Rekordot döntött a BKV-járművek idegen hibás baleseteinek száma, minden korábbinál több autó, kerékpáros és gyalogos okozott bajt.

Összesen 1416 olyan közlekedési baleset volt tavaly Budapesten, amikor úgy sérül meg BKV-jármű, hogy nem annak sofőrje a hibás, hanem a személyautósok, kerékpárosok, gyalogosok Ez negatív csúcs. A 2018-as ámokfutás idén is folytatódik a legfrissebb adatok szerint, amelyeket a Vezess kért ki a közlekedési vállalattól – az első félévben 691 ilyen baleset történt.

Az anyagi kár 2017-ben 215 millió, tavaly 200 millió forint volt, az idén arányaiban kisebb az okozott kár: 65 millió forint.

Brutálisan törik a BKV járműveit

Miközben a balesetek száma rekordszinten van, az utasok sérülését okozó esetek száma csökkent:

a csúcs 2013-ban volt, 137 személyi sérüléses baleset a 1383-ból, tavaly viszont a 1416 baleset közül csak 61 volt olyan, amelyben megsérült valaki az utasok közül.

Ez 2010 óta a legalacsonyabb adat, az idén már rosszabb a helyzet, június végéig 61 személyi sérüléses BKV-baleset történt.

A buszokat és villamosokat érintő idegen hibás közlekedési baleseteknek több mint a 90 százalékát a személyautósok okozzák. A leggyakoribb okok:

az autóbusz követési távolságának leredukálása hirtelen sávváltásokkal, szabálytalan elévágásokkal, elsőbbség megadásának hiánya, szándékos betartás.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(vezess.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok