Zacher Gábor toxikológust aggasztja, hogy Magyarországon az emberek 60 százaléka túlsúlyos, a túlsúlyosok 60 százaléka pedig egyenesen elhízott, aminek nagyon súlyos népegészségügyi kockázatai vannak.

Orbán: emberek, fogyjunk le együtt – ez a mondat Zacher Gábor álma

A Nők Lapjának adott interjúban elmondta, az előadásaiban ezért felvetít „egy képet egy vékony fiatalemberről, aki futballista volt, és harminc évvel ezelőtt egy szép beszédet mondott egy temetésen”, majd kivetít ugyanerről az emberről egy tavaly készült képet, amelyen 25 kilóval több.

Természetesen Orbán Viktorról van szó, akiról Zacher kijelentette:

Nagyon fontos a példák szerepe. Milyen jó lenne, ha kiállna a nép elé, és azt mondaná, hogy emberek, fogyjunk le együtt!

A Nők Lapjának adott interjúban a Honvédkórház sürgősségi és baleseti centrumának a vezetői posztjáról tavaly távozó Zacher elmondta, nem akar vezető lenni soha többé, és élvezi, hogy a maga ura, és új távlatok nyíltak meg előtt. Elárulta azt is, hogy novembertől visszamegy egy kórház sürgősségi osztályára. „Dolgozni akarok, ott állni a betegágy mellett, vagy mentővel kimenni, ezt a részt nagyon szeretem, viszont az adminisztrációt, személyi ügyeket nem” – mondta.

(Kép: MTI)

Forrás: hvg.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
állj sorba sokkal fontosabb lenne, ha az elmebajaival foglalkoznának! =))
nevemnick
,,Utálom a nagy hasú tábornokokat..."- mondá egykor az ,,isten".

Mi meg a kormánytagokat...
Fantomasz
Mi köze van a fax tortásnak a túlsúlyhoz ? Mint toxikológus nyújtson leszokási segítséget a szívósoknak és akadályozza meg hogy tovább xivják azt a rengeteg tudatmódosító xart . Az Első Orbán koleszterinszintyével pedig nagyon meg vagyunk elégedve.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.