A Debreceni Egyetem klinikai központjában indít egészségügyi kutatási programot a világ egyik vezető egyeteme, a Massachussetts Institute of Technology (MIT) – közölte a GE Healthcare az MTI-vel.

A napokban született megállapodás révén az Egyesült Államokban hét éve sikerrel működő, PhD hallgatókat célzó MIT Catalyst program 2020-ban indul a GE Healthcare-rel együttműködésben. Közös kutatásról és képzésfejlesztésről kötöttek megállapodást, a partnerség főbb területei a digitális medicina, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a sportorvoslás lesznek – írták a közleményben.

A program különböző profilú szervezeteket fog össze, az együttműködésben részt vesznek egyetemek, kórházak, vállalatok. Céljuk, hogy olyan projekteken dolgozzanak, amelyekkel később a nemzetközi, egészségtechnológiai iparban érdekelt vállalatokat is kiszolgálnak, mint például a GE egészségügyi üzletága, a GE Healthcare.

Az elmúlt hét évben 34 ösztöndíjas vett részt a program négy képzési központjában, őket ötven mentor segítette.

Az MIT-hoz hasonlóan a programot támogató GE Healthcare globális központja szintén Bostonban található, az együttműködés kialakításában azonban a magyarországi központ játszott jelentős szerepet. A GE 2018-ban több mint 6 milliárd forintot fektetett K+F tevékenységekbe Magyarországon – írták.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.