Érezhetően javította a Déli pályaudvar környékén élők életminőségét a dízel tolatómozdonyok kitiltása a területről – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely: nyugodtabb lett a Déli pályaudvar környéke
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A környék fideszes egyéni országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a döntés után rendkívül sok és kedvező visszajelzést kaptak. Gulyás Gergely a MÁV vezérigazgatójának és a XII. kerület polgármesterének is köszönetet mondott a jó együttműködésért, amellyel helyre tudták állítani a késő éjszakák nyugalmát.

A Miniszterelnökség vezetője fontosnak nevezte, hogy a nagy állami cégek mindig reagálni tudjanak a hasonló lakossági észrevételekre.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere kifejtette, hozzávetőleg több mint tíz éve próbálják elérni a dízel tolatómozdonyok kitiltását, és

volt idő, amikor "szorgalmasan bírságolták" is a társaságot a zajhatár átlépése miatt.

Hangsúlyozta, az előző pár hónapban sokkal többet léptek előre, mint korábban összesen, ezért pedig a MÁV jelenlegi vezetésének tartoznak köszönettel. Pokorni Zoltán köszönetet mondott a kormánynak is, mivel a kabinet pénzügyi támogatása nélkül nem sikerülhetett volna a régi mozdonyok kiváltása.

A városrész vezetője kitért arra is, a dízel tolatómozdonyok távolmaradása nem csak a pályaudvar környékén élőknek, hanem az egész városnak kedvező.

Kijelentette továbbá, hosszú távon is igényt tartanak a Déli pályaudvarra, mivel azt "hallatlan urbanisztikai értéknek" tartják. Pokorni Zoltán szerint ezért korszerűsíteni és nem felszámolni kell a területet.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett,

a Déli pályaudvaron évente mintegy 8 millió utas fordul meg, számuk fokozatosan nő, ami egyben több vonatot is jelent. Közölte, naponta 250-270 vonat közlekedik a pályaudvaron, a nyári időszakban azonban ez a szám eléri a 350-et is, vagyis átlagosan majdnem három percenként érkezik és indul egy szerelvény.

A vasúttársaság vezetője elmondta, április 24-től nem alkalmaznak dízel tolatómozdonyakat a Déli pályaudvaron, a kísérlet pedig bevált, mivel azok nélkül is tudják tartani a menetrendet, a környéken lakók pedig nyugodtabban élhetnek.

Homolya Róbert utóbbival kapcsolatban aláhúzta, a MÁV csak akkor lehet sikeres, ha mindenki felé szerethetővé válik.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
aha, az emberek már csak Ak 47-el, RPG-vel, tojásgránáttal, Rambó tőrrel meg kompozit íjjal mernek odamenni !
papa.49
A lárvaképűdudadani elsóhajtotta magát oszt. mindjárt csend is lett a Déli környékén !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.