Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz mohácsi szervezete a héten azért, hogy a helyiek "tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert" – közölte a szervezet hétfőn.

A Fidesz nem szeretné, ha Mohács polgármestert választana

A közleményben utalnak arra, hogy Szekó József polgármester halála miatt csak az MSZP által támogatott Csorbai Ferenc neve szerepel polgármesterjelöltként a szavazólapokon.

Azt írták, mohácsiak ezrei keresték meg a Fidesz városi csoportjának tagjait azzal, hogy "elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet, amely szerint Csorbai Ferenc egyetlen, vagyis akár saját szavazatával is Mohács város vezetőjévé válhat".

A mohácsiak szerint – közölte a helyi Fidesz-szervezet – ez méltatlan lenne a város történelméhez, Szekó József több évtizedes munkásságához és a település lakóihoz. Hozzátették: Csorbai Ferenc sem vállalhatja azt a morális terhet, amit egy "etikátlanul megszerzett" politikai pozíció jelentene.

A szervezet közölte, az "emberek akaratának kinyilvánítása és érvényesítése érdekében" kezdenek aláírásgyűjtésbe azért, hogy "a mohácsi polgárok eddig eljuttatott kérésüket, igényüket, szándékukat írásban is megerősíthessék". Hozzátették, igyekeznek "minden mohácsi polgár véleményét megismerni ebben a kétségtelenül nehéz helyzetben".

Kép és szöveg: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Gondolom, csak van törvényi szabályozás a mohácsi esetre, akkor az a mérvadó. Egyébként meg kit érdekel, hogy mit szeretne a fidesz? A fideszt érdekli, hogy más/ok mit szeretnének?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Ludmilla
meghalt,béke poraira,de ez is egy korrupt gazember volt,olvassatok utána
CsipkeRózsa
Van olyan település, ahol csak egyetlen jelölt indul, és egyetlen szavazattal már meg is választhatják. Akkor itt miért kellene a fidesz akaratát figyelembe venni? Választók vannak, nem is csak egy személy.
colibri
@nemkati: Igaz, eléggé szánalmas képet vág a feltett fotókon (bár ki tudja mikor készültek ezek), de nagyon magabiztosan kapaszkodik a polgi székébe. Azt hiszi, azzal, hogy a félrelépést megbocsájtotta a családja és megbánta, már minden rendben van, el van felejtve, nem lép vissza. Lehet a sex magánügy, de itt sokkal többről van szó! Az informátort nem sikerült elhallgattatni, folytatás következik. Ahogy elnézem: kitart a vasárnapi szavazásig. A győriek elbírálásán múlik a jövője, mert a fidesz-kdnp egyenlőre bevédte.
nezelodo
Istenem hova dugta a fidesz azt a legendás etikáját, amikor a választás előestéjén véletlenül elütötte egy félvak osztrák nyugger Váradi Andrást, aki felcsutkán indult volna Orbán kegyence ellen?
Klubtag
Az etika, a becsület, a fairség, a tisztsaság, az emberi méltóság, a becsület magasztos fogalmait a fidesz megalakulása óta folyamatosan üresíti ki, mára már az ő szájukból semmit nem jelentenek.
Őszintébben hangzana részükről egy pragmatikus megfogalmazás: kell nekünk Mohács, pontosabban nekünk Mohács kell... :o)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.