A rendszerváltás utáni magyar politika legmocskosabb történetének tartja a róla készült szexvideó publikálását Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, aki azt állítja, nem prostituált, hanem egy masszőr húzta csőbe azzal a felvétellel, amellyel már régóta próbálták zsarolni.

Szexbotrány Budaörsön: egy masszőrnő húzta csőbe a polgármestert

Szombat délelőtt bombaként robbant a hír, hogy a Pest megyei település postaládáiba egy szórólapot dobtak be, amelyen egy másfél éve feltöltött pornóvideó linkje található.

A 12 perces film – amelyet egy nap alatt több mint 40 ezerszer néztek meg – két szereplője egy szőke hölgy és a Budaörsöt 29 éve irányító polgármester, akiket alig pár méterről vesz a rejtett kamera. A felvételen tisztán látszik az akció, sőt még az is, ahogy megérkezik, illetve távozik a városvezető. A szóróanyagot a „Megalázott NŐK védegylete” írta alá, ám ilyen szervezet nem létezik.

Wittinghoff azt mondta, borzalmasan érzi magát a botrány kirobbanása óta, de családjával együtt fel fogja venni a harcot a

gengszterek, az erkölcstelen gazemberek

ellen, akik megrendezték a jelenetet. – Ez nagyjából négy évvel ezelőtt történt, nem sokkal azután, hogy Budaörsön nagyon kikapott a Fidesz. Akkoriban fájt a vállam a sok feszültségtől, a hölgyet épp ezért ajánlották nekem, mint masszőrt. Később meg is zsaroltak a felvétellel, azt akarták elérni, hogy ne induljak újra – mesélte a polgármester, aki feljelentésében meg is nevezte a zsarolót.

Mint mondta, pontosan tudja, hogy hibát követett el, de ez csak a családjára tartozik, ők teljes mértékben mellette állnak. – Azt gondoltam, hogy nem fognak ezzel előjönni, inkább megpróbálnak vele folyamatosan sakkban tartani. Igazából így megkönnyebbültem – tette hozzá Wittinghoff.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Kovács Attila

