Dr. Nagy Sándor, Debrecen fideszes önkormányzati képviselője közösségi oldalán azt írta Borkairól: „Kurvapecér? Hát igen. De nem hazaáruló!” A fideszes politikus hivatalos oldaláról azóta már törölték a fotót. Majd a képviselő írt egy magyarázatot is. Ezek szerint Nagy Sándor oldalát meghekkelték.

Dr. Nagy Sándor, Debrecen fideszes önkormányzati képviselője szerda délelőtt Facebook-oldalán egyetlen képpel foglalt állást a Borkai-ügyben, az alábbi szöveggel:

Kurvapecér? Hát igen. De nem hazaáruló!

A bejegyzést azóta törölték az oldalról, azonban korábban ez a fotó volt feltöltve a képviselő hivatalos Facebook-oldalára a 24.hu szerint.

Újabb fideszes szólalt meg a Borkai-botrányról – fotó

Fotó: Facebook/Dr. Nagy Sándor /24.hu

Frissítés:

dr. Nagy Sándor szerda délután törölte a posztot, majd írt egy magyarázóposztot, az alábbi szöveggel:

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy oldalunkhoz illetéktelenek fértek hozzá.

Elhatárolódunk a Borkai Zsolttal kapcsolatban a nevünkben megjelent tartalomtól.

Korábban Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az üggyel kapcsolatban többek közt azt mondta, „vannak olyan, akik elbotlanak, hibáznak”, míg Ughy Attila, a 18. kerület fideszes polgármestere közölte, hogy morálisan nem elfogadható, ami történt – teszi hozzá a 24.hu.

Forrás: 24.hu, 444.hu, Index

Címlapkép: Facebook/Dr. Nagy Sándor /24.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Azért a Nagy Sándor-féle királyi többesen se lépjünk át ilyen egyszerűen. Hogy vindikálhatta magának a királyi többest ez a közönséges talpnyaló? És furcsa, hogy senki nem szólt neki, hogy így csak a Mi Királyunk:: I. azaz Majdnem Szent Orbán Viktor nyilatkozhat meg az Ő népe fele. Nehogy már egy kis senki is elbitorolhassa magának ezt a lehetőséget.
tudode
Igazolódik a régi csibész minősítésén túl, ami rágett, mint marhára a billog
.
----- Simicska Lajos: Orbán Viktor hazaáruló és átveri az embereket
.
.https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-arch...
.
Ebben a mocsokba fetreng az egész ország
.
https://www.youtube.com/watch?v=B7VjL_AChX4...
.
???
fahrenheit451
Emlékszel, vagy egyáltalán tudod... tudtad-le?
A köcsög zsidók meg akarták szorongat Jézust - akit aztán megölettek, és ezt azóta sem bánják a köcsög zsidók, és még fel vannak háborodva, hogy miért utálják őket, pedig a jelenlegii világ szelleme, SÁTÁN szelleme, ő miattuk él, és hatékony... a korcsok!

Én nem utálom a zsidókat, ha Isten sem utálja őket.
De ahogy Isten elkezdi utáni őket, én is utálni fogom ólét.
Ez van - és onnantól kezdve lesz minden (konkrétan le lesztek vadászva) - ezzel feküdj, és ezzel kelj, zsidó.
fahrenheit451
A filmmédia, a hírmédia, országot, világot meghatározó vezető politika - mindenhol a zsidók vannak!
A zsidók miatt pusztul el a világ - ÚJRA

Én nem utálom a zsidókat, de ha Isten elkezdi utálni őket, mindenkit kinyírok!
Ez van.
Ez lesz.
fahrenheit451
Dr Nagy Sándor nagyon sokat tanult azért, hogy hülyébb legyen, mint volt.
Valami Kossuth díjat neki !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok