Két és fél millióan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra, mert nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

2,5 millióan kapják idén a "minden eddiginél magasabb" nyugdíjprémiumot
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Novák Katalin emlékeztetett, hogy az állam akkor tud nyugdíjprémiumot adni, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot.

Idén 4,6 százalékkal nő a magyar GDP, így a prémium 22 ezer forintos maximális összege minden eddiginél magasabb. 2019 a harmadik olyan év, amikor az emberek szorgalmának köszönhetően prémiumot adnak a nyugdíjasoknak

- tette hozzá Novák Katalin.

Hangsúlyozta: ha a gazdaság növekedése jövőre is meghaladja a 3,5 százalékot, ismét számíthatnak a nyugdíjasok a prémiumra.

Az államtitkár a szintén novemberben érkező nyugdíj-kiegészítéssel kapcsolatban felidézte: a kormány 2010-ben azt ígérte, hogy a nyugdíjak megőrzik értékállóságukat, ennek érdekében minden évben az inflációnak megfelelőn emelik a nyugdíj összegét.

Emellett ha az infláció a várnál magasabb, kifizetik a különbözetet. Ez az összeg idén átlagosan tízezer forint

- mondta.

Novák Katalin a Kossuth rádió, Jó reggelt Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a juttatások átutalása november 12. után történik, és az összeg postai úton is novemberben érkezik.

A prémiummal és a kiegészítéssel azt szeretnék éreztetni a nyugdíjasokkal, hogy az állam tudja, a bővülésben az ő teljesítményük is benne van – fejtette ki az államtitkár.

(MTI)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Örök becsű lett Schmidt Pál követelésr: Ami jár, az jár (Pedig őkelme lemondott!!!
.
A nyuggerek nem mondtak le, csak újjáépítették a szétmombázott országot, azt, amit széthordanak azok, akik egy téglát nem mozdítottak meg!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
reagens
@Apoca: Jogod van hozzá. Ráadásul valóban nem lett egyéni számla kialakítva, ami az ígéretek ellenére becsapásnak számít!
Megértem az indokaidat és tényleg negatívan élhetted meg!
reagens
@Apoca: :-) Értékeltem a humorod! :-))))))))))))))
solidedge
Mint nyugdíjas javaslom hogy minden hónapban legyen választás. Egyébként még nem tudom kire fogok szavazni, mert egyik húsosfazék körül tolongótól sem kaptam krumplit.
Lepényleső
Az igazi nyugdíjprémiumot nem a magyarok kapják,hanem az ukránok,románok,délszlávok?
Ők ugyanis egy fillér befizetése nélkül a magyar adófizetők által a mindenkori átlag nyugdíjat
kaphatják,bejelentett lakcím feltétellel? Ami minden hónapban közelít a száz milliárd Forinthoz?
Tehát mindenki cirka 58 évesen elmehetne nyugdíjba kis hazánkban,ha ne azok ellátására
költenének havi szinten cirka száz milliárdot,akik állandóan a magyar nép akarata ellenére
adják le voksukat ellenőrizhetetlenül?
Eladott Ország
@Lepényleső: A bűnöző, politikai prostituált fidesz bandának csak egy a fontos a hatalom!
m.blog.hu/er/erkolcstan/postimage/orban_ha_kell_1364501367.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.