Hétfő reggel még megjelent egy új bejegyzés az Ez az ördög ügyvédje nevű blogon, majd a felület elérhetetlenné vált. Délutánra azonban új helyen és a Facebookon is újra felbukkant – sőt, cáfolja az időközben megszólaló Borkai magyarázkodását is.

Visszatért a Borkait leleplező blog és rögtön cáfolja is a polgármester magyarázkodását

Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere elismerte ugyan, hogy ő látható a napokban nyílvánosságra került képeken és videón, amelyen fiatal lányokkal, egy jachton rendezett szexpartin látható. Azonban a polgármester szerint a felvételek részben manipuláltak – hogy miben , azt nem árulta el –, részben pedig jópár évvel ezelőtt készültek. A polgármester azt is kijelentette: "politikai ellenfelei az utóbbi években mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla" , ennek részei a most nyílvánosságra hozott felvételek.

A nevét fel nem fedő szivárogtató egy tegnapi bejegyzésében azt írja:

"Ha valakiket rettenetesen sajnálok ebben a történetben, az a családod. Ők tényleg nem ezt érdemlik. Emlékszem még azokra az időkre, amikor friss, meleg almáspitével vártatok a vasárnapi ebédhez."

Vagyis nem az ellenzék áll a szivárogtatás mögött, hanem a polgármester egykori bizalmasai közül valaki.

Az ördög ügyvédje hétfő reggel eltűnt a netről, de kora délután – ezúttal már Facebook profillal is kiegészülve – visszatért. A közösségi oldalon a polgármesteri nyilatkozathoz annyit fűzött hozzá a blogger:

"Nem évekkel ezelőttiek a felvételek, hanem tavaly májusiak.

És vannak más felvételek is, ezt is pontosan tudja. Ahogyan azt is, hogy rendelkezem a számára nagyon kínos adatokkal.

A mai fellépését az alábbi képekkel kommentálom egyelőre."

A poszthoz két, a Maldív-szigetekről készült képet csatolt.

A blogger holnapra újabb részleteket ígért.

Forrás: Facebook

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A Borkai ezzel úgy jár mint a kismacska a pamutgombolyaggal egyre jobban belegabalyodik !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lusta
A sorban áll Kecskemét, Miskolc, Debrecen és a többiről még csak nem is beszéltem.
tudode
Uncsi már ez a dugi sztori attól is
.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--SkO2P7dN--/7MhCzJTGmHFd848As.jpeg
.
Már az üfajtájukat is nyírták!!!

.
Fujj, fujj!!!
.
kokopelli
@csak úgy...: az "Erik -fia" elfelejti,hogy a rétes evés "dugás" előtt volt! (;-))
Sámannus
Jellemző az egész fityfasz csürhére, ha a sajátjuk szaraik az asztalra jóízúen falatoznak, mint ha semmi sem történt volna.
Mondjuk nagy úr az éhség, főleg ha a lóvácskáról van szó.
Jelenleg az velük a probléma, hogy nincs megállapodás Kinél mennyivel kell a keresztapának elszámolni.
Ha jön putyin ki dobja be helyette a svarcot.
Furcsa nékem ez a kiléptetés, különösen azért, mert a bhelyi fidesz rajongása töretlen, míg a plehes szét tárja a karját. Mi lett volna ha nincs az ellenzéknek ellenfele? Kit érdekel a fidesz, ha a keresztény értékekben nincs megalkuvás.
Én is meghatódom mennyi nem látható vagyon felett rendelkeznek a helyi kiskirályok. Szerin a vasárnap pite a bizonyíték arra, hogy az ámokfutó csak a saját pénzeért fut, mert kimaradt a jóból. Most zsarol, mert tudja miket dugdosnak a zsivánok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.