A posztgraduális business és team coach képzést nemcsak a karrier- vagy munkahelyváltás előtt állóknak hoztuk létre, hanem olyan vezetőknek is, akik új eszköztárral szeretnék vállalkozásukat vagy munkahelyüket fejleszteni – mondta el Sándor Jenő szakvezető.

Egyedülálló coach képzés indul a Metropolitan Egyetemen

„2011-óta foglalkozunk egyetemi szintű coach képzéssel a Metropolitan Egyetemen (METU), de a piac igényeire reagálva a mostani félévtől megújítottuk a tanfolyamot. Számtalan nemzetközi és hazai üzleti siker bizonyítja, hogy nem csak az egyének fejlesztése, hanem maga a módszertan kikerülhetetlen a mai folyamatosan változó világban” – indokolta a szakpár elindítást Sándor Jenő.

Egyedülálló hazánkban az egyetemi szintű team coach képzés

Magyarországon egyetemi szinten eddig nem létezett team coach képzés, de ez a szakirányú továbbképzés másban is egyedülálló. A legtöbb hasonló kurzus egyéni coach képzéssel kezdődik 150 órában, majd ezután tanítják a team részt 100 órában. A METU-n a hallgatókat azon felül, hogy az első két félévben, 100-100 órában, egyéni majd team coach képzést kapnak, a harmadik félévben tisztán gyakorlati oktatáson vehetnek részt.

Sajnos továbbra is az látszik, hogy hazánkban alacsony a produktivitás, ami gyakran szervezeti problémákra, rossz folyamatokra, tehát humán jellegű problémákra vezethető vissza, aminek az orvoslására fontos eszköz a coaching szemlélet. A jelenlegi munkaerőpiaci trendek is megkövetelik, hogy vezetői szinten alkalmazzák a módszertant. „Manapság már nem viselkedhet egy cégvezető akárhogyan, mert a dolgozó azonnal feláll, ha rosszul érzi magát. A fiatalabbak pedig gyakorlatilag nem is tudják elvégezni a feladataikat, ha nem vonják be őket a döntésekbe” – hívta fel a figyelmet Sándor Jenő.

A coach képzés növeli a munkaerőpiaci értéket

A vállalati vezetők mellett, akik a munkájukat segítő új eszközre vágynak, igen széles a skála, hogy kik választják a business és team coach képzést. Több kutatás és a Metropolitan Egyetemen adatai is azt támasztják alá, hogy a tanfolyam elvégzése nagy mértékben növeli dolgozó munkaerőpiaci értékét, legyen szó saját coach praxist alapító karrierváltó jogásztól, vagy éppen portfólióbővítő közgazdászról.

„Automatizálódó világunkban az embernek egyre inkább emberként kell viselkednie, jó érzéseket kell kiváltania, kapcsolatot kell létesítenie másokkal. A coach szemlélet ezt segíti elő, hiszen az ember emberségéből indul ki, abból, hogy az embernek érzése, személyisége, (véges) erőforrásai vannak, és ezeket figyelembe véve akar megoldást találni” – húzta alá Sándor Jenő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.