Az Átlátszó megtalálta Rákosfaly kisrepülőgépét, amivel Horvátországba mehettek Borkaiék. A péri repülőtér webkamerája pont tavaly pünkösdkor nem tudott felvételt készíteni, amikorra a kiruccanást teszi a kínos felvételeket nyilvánosságra hozó blog szerzője.

Épp akkor romlott el a reptér kamerája, amikor Borkai a szexpartira indult a magángéppel – és amikor hazajött

A Borkai Zsoltról készült fotókat és videót nyilvánosságra hozó ismeretlen személy szerint 2018 májusában készültek az ominózus felvételeket, amelyekkel napok óta tele van a magyar sajtó. Az is állítja a blog írója, hogy Borkai és ügyvéd barátja, Rákosfalvy Zoltán magángéppel utaztak tavaly pünkösdkor az Adriára, ahol egy jachton orgián vettek részt, a névtelen szivárogtató kábítószert is említ, de erre egyelőre nincs bizonyíték. Arról pedig a hvg360 írt részletesen, hogy NER-közeli ügyvéddel igazgat közösen egy luxemburgi céget Borkai haverja.

A blog által említett magánrepülő az Átlátszó oknyomozó portál szerint a HA-CIZ lajtstromjelű gép lehet. A Légügyi Hatóság nyilvántartása szerint egy négyüléses, 2008-as évjáratú Cessna repülőről van szó és a tulajdonosa az Immobilien Trade Center Kft., melynek székhelye Rákosfalvy Zoltán lakcíme és 2013-ban vették nyilvántartásba. A cég elektronikus elérhetősége az ügyvéd (egyben Borkai barátja) email-címe, így a repülőgép a cikk szerint egyértelműen hozzá köthető.

Az Immobilien Trade Center Kft. tulajdonosa az SR Group S.A. nevű luxembourgi székhelyű vállalkozás, melynek neve már évekkel korábban felmerült Rákosfalvy nevével együtt az Audi telkével kapcsolatos botrányban, amiről a hvg.hu írt több részes cikksorozatot.

Az Index a Flightradar adatbázisában átnézte a kisgép útjait, az adatok szerint a repülő az elmúlt években nem járt Horvátországban. A portálnak egy pilóta azonban úgy nyilatkozott, hogy az ilyen típusú kisgépeknek nincs minden útjuk regisztrálva. Korábbi útjairól a HungaroControl adhatna bővebb információt, de ez akadályokba ütközhet, mert a gépet magánútra használták.

A kisgép egyébként köthető Borkaihoz. 2014-ben két MTI fotón is felbukkant a repülő környezetében. Az MTI azt írta a fotó mellé, hogy "Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (akkor még ezt a címet viselte Szijjártó – a szerk.) és Borkai Zsolt, Győr polgármestere kezet fognak, miután kiszálltak a polgármester által vezetett repülőgépből a Győrhöz közeli péri repülőtéren, 2014. július 3-án."

Borkai Zsolt azt állította, több évvel ezelőtt készültek a blogra felkerült képek és videók. A magát "az ördög igazi ügyvédjének" nevező blogger ugyanakkor továbbra is azt állítja, hogy a polgármester nem mond igazat, az útra állítása szerint tavaly pünkösdkor került sor.

Az időpont körüli ellentmondásokat tetézi, hogy a kirándulásra a blogbejegyzés szerint Borkaiék Rákosfalvy Zoltán ügyvéd Cessna típusú magángépével indultak, a Győr melletti Pér repülőteréről – ahol a többi hazai repülőtérhez hasonlóan az Időkép webkamerája rögzíti és több évre visszamenően tárolja a történteket.

Az egészen 2011-ig, napi bontásban megnézhető felvételek közül furcsa módon pont a 2018. május 19-i napot – vagyis a pünkösdöt megelőző szombatét – nem lehet lejátszani, mert a hibaüzenet szerint a fájl sérült. Két hibátlanul visszanézhető nap után a május 22-i nappal pedig megint baj van: itt nem az egész felvétel rossz, de a nap egy körülbelül háromórás részleténél megakad a videó, szétesik a kép és csak egy későbbi időponttól lesz újra nézhető.

Forrás: hvg.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Veleda
Gusztustalan ez az ügy. Már szinte visszasírom a vakkomondort, azt még valahogyan el lehetett viselni. De ez az ügy szövevényes, visszataszító már túl tesz minden határon. A dubrovniki kikötőben bérelt luxus jachton utaztatott luxusprostik, akik 6 millió EU-s pályázatot nyertek, nyílván Borkai közbenjárására, luxus orgiával ----és azt még videóra fölvéve-----hát köszönjük, de ehhez gyomor kell. Lehet kérem mosdatni a szereplőket, majd a Fidesz elsimítja úgyis. Borkai megnyeri a választást, mintha mi sem történt volna, az előadás folytatódik kéremszépen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Kíváncsi vagyok milyen újabb bizonyítékok kerülnek elő, de az ügynek még korantsincs vége. Remélem borkai végül bukni fog.
Jozefina
@Eladott Ország: Borkai és az eddig névszerint mehnevezettek mért nem tettek feljelentést a kár saját maguk ellen is, ha bizonyosak lennének benne, hogy igazuk van. De nem tesznek, mert tudják, hogy a blog írójának minden sora igaz!!! Itt már poltnak és pintérnek kellene lépnie, ha ov megengedné!!??
sokanvagyunk
Úgy látom, nem az a kamera romlott el, aminek el kellett volna...
Eladott Ország
@Jozefina: ma, 08:49; Pol(po)t Péter és Olajos Pintér Sanya ( MSZMP titkár) az orbáni diktatúra vezérkarának szerves részei. A LEVÁLTHATATLANOK és nem a feláldozhatók kategóriájába tartozik!
olkt.hu/wp-content/uploads/2018/10/az_orban_viktor_maffia_diktatura_vezerkara_2015848_3869.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.