Az Átlátszó megtalálta Rákosfaly kisrepülőgépét, amivel Horvátországba mehettek Borkaiék. A péri repülőtér webkamerája pont tavaly pünkösdkor nem tudott felvételt készíteni, amikorra a kiruccanást teszi a kínos felvételeket nyilvánosságra hozó blog szerzője.

Épp akkor romlott el a reptér kamerája, amikor Borkai a szexpartira indult a magángéppel – és amikor hazajött

A Borkai Zsoltról készült fotókat és videót nyilvánosságra hozó ismeretlen személy szerint 2018 májusában készültek az ominózus felvételeket, amelyekkel napok óta tele van a magyar sajtó. Az is állítja a blog írója, hogy Borkai és ügyvéd barátja, Rákosfalvy Zoltán magángéppel utaztak tavaly pünkösdkor az Adriára, ahol egy jachton orgián vettek részt, a névtelen szivárogtató kábítószert is említ, de erre egyelőre nincs bizonyíték. Arról pedig a hvg360 írt részletesen, hogy NER-közeli ügyvéddel igazgat közösen egy luxemburgi céget Borkai haverja.

A blog által említett magánrepülő az Átlátszó oknyomozó portál szerint a HA-CIZ lajtstromjelű gép lehet. A Légügyi Hatóság nyilvántartása szerint egy négyüléses, 2008-as évjáratú Cessna repülőről van szó és a tulajdonosa az Immobilien Trade Center Kft., melynek székhelye Rákosfalvy Zoltán lakcíme és 2013-ban vették nyilvántartásba. A cég elektronikus elérhetősége az ügyvéd (egyben Borkai barátja) email-címe, így a repülőgép a cikk szerint egyértelműen hozzá köthető.

Az Immobilien Trade Center Kft. tulajdonosa az SR Group S.A. nevű luxembourgi székhelyű vállalkozás, melynek neve már évekkel korábban felmerült Rákosfalvy nevével együtt az Audi telkével kapcsolatos botrányban, amiről a hvg.hu írt több részes cikksorozatot.

Az Index a Flightradar adatbázisában átnézte a kisgép útjait, az adatok szerint a repülő az elmúlt években nem járt Horvátországban. A portálnak egy pilóta azonban úgy nyilatkozott, hogy az ilyen típusú kisgépeknek nincs minden útjuk regisztrálva. Korábbi útjairól a HungaroControl adhatna bővebb információt, de ez akadályokba ütközhet, mert a gépet magánútra használták.

A kisgép egyébként köthető Borkaihoz. 2014-ben két MTI fotón is felbukkant a repülő környezetében. Az MTI azt írta a fotó mellé, hogy "Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (akkor még ezt a címet viselte Szijjártó – a szerk.) és Borkai Zsolt, Győr polgármestere kezet fognak, miután kiszálltak a polgármester által vezetett repülőgépből a Győrhöz közeli péri repülőtéren, 2014. július 3-án."

Borkai Zsolt azt állította, több évvel ezelőtt készültek a blogra felkerült képek és videók. A magát "az ördög igazi ügyvédjének" nevező blogger ugyanakkor továbbra is azt állítja, hogy a polgármester nem mond igazat, az útra állítása szerint tavaly pünkösdkor került sor.

Az időpont körüli ellentmondásokat tetézi, hogy a kirándulásra a blogbejegyzés szerint Borkaiék Rákosfalvy Zoltán ügyvéd Cessna típusú magángépével indultak, a Győr melletti Pér repülőteréről – ahol a többi hazai repülőtérhez hasonlóan az Időkép webkamerája rögzíti és több évre visszamenően tárolja a történteket.

Az egészen 2011-ig, napi bontásban megnézhető felvételek közül furcsa módon pont a 2018. május 19-i napot – vagyis a pünkösdöt megelőző szombatét – nem lehet lejátszani, mert a hibaüzenet szerint a fájl sérült. Két hibátlanul visszanézhető nap után a május 22-i nappal pedig megint baj van: itt nem az egész felvétel rossz, de a nap egy körülbelül háromórás részleténél megakad a videó, szétesik a kép és csak egy későbbi időponttól lesz újra nézhető.

