A László Imre-ügy kapcsán a TV2 épülete előtt tiltakozott és petíciót adott át a televíziónak szerdán Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt és több ellenzéki politikustársa. Sajtótájékoztatót is tartottak az ügyben, amin a DK-s László Imre reagált az ellene felhozott szexuális zaklatással kapcsolatos vádakra.

Sajtótájékoztatót tartott szerdán a Tv2 épülete előtt László Imre azzal kapcsolatban, hogy nemi erőszakkal vádolták meg. Az újbudai polgármesterjelölt mögött több ellenzéki politikus is felsorakozott – számolt be az ATV.

László Imre nyomatékosan állította, hogy "a Tények hazudik, az ellene felhozott vádak közül pedig semmi sem igaz"- mondta.

A politikus sajtó-helyreigazítási és polgári pert, illetve büntetőfeljelentést tesz azok ellen, akik – ahogy fogalmazott – „a talán lehető legaljasabb hazugsággal próbálnak lejáratni”.

A DK politikusa megdöbbentőnek tartja, hogy – elmondása szerint – „a Fidesz ilyen alantas eszközökhöz” folyamodik. László Imre „gusztustalannak” nevezte az ügyet, és mint mondta: távol áll attól a szellemiségtől, amit ő az újbudaiakról gondol.

Az újbudai polgármesterjelölt azt mondta, emberileg hatalmasat csalódott fideszes ellenfelében, a kerületet vezető Hoffmann Tamásban, mert akár ő rendelte meg a lejárató anyagot, akár csak tudott róla, "óriásit csökkent a szememben" – fogalmazott. A politikus azt üzente a XI. kerületi polgármesternek és a Fidesznek, hogy "ha harc, hát legyen harc", és azt is megjegyezte, amíg ellenfelei hazugsággal, lejáratással és gonoszsággal akarnak harcolni, addig ő tisztességgel.

Az ügy előzménye, hogy a TV2 és az Origo híre szerint többször is szexuálisan zaklatta László Imre DK-s politikus, az ellenzék újbudai polgármesterjelöltje az egyik női beosztottját, egy orvosnőt még 2012 környékén. 

A nő a tévének eltorzított hangon adott interjút, a nevét nem árulta el, arcát nem mutatták

- írja az Index.

A nő állítása szerint László Imre akkoriban a Swiss Medical Services Kft. nevű magánklinikán dolgozott orvos-igazgatóként. Elmondása szerint egyszer László Imre "az irodájában lehúzta a sliccét, elővette a nemi szervét és arra kérte, simogassa meg". Egy másik alkalommal ennél durvább dolog történt – állítja a nő. Ekkor László Imre – fogalmazása szerint – meg akarta erőszakolni. A történteket a nő jelezte a kft. ügyvezetőjének is, de nem tett feljelentést.

Az Index az ügy kapcsán megkereste a kft. ügyvezetőjét, de egyelőre nem kaptak választ. A lap arról érdeklődött, hogy valóban történt-e ilyen eset a cégénél és ha annak idején a cég tudomást szerzett szexuális erőszakról, ahogy ezt a nő állítja, akkor ő miért nem tett feljelentést az ügyben.

A nő a TV2-nek az interjúban ezzel kapcsolatban azt mondta, azért csak most állt elő a történetével, mert meglátta László Imre kampányplakátjait a városban, és eszébe jutott, mit tett vele.

A plakátokra nézek, és nem értem az embereket. A nézése, az elején sem szerettem a nézését, de most már tudom, mi van mögötte

- mondta a nő.

László Imre korábban, a Facebook-oldalán is reagált a sajtóban megjelent fenti beszámolóra.

Azt üzenem Hoffmann Tamásnak és a Fidesznek, hogy "ha harc, hát legyen harc". De amíg ők hazug lejáratással és aljassággal akarnak ellenem harcolni, én tisztességgel fogom őket legyőzni október 13-án!

- írta közösségi oldalán. Egyúttal jelezte: tüntetés szervez a Tv2 elé szerda este fél 6-ra. 

Az Index azt írja, végül délután Karácsony Gergelyt és László Imrét beengedték a Tv2 épületébe, ahol átadtak egy petíciót, bízva abban, hogy az esti híradóban annak a szövegét beolvassák majd. Miután kijöttek az épületből, Karácsony a sajtónak jelezte:

ott lesznek este és figyelni fogják a Tv2 híradóját.

A DK jelezte, kiáll László Imre mellett. Feltehetőleg így tesz Karácsony Gergely is, aki szintén részt vesz az eseményen, ahogy a korábbi sajtótájékoztatón is. 

Karácsony a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott:

Az elmúlt három évtized legmocskosabb kampánya zajlik ma Magyarországon.

Hozzátette:

Pedig a választás tétje senkit sem mentesít az alól, hogy betartsa a legelemibb politikai és becsületbeli szabályokat. A fideszes hatalom és az "őt kiszolgáló lakájmédia" azonban újabb és újabb határokat lép át.

"Nem tűrünk tovább" – szögezte le a főpolgármester-jelölt, hangsúlyozva, hogy – fogalmazása szerint – a Tények című műsorban igaztalanul vádolták meg László Imrét, és az érintettnek nem adtak lehetőséget arra, hogy elmondhassa a saját álláspontját. A műsor semmilyen sajtóetikai szabályt nem tartott be, amikor "mindenfajta bizonyíték, komolyan vehető tanúvallomás nélkül" fogalmazta meg a vádat – közölte.

Karácsony Gergely közölte, hogy este fél hatra a televízió épülete elé hívják a szimpatizánsaikat.

V. Naszályi Márta I. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt azt mondta, azok számára, akik a "gyűlöletkampányt gerjesztik és fenntartják" az a legfontosabb, hogy megőrizzék a hatalmukat és befolyásukat, az ellenzéki politikusokat viszont egy jobb város, egy jobb élet és a gyermekeink jobb jövőjének reménye hajtja. Hozzátette, nem engedhetik, hogy egyenként levadásszák őket, mert azzal azt üzennék az állampolgároknak, azt is hagyni fogják, hogy velük is megtegyék.

Forrás: ATV, Index, Népszava, MTI

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vukkocska
@reagens: ami nem történt meg, azt nem kell cáfolni. A fideszesek egyre mocskosabb módszereket alkalmaznak. Aki ismeri László Imrét, a Tétényi úti kórház (akkor úgy hívták) volt igazgatóját, egy fél másodpercig sem gondolja, hogy bármi alapja lenne annak, amit a legaljasabb csatorna, a Tv2 közölt. A magyar jog alapelve, hogy nem a vétlenséget, hanem a bűnösséget kell bizonyítani. Remélem az erkölcsi elégtétel mellett meg lesz a büntetőjogi felelősség megállapítása. Nem kéne készpénznek venni az ilyen aljas híreket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
reagens
Donáth László után most László Imre! Nem petíciókat kell írni, hanem cáfolni, mint minden megvádolt! Régen rossz neki, ha ez nem fog sikerülni!
Nem gondoltam volna, hogy ennyi huncut ember van a roncsellenzék soraiban! :-)))))))))))))))))
azösszeskibanévfoglalt
milyen aranyosak az ún. jobboldaliak. most a megvádolt bizonyítson. bezzeg máskor azzal jönnek, h miért hallgatott a nő eddig, akármeddig, hol a bizonyítéka, etc.?
a kognitív disszonancia mindig vicces működés közben :D
jesz
Egy régi katonai dokumentumfilmben láthatjuk Berlin ostromát, ahol
megsemmisítő tüzérségi zárótüzet tol az orosz tüzérség Belinre. Kő kövön nem maradt.
Nos valahogy pont ilyen a mostani kampány. Aki erre a kampány-tüzérségi tűzre nincs felkészülve, az bizony mehet a levesbe.
Ludmilla
@reagens: nézz körül a bandádban:talán kezdd Tompikával
fahrenheit451
Mocskos Fidesz!
Jön még pogány kutyára keresztény dér...
Macskaszem
@reagens: Tudjátok hitvány gecik, hogy ezt szinte lehetetlen cáfolni is meg bizonyítani is, pont ezért alkalmazzátok ezt az aljas módszert.
F_Viktor
@reagens: Írod:
"Nem petíciókat kell írni, hanem cáfolni, mint minden megvádolt!"