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Horizont: ma, 10:47; Amelyik vállalkozó meg nem áll be a sorba azt meg kinyírják, vagy nem kap megrendelést és ha kell még ráuszítják a NAV-ot is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...vagyis a felesége is pártolja, hogy a kurvák seggét nyalja ?
Aki Én
@Csizmás Kond: A te feleséged pártolja, hogy orbán seggét nyalod?
Egyébként mi a fasz közöd van hozzá? Ez színtiszta bűncselekmény, gondoltam ,hogy neked nincs ellene kifogásod.
jesz
ahogy elnézem, itt igazából nem az örömlány, hanem a polgármester szopott( a mai napig is)
Csizmás Kond
@Horizont: Nem én mondtam hanem a polgi, hogy a családjával együtt harcolni fog...ebből adódik a feleség...
És egyik oldalon sem leskelődtem senki után csak a megjelent cikkekhez írok megjegyzést.
csak úgy....
@Csizmás Kond: csalódtam benned cirmi! lassan te is olyan lepúsztult agyu leszö,mint @Eriksson:
csak úgy....
szerintem az jó pont,ha a sok impotens politikus között ,egynek még föláll...
tudode
És az mi, amikor Halász et könyökig kotorászoott nyilvános helyen egy hölgy szoknyája alatt:
.
www.borsonline.hu/aktualis/kedvesevel-lazitott-a-fideszes-halasz-janos-foto/138543
Csizmás Kond
@csak úgy...: Én is csalódtam benned, ezért nem is válaszolok neked...tehát ne erőlködj...
csak úgy....
@Csizmás Kond: válaszolsz,hogy nem válaszolsz...,egyre furább vagy cirmi.
Eladott Ország
Városvezetőként olyannyira megvesztegethetetlen, hogy még megzsarolni se tudták ezzel a titkosszolgálati eszközökkel létrehozott termékkel. Nem nehéz elképzelni, mit kértek a videó eltüntetése fejében, de nem kapták meg, ezért kénytelenek voltak nyilvánosságra hozni. Lehet, hogy így is sikerül aláásni Wittinghoff Tamás esélyeit, de a sutyiban való megegyezést jobban kedvelték volna. Így, hogy Wittinghoff beleállt a harcba, még mindig kétesélyes a dolog. Lehet, hogy a többségnek még mindig az számít, amit a városért tett, nem pedig az, hogy magánidejében mit produkált egy lepedőn.
kolozsvaros.com/2019/09/29/ha-en-budaorsi-lennek/
reagens
Wittinghof a huncut videó után még lejáratásról beszél? Az ő félre prütykölése derült ki és még áldozatnak akar tűnni? :-))))))))))))))))))) Ez bizony nevetséges és mutatja az ellenzék állapotát! Pontosabban roncsellenzék! :-)
csak úgy....
@reagens: te meg irígykedsz,lankadt farok! ez bizony nevetséges... :)
Eladott Ország
@Horizont: ma, 10:47; Amelyik vállalkozó meg nem áll be a sorba azt meg kinyírják, vagy nem kap megrendelést és ha kell még ráuszítják a NAV-ot is.
jesz
@Horizont: a potyapina majd' minden pasinak elveszi az eszét..persze az nem veszik el, csak leköltözik a gatyájába egy dugás erejéig...aztán a fejéhez kap...jéééézusom, hová tettem az eszem? de akkor már késő(bánat, eb gondolat)
Eladott Ország
@Horizont: Ahogy elnézem a dolgok jelenlegi állását, nincs az a befogott orr, ami ellenállhatna a tömény választási fekália penetráns szagának. Nem egyszerűen az van, hogy osztogatják a megalázó ilyen-olyan alamizsnát, hogy vagdossák országszerte a kibaszott szalagokat, hogy nyíltan fenyegetnek, hogy rajtuk kívül és nélkülük nincs élet, hogy aberrált faszságokkal riogatják a szavazókat, hanem fennen hirdetik: az aljasság fél egészség. Hogy az ellenzék csak a hatalmat akarja, meg a pozíciókat, ezzel szemben a fidesz épít és szépít és önfeláldozóan gyarapít? Valóban? Akkor faszért nem bírják elviselni, hogy egy városrész, egy kerület fejlődik, gyarapodik, mert egy ALKALMAS ember áll az élén, aki történetesen nem fideszes, dehát kit érdekel.De semmi nem tart örökké, ezt nem árt észben tartani. Becstelenség, aljasság, csak a fidesz.
nezelodo
@reagens: Látod a kiegyensúlyozott tájékoztatás miatt mellé kellett volna tenni a Megalázott Nők Védegyletének a first lady 2002 április közepén készült állkapocs röntgenfelvételét is.
reagens
@nezelodo: Ha te úgy gondolod, biztosan úgy is van! Kérlek pótold ezt az égbe kiáltó hiányosságot! :-))))
reagens
@Eladott Ország: Szerinted humoros vagy? Ki kell ábrándítsalak! A proli primitívség igen távol áll a humortól! :-)))))))))))))))
Gyúrjál még! :-))))))))
csak úgy....
@reagens: tibim,ha valamit nem értesz,akkor ki a hülye?
neked,mint értelmességinek tudnod kéne...
tudode
Nem nagy ügy, csak emberi csínytevés!!!
.
A Bibó-ista lányok együtt zuhanyoztak a nyikhajokkal, a mai példaképeinkkel,
.
nol.hu/archivum/archiv-6401-2430
nezelodo
@reagens: Jaj nem én vagyok az a nőegylet, azokról a szentekről te sokkal többet tudhatsz.
reagens
@nezelodo: Bocsika, de nem én emlegettem őket, hanem te!
Ha nem szeretnél ezzel szerepelni, még meg is értelek! :-)))))))))))))))))
Ludmilla
na,huszutuszuról is jelent meg ilyen kis botrányka,rendőrségi ügy volt belőle,de el kellett tussolni.. a hölgy az út széléről tett panaszt..
nezelodo
