Glázer Tímea, Győr ellenzéki közös polgármesterjelöltje videóüzenetet küldött szerda délelőtt Borkai Zsoltnak és a győrieknek.

Lassan egy hete jelentek meg a Borkai Zsolt győri polgármesterről szóló szexvideók, de a helyi ellenzék eddig csak közleményben reagált, továbbá Glázer Tímea kedden az Azonnali.hu-nak adott egy bizonytalan nyilatkozatot, amiről ITT írtunk.

A DK-s politikus azonban a mostani, szerdai videóban határozottabb hangnemben szólal meg

- írja az Index.

Glázer Tímea a Facebookra feltöltött videón azt mondja, megrázta a történet, és eddig csak azért nem reagált személyesen, mert nem akarta elhinni, hogy

a magát családapaként, konzervatív keresztényként népszerűsítő polgármester az ellenkezőjét csinálja, annak, mint amiről beszélni szokott

Mint mondta, azért várt napokig az első nyilvános megszólalásával, mert önkormányzati képviselőként felelősen akart cselekedni és tisztán akart látni.

Biztos akartam lenni abban, hogy Borkai Zsolt története nem valami rosszindulatú szóbeszéd vagy lejáratás, hanem a színtiszta igazság

– fogalmazott.

Glázer Borkainak azt üzente, hogy nagyot csalódott benne, és szerinte a városvezető polgármesterként

elárult mindent, amit valaha mondott: hűséget, családot, jó erkölcsöt, tiszta kezűséget

Glázer kitér arra is, hogy a történet egy részével Borkainak a saját családjával kell elszámolnia, őket sajnálja, de az már rájuk, győriekre is tartozik, hogy a polgármester ezek után „hogyan fog a polgárok szemébe nézni”.

Szégyent hozott a városára. Ma Győrről mindenkinek a korrupt politikusok, milliókért bérelt luxusjachtok, magánrepülők, és uniós pénzből eltartott örömlányok jutnak az eszébe. Mi nem ilyenek vagyunk

- mondta.

Az mindannyiunk ügye, hogy ön szégyent hozott a városunkra

– mondta az ellenzéki jelölt, aki nem kéri Borkaitól, hogy mondjon le vagy lépjen vissza, mert ennek szerinte semmi esélye nem lenne, de a győrieket arra kérte, szavazzanak vasárnap az ellenzékre.

Tizenöt éve dolgozom a város közéletében, mégis lehet, hogy városvezetői tapasztalatom még nem éri el Borkai Zsoltét

– közölte.

De legalább „nem hozna ilyen mérhetetlen szégyent a városra" – tette hozzá.

Magából a személyes tisztességet és alázatot ajánlja a választók figyelmébe.

A teljes videót itt megtekinthetik:

Forrás: 24.hu, Index

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Győriek! Takarítsátok el ezt az álkeresztény férget.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Nemcsak a gyoriekre hozott szegyent, hanem ugy altalaban Magyarorszagra es a magyar nepre egyarant. Ez a vilagsajtot is be fogja jarni, hogy Magyarorszag egyig legfontosabb varosanak elso embere kozpenzbol kurvazik, drogozik, es unios palyazati penzzel tomi a a luxus kurvait.
Az a minimum hogy le kellene lepnie a politika szintererol ezekutan, mivel megbukott mint politikus, mint ember es csaladapa. De meg bunugyi eljarast is kellene kezdemenyezni ellene, hiszen felmerul a hutlen kezeles alapos gyanuja is.
reagens
Timike!
Nem hinném, hogy Borkai ezzel leszerepelt! Az viszont teljesen biztos, hogy veled kapcsolatban ilyen meg sem fordul az emberek fejében!:-)
Hajrá Zsolti! Te vagy a jobb! :-)
dr. prédikátor
@reagens: Nyikari cerkóf!!!Te mocsok román bocskoros bozgor!!!T A K A R O D J A PICSÁBA te mocsok szemétláda!!! Szopd le a zsótikádat , úgy is csak a szopáshoz és a seggnyaláshoz értesz!!!
reagens
@dr. prédikátor: Neked is szép napot fogyatékos, magyargyűlölő, migráncs! :-)))))))))))))))))))))))))))
simmering73
Győriek! Takarítsátok el ezt az álkeresztény férget.
jesz
Már-már párás lesz a videót néző szem ettől az igen finom, majdhogynem lírai beszédtől...de ha szabadna kérnem, lehetőleg sem itt, sem a rádióban ne tessék az épp' gazembernek titulált Borkait "úr"-nak szólítani...már majdnem elcsúszott az udvariasságtól csöpögő nyálán...csak simán Borkai, vagy polgármester...

Más megszólalók is versengve szólítják úr-nak a megnevezett korrupt, mindenkin átnéző, és lenéző pernahajdereket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.