Pocok, qvára fordítva ülsz a lovon!
Nem tudom hol élsz, de a még mindig hatályos magyar jog alapján nem a vádlottnak kell bizonyítania az ártatlanságát, hanem fordítva, a vádló bizonyítja a bűncselekményt!

De nézzük a tényeket:
"A nő a tévének eltorzított hangon adott interjút, a nevét nem árulta el, arcát nem mutatták"

Ahaaa... Egy a homályba bújt bárki állít valamit... Röhej, nem vád!
De nézzük a fake news terjesztőit. Kik is ők?
A fityeszes tv2 és a fityeszes origo? Kik is ők? fityeszes ügynökök, akik a mellékszobából felügyelik, cenzúrázzák az ott dolgozókat. Nos, ez lehet, mert újságírók nem lehetnek, hiszen rájuk vonatkozik az újságírói etikai kódex, amely pl. ilyeneket tartalmaz:

"Az intézmények működésének nyilvánossága, és kiterjesztése a médiára, a pluralizmus jogi alapja. Ennek előfeltétele a véleménynyilvánítás szabadsága, jog az információhoz és a cenzúra kizárása."

Vágod? No cenzúra!

"Az információs verseny sem indokolhatja, hogy ellenőrizetlen, a valóságnak meg nem felelő, illetve a közéleti szerepléstől független magánéleti információkat közöljenek, s ezzel az érintett személyiségi jogai sérüljenek."

Vágod? No fake news buzikák!

"Az online média munkatársa semmilyen, a sajtó műfajai körébe tartozó publikációjában (cikkében, írásos, fotós vagy a rádiózás és/vagy televíziózás eszközeivel készült tudósításában, riportjában, interjújában, stb.) nem publikálhat tudomása vagy feltételezése szerint hamis vagy félrevezető információt sem saját neve, sem írói név, sem bármilyen, un. nickname használatával."

Jujjjj... De qvára nem újságírók ezek a fityeszes bértollnokok...

"...az információ eredetét nyilvánosságra kell hozni, ha az nem fenyegeti a hírforrás biztonságát."

Vágod? Hun az a mélymagyar őskeresztény fiteszes qrva aki sem a pofázmányát, sem a hangját nem meri vállalni, ellenben vádol?
Tán a szerkesztőség takarítónénijét ültették a...
reagens
@Macskaszem: Örülök hogy ilyen szépen véleményezed a mee too kampányt. :-))))))))))
reagens
@F_Viktor: Vergödsz nyomi? Hát vannak olyan bűncselekmények ahol a bizonyítási terhet megfordították.
Ha hosszan írsz általában hazudsz. :-))))))))))
Na csááááááá! :-))))))
vukkocska
@reagens: ami nem történt meg, azt nem kell cáfolni. A fideszesek egyre mocskosabb módszereket alkalmaznak. Aki ismeri László Imrét, a Tétényi úti kórház (akkor úgy hívták) volt igazgatóját, egy fél másodpercig sem gondolja, hogy bármi alapja lenne annak, amit a legaljasabb csatorna, a Tv2 közölt. A magyar jog alapelve, hogy nem a vétlenséget, hanem a bűnösséget kell bizonyítani. Remélem az erkölcsi elégtétel mellett meg lesz a büntetőjogi felelősség megállapítása. Nem kéne készpénznek venni az ilyen aljas híreket.
fahrenheit451
Az egész világon mindent elborít a hamis hír - a hazugság, a rágalom...
Sátán, az ördög győzött - Sátán, az ördög legyőzte a világot!!!
Te tudod mit jelent a Sátán, és az ördög név?
Iiiigen, azt: hazug, rágalmazó

De ezt csak a pogányok hiszik így, mint pl. Magyarországon a fideszesek, akik rovásírással írják ki magukat az élet könyvéből.