@reagens: Jaj, már nem emlékszel mit írtál? Segítek: "Wittinghof a huncut videó után még lejáratásról beszél? Az ő félre prütykölése derült ki és még áldozatnak akar tűnni? :-))))))))))))))))))) Ez bizony nevetséges és mutatja az ellenzék állapotát! Pontosabban roncsellenzék! :-)"
Ezt pedig arra a cikkre írtad, ahol ami erre a rejtélyes nőegyletre hivatkozik. Lehet, hogy ennek a Nőegyletnek a tagja a tordasi meg a herceghalmi magánasszony a Kubatov kopaszaival együtt. Amúgy meg mi a fenének veszkődik a vezér, (és te is) ezzel a roncsellenzékkel, szegény Tarlóst meg ha nem vigyáz a választásig még megüti a guta. Pedig az unokái már nagyon várják, hogy foglalkozzon velük.
reagens
@nezelodo: Szóval megerőszakolták a polgit. :-)))))
Nessy
Mikor is történt? Ezzel úgy vannak a fidesznél, mint az anyóka a gyóntatószékben! Azért gyónja meg minden héten a sok évvel ezelőtti félrelépését, mert olyan "jó rá vissza emlékezni"!. Ők is minden alkalommal előveszik a régi videót, mert olyan jó vele balhét keverni, meg zsarolni!
csak úgy....
@reagens: tibim,te ettü az izgalmas "politikai helyzettöl" merevedést kapsz? :)
kershetné magadnak,végre egy privát sexológust ...,te ,mint kisiparos értelmességi.
advocat
A "masszőrnő" egy tetves qrva! Ennyi. Szerintem.
nezelodo
@reagens: Neked rendesen problémáid vannak a szövegértéssel. Na a fidesznek azért megfelelsz. Senki, maga a polgi sem állította, hogy nem történt meg. Csak azt állította minden hozzászóló, hogy milyen gusztustalan módszereket használ a mélykeresztény gittegylet. Ha meg náluk esik meg ez az, mert van vaj bőven, lehazudják a csillagot az égről, akkor is a nagy nyilvánosság előtt zajlik és mindenki látja. Na ezért van meg a véleménye minden, még a politikával nem foglalkozó jóérzésű embernek is.
reagens
@nezelodo: Szóval ítéljük el a hölgyet aki bevállalta és ne a nős és hűtlenkedő polgit. :-)))
Hát a kutya támadásért hibáztathatjuk a vakondokot is. :-))))))
csak úgy....
@reagens: az éleslátásod és a logikád! nem tanítattak fölöslegesen a szüleid!
te ,valami arisztokrata családból származhatsz,ezt mindíg is éreztem az okos,néha túlbuzgó hozzászólásaid mögött.
nezelodo
@reagens: Á nem kell elítélni, hiszen egy gyönyörű matyóhimzés, ez a pártfeladatból kefélő amazon. Látod, a mélykeresztény fidesznek még ez is belefér az erkölcseibe, de amikor a vetélytárs megáll az út mentén, végigordítjátok az országot, hogy megkefélte a bozótba a titkárnőjét. Az íróasztal szexakrobatároknál pedig Brüsszelig hallatszik a csend. Na ennyit a párt vezetőitek erkölcseiről...
nezelodo
@reagens: Ja, akkor mi lenne ha ez a polgi is Londonba járna kefélni államköltségen, hogyan vernék magatokat? Ja azt a fontos embert még a rigófütty barátja is feloldozta a bűnei alól, tehát nem számít.
reagens
@nezelodo: Akik itt verik magukat azok ti vagytok. Bukott és erkölcytelen roncsellenzék. Nekünk ilyen jutott de leváltjuk. :-)))))
Ludmilla
@reagens: leváltani a hatalomban lévőket szokták
nezelodo
@reagens: Gondolom, mivel "mi az ellenzék" verjük magunkat, azért volt (?) Orbán beceneve a seregben (is), az hogy Kekec... Győri Gáborra csak később magyarosított. Jaj, és hogy ti, (te) leváltjátok az ellenzéket? Megértem a törekvést, a nagy elődök, Lenin, Sztálin, Hitler, Szálasi Rákosi stb is megpróbálták. Nincs új a nap alatt, még az is ismétlődik mekkora "szellemek" követik, és hirdetik az új keresztény próféta igéjét.
reagens
@nezelodo: Félreértettél! A szavazók váltják le az ellenzéket! Ők viszont kíméletlenül!
reagens
@Ludmilla: Ez formabontó bukás! :-))))))))))
babp1982
@Horizont: Elég csak tompikát elíteni meg azt a mocsok kisz halászt aki egy bárban rőföli a kurvát az asztalnál és ezek ugatnak!
Ludmilla
az,hogy ki, kivel,mikor,hol nem tartozik senkire..nem éppen keresztényi magatartás,hogy az esélyes és jó polgit ilyen módon próbálják kinyírni
Ludmilla
azért elég pikáns,hogy a talpig keresztény kormány kurvákat is bevet akcióba
nezelodo
@reagens: Azért lassacskán kinyílik a szavazóknak is a szeme, hála az erőszakosan nyomuló propagandának. Ebben, bár nem ez a szándékod, nem is sejted, mennyit lendítesz előre az ügyükön.
Ludmilla
@Horizont: sajnos igen,de talán ellensúlyozza a kiválóan végzett munkája
Aki Én
@Horizont: ,,@Csizmás Kond: Na ebből hagyd ki a feleségét. Az az ő dolguk otthon. A politikai szál tartozik ránk. A polgi gyenge volt, elbukott erkölcsileg. A szavazói dolga, hogy elnézik- e neki.
Szerinted a másik oldalon mennyi ilyen videót lehetne készíteni? Ne legyél már elfogultan naív. Mennyi alkoholista, drogos, asszonycsaló, asszonyverő, homeszexuális lehet köztük? Lopnak, csalnak, hazudnak, segget nyalnak. Vagy úgy gondoltad csak a polgi bukott meg?"

Már meg is jött a válasz a Kondomnak. A Borkai még korrupt is, ráadásul 3 milliót a kurvának, 3 milliót a testvérének intézett közpénzből.
Upsz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.