Míg 2010-ben a magyar családokat és az államot is agyonnyomta az adósság és a gazdasági bizonytalanság, addig most fejlődő pályán van az ország – mondta a Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás hozzátette:

mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a munkanélküliség a 2010-ben mért 11,5 százalékról 3,3 százalékra csökkent, aki akar, az tud ma dolgozni Magyarországon.

A fejlődés meglátszik Magyarország államadósságán is, amely a 2010-es 83 százalékról 70 százalék alá csökkent, így az uniós átlag alatt van – jegyezte meg.

Emlékeztetett: a külgazdasági minisztérium feladata, hogy az export és a beruházások terén erősítse a magyar gazdaságot. Az eredmények e téren is javultak: az utolsó balliberális kormányzás alatti teljes évben, 2009-ben a beruházásösztönző rendszeren keresztül 27, míg 2018-ban 98 beruházás valósult meg. A 2009-es beruházások kevesebb mint 5500 munkahelyet, míg a 2018-asak 17 ezer állást teremtettek – ismertette az adatokat.

Hangsúlyozta:

ez a három-négyszeres javulás elsősorban a magyar emberek világszínvonalú munkájának köszönhető, valamint annak, hogy az Orbán-kormány a magyar emberekkel szövetségben dolgozik az ország erősítéséért.

Elmondta: a magas munkanélküliség miatt 2010-ben az Orbán-kormány célja még az volt, hogy minél több munkahely jöjjön létre, jelenleg pedig az, hogy minél nagyobb hozzáadott értékű tevékenységek, beruházások érkezzenek Magyarországra.

A Magyarországra érkező beruházásoknál az átlagfizetés két év alatt 304 ezer forintról 505 ezer forintra nőtt, ez is mutatja, hogy egyre nagyobb értéket jelentő munkafolyamatokat telepítenek a vállalkozások Magyarországra – magyarázta Menczer Tamás.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Akkor az a "világszinvonalú" munka miért is nincs megfizetve? Miért kellett a dolgozók hátrányára módositani a munka törvénykönyvet, miért a rabszolgatörvény, miért vannak kiherélve a szakszervezetek, miért loptátok el 3 millió dolgozó magántulajdonát? Ebból a szövetségből a magyar embereknek eddig csak kára származott- kivéve azt a néhány tizezret, akik a "családhoz" tartoznak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Menczer Tamás azt is tedd hozza hogy az Euro 240-rol 330-ra gyengul O1G tenykedese alatt, ami majdnem 50%-os gyengules. Ez elvitte az osszes ber es nyugdijemelest, valamint felturbozta az inflaciot.
De tedd hozza azt is hogy korhazak es iskolak helyett vannak stadionok, amiknek viszont nincs felelos uzemeltetoje, igy garantaltan le fognak rohadni 5-10 even belul. Bar ahogy elnezem a kaposvari uszodat, lehet hogy nehany nap is eleg hogy szetessenek ezek az epitmenyek.
papa.49
Ki a tököm ez a legújabb faszjancsi, és főleg mit ugat itt ilyen röhejes hülyeségeket ???
Értem ez is egy állattitkár AHA !!!
namihami
Igaz. A baj az, hogy azok a magyar emberek, akikkel a Fidesz kormány törődik, azok mindegyike a határokon kivül lakik.
Határon belülre már csak a családtagokkal és barátokkal való törődés marad. Ez a törődés azonban elsősorban és kizárólag az ellopott pénzekre vonatkozik
Macskaszem
Jelentkezzen már az a csodabogár aki 505 ezer forintot keres bármely összeszerelő üzemben napi 8 órában. Mert ha 16 óra alatt keres ennyit, az nem ér.
cikicakk55
Érdekes,hogy ezeket a csodálatos eredményeket csak a FideSS nyomatja.Csak Ők látják így,hogy az országunk mekkorát fejlődött.Az Uniós felmérések alapján azonban mindenben az utolsók,vagy majdnem az utolsók vagyunk.A munkanélküliség azért csökkent,mert egy ember több munkahelyen is dolgozik és azt annyi külön munkásnak is számítják. A másik fele meg már kinn dolgozik külföldön,így persze,hogy csökkent a munkanélküliség.Oly annyira csökkent,hogy még be is kellett hozni 150.000 Török,Ukrán,Román,Szerb, Afgán, és néger "vendégmunkást" ezeket a kormány 2015-ben még migránsoknak hívta,most meg becsületes " vendégmunkások" nem tudom meddig fognak ezek itt éhbérért gürizni nekik,de szerintem hamarosan tipliznek innen valahová nyugatra. Csodálom,hogy még egyetlen plafon sem szakadt egyetlen Fideszesre sem. Ennyit hazudni az előző 20 évben egyik párt sem mert.
Nessy
Ilyen "szövetséges" mellett már nincs is szükség ellenségre! Úgy. hogy abba lehet hagyni migránsozást, meg a "báncsák a magyarokat" dumát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.