Folytatja az eljárást a józsefvárosi adatkezelési ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) – közölte Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke hétfőn, azzal összefüggésben, hogy az ügyben a rendőrség lezárta a nyomozást bűncselekmény hiányában.

A rendőrség nem talált bűncselekményt, Orbán kinevezettje azért vizsgálódik Pikó ellen

A rendőrség korábban azért indított eljárást, mert Pikó Andrással, a VIII. kerület közös ellenzéki polgármesterjelöltjével és kampánycsapatával kapcsolatban felmerült, hogy törvénytelen adatkezelést folytattak.

A műsorban elhangzott: sajtóértesülések szerint a megjelent bizonyítékok egyértelműen felvetik a jogsértés gyanúját, ezért a NAIH folytatja az eljárást; ha bűncselekményre utaló tények vetődnek fel, a hatóság azonnal megteszi a szükséges lépéseket.

Péterfalvi Attila emlékeztetett, az adatvédelmi hatóság a helyi választási bizottság megkeresésére indított ellenőrzést az ügyben. A tényfeltárást, tényállást megállapító szakasz után döntenek az eljárás lezárásáról vagy annak hatósági vizsgálatként történő folytatásáról – fűzte hozzá, jelezve: utóbbi eljárás végén a NAIH akár pénzbírságot is kiszabhat vagy kötelezheti az adatkezelőt az adatok törlésére.

Úgy vélekedett: a médiában megjelent felvételek alapján a történtek egyértelműen "megteremtik" a jogellenes adatkezelés valószínűségét. A NAIH elnöke azt mondta, hogy az aláíró ívek "duplikálása" – adatvédelmi megítélés szerint – a célhoz kötött adatkezelés szabályaiba ütközik. A felvételek szerint nemcsak az adatbázisok "duplikálása" fordult elő, hanem az ajánlóívek hátoldalára olyan adatok kerültek, amelyek gyűjtésére jogszerűen "semmilyen lehetőség sincsen" – közölte Péterfalvi Attila, majd úgy fogalmazott: "ebben a vonatkozásban (a NAIH) tovább folytatja az eljárást".

Kép és szöveg: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Péterfalvy mikor vizsgálja meg a "halottak" aláirásait?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Mindettől függetleneül kocsis máté ellen a "hamis vád" megáll!
Eladott Ország
Életre keltette Pikó ügyben a fidesz a GESTAPO-ot, eljön majd a vezényszó is: hátravinni, kivégezni? Egy jól elhelyezett hazugság rövid távon többet ér, mint a hosszútávú igazság. Churchill: „A hazugság már félig megkerülte a világot, amikor az igazság még csak a nadrágját húzza.”
Eladott Ország
A Pikó-ügyben történt nyomozás-megszüntetést azért nem kell túlragozni, mert a büntetőeljárásnak, a nyomozásnak a feladata az, hogy az ügy összes körülményét feltárja. Mi van, ha nem is akarták olyan nagyon az összes körülményt feltárni?
Igaz, a gyanúsított kezdetben általában még csak tanú...!
papa.49
@kereső: Ha lenne aki hivatalból megvádolná, mondjuk a polpot kikérhetné az országgyűléstől a menetelmi jogát például, na de abból se lesz semmi !!!
SystemError
Orbán embere...az valami hivatali státusz? :) Kit érdekel, hogy a maffiózó diktátor csicskái mit csinálnak:)
papa.49
@SystemError: Hát hogyne az országban ma ez a LEGFONTOSABB HIVATAL AZ ORBÁN EMBERE !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.