Forrás: hvg.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
Gusztustalan ez az ügy. Már szinte visszasírom a vakkomondort, azt még valahogyan el lehetett viselni. De ez az ügy szövevényes, visszataszító már túl tesz minden határon. A dubrovniki kikötőben bérelt luxus jachton utaztatott luxusprostik, akik 6 millió EU-s pályázatot nyertek, nyílván Borkai közbenjárására, luxus orgiával ----és azt még videóra fölvéve-----hát köszönjük, de ehhez gyomor kell. Lehet kérem mosdatni a szereplőket, majd a Fidesz elsimítja úgyis. Borkai megnyeri a választást, mintha mi sem történt volna, az előadás folytatódik kéremszépen.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemkati
Nyugodjon meg mindenki, az itt felsorolt visszaélésekkel, korrupcióval, csalásokkal és egyéb bűncselekményekkel kapcsolatban sincs semmi dolga Polt ügyészségének. Sem Rákosfalvyval, sem a másik bűntárssal, sem borkaival kapcsolatban. A győriek egy része pedig ennek ellenére őt akarja továbbra is polgármesternek. Érdekes lehet, hogyha megint megválasztják, Borkai ezek után hogy fog a győriek szemébe nézni? És a feleségéébe? A gyerekeiébe? Mondjuk, a fiával nem lesz gond, az apja fia. :)
Veleda
Gusztustalan ez az ügy. Már szinte visszasírom a vakkomondort, azt még valahogyan el lehetett viselni. De ez az ügy szövevényes, visszataszító már túl tesz minden határon. A dubrovniki kikötőben bérelt luxus jachton utaztatott luxusprostik, akik 6 millió EU-s pályázatot nyertek, nyílván Borkai közbenjárására, luxus orgiával ----és azt még videóra fölvéve-----hát köszönjük, de ehhez gyomor kell. Lehet kérem mosdatni a szereplőket, majd a Fidesz elsimítja úgyis. Borkai megnyeri a választást, mintha mi sem történt volna, az előadás folytatódik kéremszépen.
tudode
Azok után, hogy egy ismeretlen blogger csak arról nem számol be hányszor sikerült, hányszor nem, addig, amíg nem bizonyítódik be, csak a szokásos választások előtti karaktergyílkolásnak tekinthető ez is!!!
Borsodi
@Veleda: Szerintem is így lesz megnyeri a választást,majd még ők fognak fenyegetőzni elvégre a keresztények nem paráználkodnak a saját pénzükből.Nagyon kevés fideszes polg mester fog kiesni a kosárból,mert az emberek úgy el vannak altatva,hogy nem is mernek másra szavazni,Nem kell a jobb élet a biztosabb jövő akkor szavazzunk a fideszre. hagy gazdagodjanak tovább.Jó nekünk a forint a kis nyugdíj a sok stadion,a sok vendég munkás és a kilakoltatások tömkelege.
advocat
Az erre illetékesek azért szétnézhetnének! Mert ma egy "kis" hiba, holnap egy szerencsétlenség, és akkor kié a balhé?
SystemError
Ha eddig bárki kételkedett volna, hogy csalni fognak a választáson...:)
human
Emlékeztek még, hogy Orbánék offshore lovagoztak? Úgy néz ki már ők is offshore lovagok és lovaginák lettek. Emlkeztek még a MET nevű cégre? Ez a cég ami közvetíti Magyarországnak a gázt Svájcban van bejelentve, de vezetői mégis magyarok.
creativehun
és mennyi és mennyi ilyen kis szarházi felfuvalkodott mocsodék van még ebben az országban..akinek a gazemberségeit a párt legfelső szinten támogatja..és akinek elkenik a dolgait...Mert senki ne gondolja,hogy ezekben a dolgokban nincsenek benn nyakig a hazai bűnüldöző szervek vagy épp a Nemzetbiztonsági Hivatal. Egy telefon a megfelelő helyről..és törlődik a web kamera felvétele..vagy épp félrenéz pár ember amikor egy bizonyos autó megy át a határon...vagy épp jön vissza...és senki nem látott semmit. Persze..most adjak tippeket,hogy hol lehetne még utánanézni az állítások hitelességének??? Mondok eghy példát..kedves oknyomozó ujságírók...a lányok kocsival mentek..át a határon..egy bizonyos határ átlépőn..ott pedig mindkét oldalon kellett,hogy készüljön felvétel...ha ezen az oldalon .."véletlenül" törlődik is...még ott a tulsó oldal..és még van pár életképes tippem...
SystemError
Szarok szart mosnak a fosban a geci vezénylésével.

