Két és fél millióan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra, mert nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

2,5 millióan kapják idén a "minden eddiginél magasabb" nyugdíjprémiumot
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Novák Katalin emlékeztetett, hogy az állam akkor tud nyugdíjprémiumot adni, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot.

Idén 4,6 százalékkal nő a magyar GDP, így a prémium 22 ezer forintos maximális összege minden eddiginél magasabb. 2019 a harmadik olyan év, amikor az emberek szorgalmának köszönhetően prémiumot adnak a nyugdíjasoknak

- tette hozzá Novák Katalin.

Hangsúlyozta: ha a gazdaság növekedése jövőre is meghaladja a 3,5 százalékot, ismét számíthatnak a nyugdíjasok a prémiumra.

Az államtitkár a szintén novemberben érkező nyugdíj-kiegészítéssel kapcsolatban felidézte: a kormány 2010-ben azt ígérte, hogy a nyugdíjak megőrzik értékállóságukat, ennek érdekében minden évben az inflációnak megfelelőn emelik a nyugdíj összegét.

Emellett ha az infláció a várnál magasabb, kifizetik a különbözetet. Ez az összeg idén átlagosan tízezer forint

- mondta.

Novák Katalin a Kossuth rádió, Jó reggelt Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a juttatások átutalása november 12. után történik, és az összeg postai úton is novemberben érkezik.

A prémiummal és a kiegészítéssel azt szeretnék éreztetni a nyugdíjasokkal, hogy az állam tudja, a bővülésben az ő teljesítményük is benne van – fejtette ki az államtitkár.

(MTI)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Örök becsű lett Schmidt Pál követelésr: Ami jár, az jár (Pedig őkelme lemondott!!!
.
A nyuggerek nem mondtak le, csak újjáépítették a szétmombázott országot, azt, amit széthordanak azok, akik egy téglát nem mozdítottak meg!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
reagens
A kormány a szívén viseli az idősek sorsát! Ők bizonyítottak, míg az ellenzék csak magyaráz! :-)))))))))))
fergeteg
Igy van Uraim ! Van és lesz egy kormányunk aki gondol az idős emberekre.
dr. prédikátor
@reagens: Nyikari cerkóf te bocskoros román bozgor!!! Te NE UGASS BELE A MAGYAROK DOLGÁBA!!!NEKED K U S S!Elégedj meg az O1G picsájával és faszával, szophatsz és nyalhatsz!!!
silber13
@reagens: Mégis mi a fenét tehetne az ellenzék korlátlan pénzfelhasználás híján? A kormány a szívén viseli az idősek sorsát! " Na igen, ezért tapsolták el a 3300 milliárdnyi MANYUP-ot ugye?
reagens
@silber13: Manyup- nem volt kötelező kilépni! Maradtak benne! Kérdezd meg őket, miért így döntöttek!

