Nyolcvannégy éves korában elhunyt Dr. Vekerdy Tamás – közölte a Hvg.hu-val a pszichológus, író családja.

Halálhírét a Facebook-oldalán is megerősítették.

Vekerdy Tanár Úr ma hajnalban csöndben elment.

- írták.

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten.

Kamaszkorában hobónak, azaz írónak és világcsavargónak készült, de apja kívánságára 1958-ban jogászdiplomát szerzett.

Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán folytatta, majd a BTK pszichológia szakát is elvégezte. Járt Mérei Ferenc és Nemes Lívia szemináriumaira. Volt házitanító és a Nemzeti Színház statisztája, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó pszichológia tanára. 1983-tól az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, később tudományos tanácsadója, majd szeniora volt. Tanított a Miskolci Egyetem neveléstudományi tanszékén is – írja róla a HVG.

Nevelési tanácsadókban, gyermekpszichológiai rendelőkben szerzett tapasztalatai nyomán érett meg benne a felismerés: a magyar óvoda- és iskolarendszer „gyilkolja a gyerekeket”.

A nyolcvanas években kezdte tanulmányozni a külföldi Waldorf-gyakorlatot; részt vett a solymári Waldorf-iskola megalapításában. Munkája nyomán létrejött a Waldorf-tanárképzés is.

Vekerdy Tamás élete során számos díjat nyert, többek között Kiváló Munkáért díjjal jutalmazták 1985-ben, Budapestért díjat kapott 2000-ben, 2014-ben pedig Hazám-díjas lett.

Forrás: HVG

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Nagyon sajnálom, remek ember volt és kivételesen jó pszichológus. Megérezzük a hiányát még sokáig.
Nyugodjon békében.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
Megsirattam. A gyerekem születésétől kezdve mindig az ő rovatát olvastam el először a Nők Lapjában. Olvastam könyveit, ittam a szavait. Hálás vagyok az útmutatásaiért, és a megerősítésekért. Nem kis része van benne, hogy egy csodálatos gyereket sikerült felnevelnem.
Most csak azt sajnálom, hogy ezt nem írtam meg neki, amíg még élt.
1magyar
Gyereket nevelni az ő elvei alapján lehet! Ritka okos, jó ember volt.
lampa laz
R.I.P.
Részvétem a családjának.
Rettenetesen sajnálom. Előttem már minden jót -mert csak azt lehet- leírtatok vele kapcsolatban, én is nagyon tiszteltem, imádtam hallgatni és olvasni őt.
justhpeter
@Eladott Ország: Nem ismertem, jó, hogy ideírtad. Vekerdi Tamás családjának részvétem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.