Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertéspestis (ASP) járvány hatásai miatt – írta a Népszavára hivatkozva a 24.hu hétfőn.

Nem látni a végét, meddig drágul még a sertéshús

A lap szerint egyes piaci szereplők azt sem zárják ki, hogy a sertéshús ára utoléri, esetenként meg is haladhatja a marhahúsét.

A drágulással még egy-két évig együtt kell élnünk, egyelőre senki nem tudja megjósolni, mikor ér véget a járvány – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Addig drágul, ameddig megveszik!!
Nem kell disznóhús fogyasztani és kész!!! Abba még nem halt bele senki!!!
staro2
A nagy telepek egyelőre termelnek. Az export más hírek szerint pont a járvány miatt csökken, marad a belföldi piac.
Akkor miért is emelkedik az ár???
Sziszifusz
A sertéshús árának emelkedése miatt, várhatóan csökken iránta a kereslet. A vásárlók, egyre többen, baromfi húsokat veszik majd. A megnövekedett kereslet pedig, azok árának emelkedését is jelenti.
Amikor majd a sertéspestis járvány véget ér, biztos hogy a felvásárlási árak csökkennek. A bolti árak viszont nem állnak vissza a járvány előtti szintre, a baromfihús árak esetében sem.
jesz
Friss hír, hogy újra exportálhatunk sertést Szerbiába(is)...legyen az élőállat, vagy vágott.
Azt hittem, hogy a húsfelesleget adjuk el. Mi lehet az az ellenérték, ami miatt kivisszük a malacokat? Deviza? Kötve hiszem... árucikk? Hát az sem..akkor?

(a bolti csirkehúsnak még mindig halíze van)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.