Elfogott a rendőrség hat férfit, akik a gyanú szerint részt vettek a Magyarország-Szlovákia szeptemberi labdarúgó-mérkőzés utáni verekedésekben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a honlapján.

Szlovákokat vertek Budapesten, hat férfit letartóztattak
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A közleményben azt írták, a rendőrségen két szlovák férfi szeptember 9-én, a mérkőzés napján tett bejelentést arról, hogy

megverték őket a IX. kerületi Holló utcában. Másnap pedig a szlovák nagykövetség jelentette be, hogy három másik szlovák férfit is megvertek a meccs után a Vágóhíd utcában.

A nyomozók megállapították, hogy a Holló utcai verekedéssel egy 25, egy 29 és egy 33 éves gyömrői férfi, a Vágóhíd utcaival pedig egy 23, egy 25 és egy 29 éves budapesti férfi gyanúsítható.

A rendőrök szerdán mind a hat gyanúsítottat elfogták.

Három férfit súlyos testi sértés, kettőt garázdaság, egyet pedig súlyos testi sértés kísérlete és könnyű testi sértés gyanúja miatt hallgattak ki,

és kezdeményezték bíróság elé állításukat.

A hat férfi közül öten beismerték a bűncselekmény elkövetését – olvasható a közleményben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gábor Szendroi
Fejként min 2 évet nekik, utána pedig erejüket egy külszíni fejtésen kamatoztassák, közmunka címen, 6 hónapig. Ez a fajta csőcselék ugrasztják egymásnak a különböző nemzeteket.
Lepényleső
Megvannak hát az idei ner lovagok? (A megvertek most meg szlovákok,akik alig másfél
száz éve voltak atyafi tótok?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.