De mi már 2000 évvel ezelőtt győztünk!
"A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” /Jézus/

A NER-turisták a világban már régen meg vannak ítélve - csúnyán.
Hidd el, nem akarsz cserélni velük !!!
fahrenheit451
Pár év, vagy pár jó tíz év, amit csak koko-val (nem a Kokóval!) lehet kibírni - talán a mégis mocorgó bűntudat teszi ezt?

Mocorog a bűntudat, még több koko!
Nekem olyan jó - vagy mégsem?

varosikurir.hu/wp-content/uploads/2017/12/7-2-e1477613314316.jpg
fahrenheit451
Szeretlek, olyan jó a szex veled - egy kis koko-val.
Az a sok szerelem - Eszter.
Az a sok szex (havonta egyszer - Eszter)
Az a sok koko. Ki is vagy te? Emma? Emőke? Eszter?
Macskaszem
@reagens: Sz@rok rád, ez egy mocskos, gennyes fideszkampány,, nem mee too.
simmering73
Persze, hogy hazudik a tv2. Be is fogják ismerni a képernyőn, úgy kb 2021 nyarán, mikor erre kötelezik őket.
moareka
Ezért a mondatomért előre bocsánatot kérek: A tököm tele van ezekkel a kib...tlan ,k...kal, akik kihasználva ezt a mocskos kampányt, valaha volt megvalósíthatatlan álmukat próbálják erénnyé kovácsolni...
F_Viktor
@reagens: Írod:
"Hát vannak olyan bűncselekmények ahol a bizonyítási terhet megfordították."

Bruhaahaaa faszkalap... Szopófantom létedre a broki megint másik fele jutott :-))))
Az idézett mondatodra: HAZUDSZ mocskos kutya! :-)))
reagens
@F_Viktor: Majď holnap foglalkozom veled nyomi! Addig csááááá! :-))))))))))
csak úgy....
@reagens: de reggel 6 ra itt legyél ám ,te kivénhedt harci kappan...
jesz
olvastam amit a doktornő mondott a zaklatásáról, és László Imre jelleméről...

Szerintem gyorsan a végére lehetne járni...kérjenek mindketten hazugság-vizsgáló eljárást. Ott ügyes kérdezők vannak, hamar kiderül ki a hazdós. És nem egy helyen, hanem legyen egy kontrol vizsgálat is.

Ott nem lehet mellébeszélni.
reagens
Az ártatlan tekintetű Donáth mester is igen huncut egy ellenzéki! :-)))))))))
reagens
@F_Viktor: nokjoga.hu/alapinformaciok/eroszak-fajtai/szexualis-zaklatas

Igen. Van amikor a szexuális zaklatás ügyében a bizonyítási terhet megfordították a magyar jogban.

Persze egy bugris, taknyos tahó mit tudna erről!
reagens
@vukkocska: A fickó megítélése nem képzelet dolga, hanem a bizonyítéké! Ennyi!
reagens
@Macskaszem: 17:08. :-)))))))))))))))))))))))))))))))
F_Viktor
@reagens: Írod:
"Igen. Van amikor a szexuális zaklatás ügyében a bizonyítási terhet megfordították a magyar jogban."

Pocok, olyan vagy, mint a bukott EU biztosod, hazugságot HAZUGSÁGGAL próbálsz megmagyarázni!

Linkelt írásodat, ami 15 oldalas, 7 090 szóból, s 54 097 betűből áll én elolvastam, de te nem!
Megjegyzem, hogy az általad nem ismert netiket szerint úgy illik, hogy bemásolod a mondandódat, s a végén berakod a hivatkozást!

Nos a lényeg, hogy egyetlen utalás van amivel előhozakodtál, de az is csak a Munka törvénykönyvére hivatkozik, s az egyenlő bánásmódra vonatkozik.
A felhozott példa sem tűnik számomra relevánsnak.

"Magyarországon szinte minden átfogóbb jogszabály tartalmaz az egyenlő bánásmód követelményéről szóló általános elveket megfogalmazó paragrafust.
Így az egyenlő bánásmód követelményét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát előírja az Alkotmány, az Egészségügyi törvény, a Büntető és a Polgári törvénykönyv, valamint a Munka törvénykönyve.
Ez utóbbi rendelkezik az egyenlő bánásmód követelményének biztosításáról, arról, hogy az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének következményeit orvosolni kell, valamint arról, hogy a munkáltató eljárásával kapcsolatos vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy eljárása az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette.
Ez utóbbi az ún. bizonyítási teher megfordítása. Ha tehát a munkavállaló úgy gondolja, hogy őt valamely védett társadalmi csoporthoz való tartozása miatt diszkriminatív módon küldték el a munkahelyéről, ő maga csak azt köteles bizonyítani, hogy neki pl. felmondtak, míg a munkáltatónak kell bizonyítania azt, hogy a felmondás valójában nem sértette az egyenlő bánásmód követelményét. "

Tanácsolom, hogy egy semmihez nem értő agymosott szopófantom ne a jogszabályok értelmezésével kezdje el az ötödik osztályos tanulmányait, mert annak eredménye csak egy újabb felmosórongy szerep lesz :-)))))
reagens
@F_Viktor: Igen jó példát hoztam, te pedig magyarázkodsz! Tedd csak! :-))))))))))))))
DR PRÉDlKÁTOR
@reagens: Ne félj, téged nem fog senki megvádolni kekszuális erőszakkal... Esetleg ha a hölgy nagyítót is használna, a cerka megtalálásához...
Desischado
Mondom én, hogy ez már hányinger, ami itt folyik... De egy maffia bandától ne várjunk mást!
Aki Én
Eva Kovacs a fészbuk esze!

Jaaaj Évike, látom megint túlszívta az altatógázt, vagy a röntgen sugarak jótékony hatása ez?
Azzal egy pillanatig ne foglalkozzon, hogy semmi nincs bizonyítva.
reagens
@DR PRÉDlKÁTOR: Ismét vau- vau! Elmés vagy nagyon nyomi! :-)))))))))))))))))))))))))))
Na csáááááááááááááááááááááááá! :-)))))))))))))))))))))))))))))
F_Viktor
@reagens: Írod:
"Igen jó példát hoztam,"

S hol az a jó példa?
Tibi, te nagyon ökör, ha valamit 50-szer elmondasz, attól még nem lesz igaz, attól függetlenül HAZUG, geci, féreg vagy!
reagens
@F_Viktor: Ideges vagy nyomi? :-)))))
Te is csak gyáva Csui vagy! :-)))))))))
Nincs mit tisztelnem egy ilyenen! Jellemzően skizoid alkat, és ezt nem kedvelem. Tipikus és undi vagy. :-)))))))))) Nevetek az ilyeneken. :-))))))))))))
vukkocska
@reagens: A kórház vezetésének cáfolata meg cáfolat. Mert ugye a "hölgy" jelezte a vezetőségnek, hogy László Imre mit tett vele. Csak éppen ők nem tudnak róla. Ha ez így lett volna, azonnal követte volna büntetőjogi eljárás. A bizonyíték kinek a kezében van? Mert nincs. Lehet majd kalapozni a doktornőnek, hogy összegyűjtse a pénzt, amit megítélnek László Imre javára. Meg ugye hét évig rágta a körmét, hogy megszólaljon-e vagy sem.
reagens
@vukkocska: Nézd. Nem így megy az egész világom hogy a MeToo része ként elég a vádat megfogalmazni? Eddig ez így ment. Nem lennék a doktor úr helyében.
vukkocska
@reagens: ő sem a tiédben. Mi lenne, ha Borkaival foglalkoznál, akiről totális kép van dugás és kurvázás közben? Meg a szexpartiról készített videót is megtekintheted.
tudode
Karaktergyilkossággal győzni is lehet Torgyán dr-tól a gimnazista kislányig ebben a mentálisan beteg országban!
.
Ez már nem az efajzott béközepes, szekta, az ország szégyene rablógarázdálkodással!
reagens
@vukkocska: Irigykedek is rá! :-)))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.