Nem túl rózsás jövőkép, de le fogjuk húzni a wc-t!
papa.49
Érdekes PONT AKKOR KREPÁLT BE A KAMERA, de ahová mentek ott is van ám kamera, meg forgalmazási leirat, tehát még lehet, hogy SZOPIK A MUTATVÁNY !!!
SystemError
@Veleda: Bocs, hogy ezt mondom, de ebben a történetben magukat prostituálták a nők haszonért cserébe a másik történetben meg be lett verve az arca a nőnek mert hőőő... Én azt erősebbnek érzem, persze ez látványosabb..
SystemError
Épp akkor fogják Zsoltikát nagyon megbaszni a sitten, amikor nincsennek ott az őrök!
namihami
Van az úgy, hogy a kamerarendszer valahogy megérzi, megtanulja mikor kell elromlania. Ez biztos a szokásos ""technika ördöge"" volt.
Józsipapa
Borkai egy erkölcsi hulla !!! - és az is marad...
csak úgy....
mit kaptyátok föl mindenen a vizet,nem is értem!? a fidesz maradt "liberálbolsi" ,az meg amit nektek regélnek a TVben...a hülye hagassa az okos be sem kapcsolja...
Sámannus
A köcsögöknek jó a híg fos is ami kitölti híreket. Még hogy elromlott, csak a KGB-nek van meg szőröstől bőröstől eftársak a többi nem lényeg, ti pedig mentek a lecsóba, mert jönnek a ruszki migránsok.
advocat
Biztos még régi szovjet kamerák voltak. Tudták, hogy mikor működésképtelenek. Meg áramszünet, meg véletlenül rákönyököltek a "gombra". Szóval ötlet lenne.
Eladott Ország
Magyar György ügyvéd azt javasolja az Ördög ügyvédje blog szerzőjének, hogy ne szivárogtasson, hanem tegyen feljelentést, csatolja a bizonyítékokat. Kedvelem Magyar Györgyöt, de most nagyon meglepett a naivitása. Azt gondolom, az egyetlen lehetőség, egyben az egyetlen valódi erő a nyilvánosságban van. Ha esetleg az ügyészségen elkallódnak a bizonyítékok, akkor lehet nézni okosan, de változtatni azon nem lehet. Ami nyilvánosságra kerül, az már biztosan nem ázik el egy csőtörés következtében, még csak kávét sem lehet ráönteni. És főleg nem lehet éveken át elsumákolni úgy, hogy a nyomozás érdekeire való hivatkozással egy hang sem szivárog ki sem a disznóságokról, sem a nyomozás állásáról. Úgyhogy minden tiszteletem ellenére butaságnak tartom Magyar György tanácsát. Ki kell önteni mindent a nyilvánosság elé, aztán majd lehet feljelentgetni és el fognak jutni a fideszes bűnözők a krumpliosztás után a krumplihámozásig egy cellában.
Yoda69
Kíváncsi vagyok milyen újabb bizonyítékok kerülnek elő, de az ügynek még korantsincs vége. Remélem borkai végül bukni fog.
Jozefina
@Eladott Ország: Borkai és az eddig névszerint mehnevezettek mért nem tettek feljelentést a kár saját maguk ellen is, ha bizonyosak lennének benne, hogy igazuk van. De nem tesznek, mert tudják, hogy a blog írójának minden sora igaz!!! Itt már poltnak és pintérnek kellene lépnie, ha ov megengedné!!??
sokanvagyunk
Úgy látom, nem az a kamera romlott el, aminek el kellett volna...
Eladott Ország
@Jozefina: ma, 08:49; Pol(po)t Péter és Olajos Pintér Sanya ( MSZMP titkár) az orbáni diktatúra vezérkarának szerves részei. A LEVÁLTHATATLANOK és nem a feláldozhatók kategóriájába tartozik!
olkt.hu/wp-content/uploads/2018/10/az_orban_viktor_maffia_diktatura_vezerkara_2015848_3869.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.