Ellenzék- Timúr és csapata is tudta, hogyan kell segíteni. Ezek is gondolkodhatnának. Persze a roncsellenzéknek csak propagandára kell az idős, segíteni nem akar. Ezt a kormány teszi meg és kiáll az idősekért! :-)))))
reagens
@dr. prédikátor: Ideges vagy nyomi idegen? :-)))))))))))))))) Soha nem leszel magyar és be se fogadunk! Jobb ha visszahúzol a lyukba ahonnan előmerészkedtél nagy bátorságodban! :-))))))))))))))))))))))))))
dr. prédikátor
@reagens: Nyikari cerkóf patkány!!!Anyádat megkurtad már ma??? Vagy csak megszopattad??
tudode
Örök becsű lett Schmidt Pál követelésr: Ami jár, az jár (Pedig őkelme lemondott!!!
.
A nyuggerek nem mondtak le, csak újjáépítették a szétmombázott országot, azt, amit széthordanak azok, akik egy téglát nem mozdítottak meg!!!
reagens
@dr. prédikátor: Nem érteni matyar? :-))))))))))))))))))))))))))))))
vacsi
Minden eddiginél magasabbat?! Ahogy hallom az összegeket, még a tavalyit sem fogja elérni! Az idén kiszámolták 135 ezerre, mint átlagra a 11800 Ft-ot. És hánynak van ez alatti nyugdíja!80 ezres nyugdíjra - ami szerintük igen jó (!), adnak 8 ezret!
RonaGyuri
ócska fityeszetlen propaganda duma
gyenge kompenzációja annak, amit elvettek!! S ráadásul még köszönetet is várnak érte! Sok buta birka meg nyalja a ... =))
Nessy
@vacsi: Nagyon sokan vannak, akiknek a 90-s években megszünt a munkahelye, és még 15 - 20 évet dolgoztak minimálbéren, vagy nem sokkal többért. Azoknak hiába volt előtte 20 évig tisztességes bére, ez bizony lehúzta. A kilencvenes évek degressziós nyugdíj megállapítása meg hab volt a tortán!
Macskaszem
2010: átlagnyugdíj 78%-a az átlagbérnek, 2019: 56%-a. Ez a két szám mindent elmond arról, hogy a fidesz mennyire becsüli a nyugdíjasokat.
jesz
...hát ha még hallanánk azt is, miket mondanak a nyugdíjasokra a hatalom emberei, amikor zártnajtók mögött el kell dönteni, mennyi alamizsnát adjanak ebben az évben...semmi köze a gazdasági helyzethez, hanem a fő megmondók iránymutatása szerint kell kiszámolni, alakítani a statisztikát...(mert mint tudjuk azt a legkönnyebb lenyomni a nép torkán)
Ezen az őszön jól kell számolni, mert szavazás lesz...de a következő év? Na az meg a szopás...mert büntetlen nem marad ez a bőkezű adakozás.
kereső
Van egy mondás, amit figyelmébe ajánlanék a kormány ömlengőinek: "öndicséret büdös"!.És engedjék meg nekem, hogy ne ájuljak el attól, hogy a kormány teljesiti a törvényben foglalt-és előirt kötelezettségét. Ha valakinek, akkor a dolgozó magyar állampolgároknak vagyok hálás!, akik munkájukkal és befizetett adóikkal lehetővé tették a nyugdijprémium kifizetését.
A nyugdij "korrekcióról" meg ne beszéljünk, mert az egyértelműen hamis, hazug adatokon alapul- tehát még a nagy öndicséret közepette is!! meglopják a nyugdijasokat- a nagy tisztelet jeléül.
advocat
Én a 13. havi nyugdíjat várnám. Szóval, sose halok meg!
Eladott Ország
@fergeteg: ma, 10:00; Elmész te a 3,14csába! Jövőre egy kannyi sem lesz, és utána sem mert 3,5 % alatt lesz a gazdasági növekedés. Nem könyöradomány kell, hanem a svájci indexálás visszaállítása, mert tovább nő az olló az aktív dolgozók és a nyugdíjasok javadalmazás között és tovább nő a nyugdíjasok elszegényedése. Lehangoló képet fest a nagy nyugdíjkörkép: hamarosan a román járandóság is utolérheti, sőt túlszárnyalja a magyart.
ocdn.eu/pulscms-transforms/1/1dLktkpTURBXy8xNzdkMzdkNWZkZWI3ZmYxOGY4ZjA5NTM5MDkyZDc5Ny5qcGeRlQLNAyAAwsM
www.blikk.hu/aktualis/belfold/hamarosan-a-roman-nyugdij-is-utolerheti-a-magyart-nyugdijkorkep/x0byxvl
advocat
Katalinom! A jó édesanyád talán megmagyarázhatná, hogy amit adnak azt még Bajnai intézte el! Ez TÖRVÉNYILEG JÁR!!! Csak jártatjátok a szátok! A sok agymosott meg beveszi. Sajnos Alzheimer et. nagyon keményen dolgozik!
Cicamama55
A havi nyugdíjakat kellene, kellett volna már régen felemelni, nem jópofizva, jótékonykodásnak feltüntetni azt, ami törvényesen járna!! Ilyen csaló, tolvaj kormányt a világon nem lehet még egyet találni! Páratlan, igazi hungarikum! :((((((
nezelodo
Már azon kapom magam, hogy azt kívánom, havonta legyen választás, hogy tejjel mézzel folyó Kánaán legyen a nyugdíjasoknak. Csak azt a sok mocskos szájú, mások gatyájában meg bugyijában matató, és lehallgató hatalomféltő gazembereket nem kívánom hozzá, bár ezeknek a dakota vezényletével megszakítás nélkül választási kampány van.
Jozefina
Ráadásul választások előtt a nyugdíjasok vizet és tisztító szerket spórolhatnak, mert fidesz-kdnp tisztára nyalja a hátsófelüket!!!??
reagens
@Apoca: Késő bánat, eb gondolat! Lehet a Manyupban kellett volna maradnod!
Nos, az a hajó már elment! Sajnos!
reagens
@Apoca: Jogod van hozzá. Ráadásul valóban nem lett egyéni számla kialakítva, ami az ígéretek ellenére becsapásnak számít!
Megértem az indokaidat és tényleg negatívan élhetted meg!
reagens
@Apoca: :-) Értékeltem a humorod! :-))))))))))))))
solidedge
Mint nyugdíjas javaslom hogy minden hónapban legyen választás. Egyébként még nem tudom kire fogok szavazni, mert egyik húsosfazék körül tolongótól sem kaptam krumplit.
Lepényleső
Az igazi nyugdíjprémiumot nem a magyarok kapják,hanem az ukránok,románok,délszlávok?
Ők ugyanis egy fillér befizetése nélkül a magyar adófizetők által a mindenkori átlag nyugdíjat
kaphatják,bejelentett lakcím feltétellel? Ami minden hónapban közelít a száz milliárd Forinthoz?
Tehát mindenki cirka 58 évesen elmehetne nyugdíjba kis hazánkban,ha ne azok ellátására
költenének havi szinten cirka száz milliárdot,akik állandóan a magyar nép akarata ellenére
adják le voksukat ellenőrizhetetlenül?
Eladott Ország
@Lepényleső: A bűnöző, politikai prostituált fidesz bandának csak egy a fontos a hatalom!
m.blog.hu/er/erkolcstan/postimage/orban_ha_kell_1364501367.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.