A győri polgármester szexbotrányát kirobbantó szivárogtató szerint nem csak egy repülőgépet szokott használni Borkai köre, van még egy a Cessnán kívül. Azt is állítja, hogy a Maldív-szigetekre is ki szoktak ugrani évente egyszer az érintettek.

Most szexvideó helyett korrupciós ügyekről ír az ördög ügyvédje néven szivárogtató blogger. Milliárdos lopásokat emleget a bejegyzés szerzője, illetve azt állítja, hogy polipként hálózza be Győr városát a helyi elit.

Az Átlátszó megtalálta Borkai ügyvéd barátjának, Rákosfaly Zoltánnak a kisrepülőgépét, amivel Horvátországba mehettek Borkaiék. Most a blogger arról ír, hogy

a 2008-as évjáratú Cessnán kívül még egy repülőt szoktak használni az érintettek.

Szabó Ervint – aki az Index szerint a keddi videóban feltűnt – is említi a bejegyzés azzal kapcsolatban, hogy a Diákolimpia 2017 Kft. tulajdonosa és hiába volt egy négyszer olcsóbb ajánlat, két éve a Diákolimpia 2017 Kft. nyerte azon a győri városi pályázaton, amelyet a győri diákolimpia étkeztetési feladataira írtak ki. Azt is hozzáteszi a blog szerzője, hogy

körön kívülinek Győr belvárosban gyakorlatilag nem lehet éttermet nyitnia 2006 óta.

Több győri cégvezetőt is név szerint említ az ördög ügyvédje és azt állítja, hogy érintettek lehetnek több korrupciós ügyben. Kitér Bolla Péter kabinetvezetőre, akire szerinte Borkai mestereként tekint, de szóba kerül a város aljegyzője, Csörgits Lajos is.

A blogger szerint az érintettek közül

többen részt szoktak venni egy évenkénti Maldív-szigeti kiruccanáson. A szivárogtató úgy véli, érdemes megkérdezni miért járnak oda és mit csinálnak ott.

A bejegyzés szerint tegnap már konkrét fenyegetések érték a blog szerzőjét. Azt írja:

engem nem tudnak megijeszteni. Ha velem bármi történik, sokkal több s**r fog a nyakukba ömleni, mint amennyit valaha el tudtak képzelni.

Címlapkép: YouTube/Győrplusz TV

(hvg.hu)

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Aki már kívülállóként pályázott egy önkormányzat által meghirdetett, akármilyen pici munkára, pontosan tudja, miről ír az ördög ügyvédje. Teljesen természetes, hogy a haver, politikai barát, a rokon, a visszacsorgató nyeri el a munkát többszörös áron. Ha meg valaki kikotyog valamit, utoléri a helyi hatóság, keresnek egy több évtizedes apró építési szabálytalanságot, akár még egy távoli családtagnál is, és kitüntetett figyelemmel kísérik a vállalkozását. Ha meg nekik van saruk, gyakori a fenyegetés, "jelents fel, ha mersz". Sikerült ezeknek a fiúknak, (fiatal demokraták, hahaha), kiépíteni a legkorruptabb, minden szintet átszövő maffiarendszert.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
maci0427
@papa.49: Az a baj, hogy az ellenzék sem különb ! Olvasol a kispesti balhéról ? Az egész kerület , sőt az ország erről is beszél már !!! -- Hidd el, jól el van az ellenzék nélkülünk , ha nincsenek mert nem lehetnek a kormányon akkor kormányon kívül is jól elvannak !!! magyarnemzet.hu/belfold/meses-kulfoldi-ingatlanokban-allnak-a-kispesti-kozpenzek-7378220/?fbclid=IwAR0SernfSFC9NQeAmfvjTqIjtLb9zntGqzIjfO8yVxWt2U_lXoiDsKKk9Tk
papa.49
@maci0427: Mit gondolsz miért suoktam azt írni az egész mai politikai színtársulatot el kell zavarni a halál nemi szervére !!!
dr. prédikátor
pol pot!!!A fityma kurva anyádat!!! Sintér sanya te mocsok maffiózó!!! Hol vannak a pribékeitek???Miért nem ugranak kivizsgálni . házkutatni??? Mocskos szemét fityma csürhe!!!O11G te patkány féreg most miért kussolsz!!!Korrupt mocskos tolvaj csürhe!!!Dögöljetek meg fitymaszosok!!!
evacica
Ez a fidesz igazi arca!Mocskos, hazug erkölcstelen, korrupt banda! Hajrá magyarok támogassátok a mocskot!!!
Lepényleső
Lehet attól tartani,hogy ez csak a jéghegy csúcsa? Ehhez képest csak társas kör a cosa nostra?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.