magyarázni, hogy "a botrányos decemberi eseményekhez" kapcsolódó egyik eljárásban pénteken a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság első fokon megváltoztatta azt a jegyzői döntést, amelyet 2018 decemberében hozott a III. kerület jegyzője a közmédia Kunigunda úti épületeinek, területének védelmére.

A bírósági határozat nem jogerős, az eljárás folytatódni fog, illetve a decemberi eseményekhez kapcsolódóan még több eljárás is folyamatban van – jelezte az MTVA.

A közleményben úgy fogalmaznak: a "sajtótájékoztatónak mondott" szombat délelőtti rendzavaró esemény során a DK négy képviselője a székházba bejutva közleményt akart beolvasni élő adásban, folyamatosan fenyegetve a közmédia jelenlévő munkatársait, megsértve személyiségi jogaikat, mivel többszöri kérés, felszólítás ellenére a beszélgetést élőben online közvetítették. Ezért az MTVA vizsgálja a lehetséges jogi lépéseket.

A történtek megmutatták, hogy a DK képviselő tetteikkel nem tisztelik, az igazságszolgáltatás tekintetében pedig nem ismerik a demokratikus intézményrendszert – áll az MTVA közleményében.

(MTI)

(Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

104 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A képviselők lefejelték a biztonsági őrök bakancsait is...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
Erőszak majd a csillagban lesz anyátokat is eladó patkány férgek!
solidedge
A napi több száz hazugság beolvasásában kettő az ellenzéki képviselők megjelenésével több percet csúszott. A nem kellő időben és mennyiségben beolvasott hazugság megrengetheti Orbán hatalmát.
Afra
@durbincs: Neked legyen mondva,...Ez titeket minősít,.ilyen férgek vagytok ti...
Afra
@durbincs: Sötét,szőröstalpú egybites,szellemi fogyatékos gyökér,nem tagadod meg önmagad...
Afra
@durbincs: Nyasgem,ha megengedem,de neked még azt sem,szőröstalpú.Tedd azt , a nálatok használatos budinál,ott bőséges a választék...Nem utolsó sorban,családban marad-...Mert megérdemled...
Afra
@durbincs: Szőröstalpú birkaagyú dikma, mássz vissza a fára. Tuti,hogy ezért levadásznak,seggfej diszpinty...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.