Október 10-ével visszalép a polgármesterjelöltségtől Bartha László, akit a Tisza Koalíció indított Szegeden.

Kiszáll a versenyből Botka egyik kihívója Szegeden

A szervezet kedden az MTI-vel azt is közölte, hogy Bartha László a listavezetői helyet megtartja. Botka László MSZP-s polgármesternek négy kihívója van a 2019-es önkormányzati választáson, a Tisza Koalíció szerint ez a helyzet a baloldali politikai vezetés fennmaradásának kedvez, ezért döntött a szervezet elnöksége a jelölt visszaléptetése mellett.

A Tisza Koalíció közleményében kitért arra: céljuk a szegedi önkormányzat közgyűlésébe olyan személyeket juttatni, akik a programjuk megvalósításának biztosítékai, határozott elképzelésük van Szeged jövőjéről, elvégzik a rájuk bízott munkát és polgári értékrendet képviselnek. Ezek alapján a Tisza Koalíció megítélése szerint a város jelenlegi vezetése és közgyűlése programjuk megvalósítására alkalmatlan – olvasható a közleményben, amelyben rögzítették: céljuknak elsősorban a közgyűlési többség megszerzését, másodsorban a városvezetés leváltását tekintik.

Ennek érdekében a Tisza Koalíció elnöksége és az önkormányzati képviselőjelöltek egyhangúlag úgy döntöttek, hogy nyitottak a választási együttműködésre más szervezetekkel, amennyiben azok elfogadják a Tisza Koalíció programját. Ha ilyen együttműködés nem jön létre, akkor képviselőjelöltjeik 18 körzetben el fognak indulni.

Kép és szöveg: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.