Az ügyészség szerint húszmillió forintot az Astoriánál adott át Simonka György megbízottja a NAV-vizsgálat leállítása érdekében. De a békési fideszes országgyűlési képviselő nem a megfelelő embert fizette le, így nem sikerült megfékezni az adóhatóság eljárását. Ugyanekkora összeghez jutottak a felszámolók is.

Simonka több mint 20 milliót költött egy NAV-tisztviselő megkenésére, de keserűen csalódnia kellettSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (kezet fog Simonka Györggyel, a Fidesz Békés megye 4-es választókerületi, orosházi országgyűlési képviselőjével, balról Isabelle Poupart, Kanada budapesti nagykövete, jobbról Havasi Csaba vezérigazgató a Linamar Hungary Zrt. beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) fővárosi székházában 2018. február 27-én. A kanadai hátterű Linamar 8,64 milliárd forintos beruházásával három vidéki helyszínen összesen kétszáz új munkahelyet teremt, ebből 119-et Orosházán, 71-et Békéscsabán és tízet Gyöngyösön. A kormány 1,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a részben autóipari, részben általános gépipari vállalat fejlesztéséhez.

Több részletben összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György fideszes országgyűlési képviselő azért, hogy a vissza nem térítendő támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult adóhatósági vizsgálatokat leállíttassa – értesült a 24.hu.

A 24.hu információi szerint a Simonka és 32 társa – köztük a politikus családtagjai és más fideszes parlamenti képviselők rokonai – ellen megfogalmazott vádirat részletesen foglalkozik azzal, hogy 2014-ben milyen eszközökkel próbálták megfékezni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által folytatott eljárásokat.

Végül nem jártak sikerrel, a Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis idén augusztusban vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények – köztük hivatali vesztegetés – miatt, miután a vádhatóság szerint az elkövetők 1,4 milliárd forint kárt okoztak. Az ügyészség szerint a bűnszervezet egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen irányítója a békési fideszes politikus volt, akire nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kértek.

A szövevényes bűnügy részleteit itt olvashatja el.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Soós Lajos

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Boróka, Simonka, szijgyarto rogán orban nincs olyan emberszerű képződmény a fideSS nevü maffiaban aki már ne korrumpalodott volna.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Boróka, Simonka, szijgyarto rogán orban nincs olyan emberszerű képződmény a fideSS nevü maffiaban aki már ne korrumpalodott volna.
szaboria1
Az ügyészség vizsgálhatná az összes képviselőt mert valahova nagyon eltűnnek a pénzek. Épp mostani példák a választások előtt rossz játszóterek átadása valamint még el sem készült út átadása.
nezelodo
Azért résen van a nyomozóhatóságunk, és az ügyészségünk, mert villámgyorsan megtalálták azt az egyet a tisztakezűék közt, aki egy icipicit maszatos lett!
Eriksson
"A kanadai hátterű Linamar 8,64 milliárd forintos beruházásával három vidéki helyszínen összesen kétszáz új munkahelyet teremt, ebből 119-et Orosházán, 71-et Békéscsabán és tízet Gyöngyösön. A kormány 1,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a részben autóipari, részben általános gépipari vállalat fejlesztéséhez."
Na, most ez a probléma, hogy Simonka elősegített valamit, ami a szoci érában nem lett volna elképzelhető se.
papa.49
Ha tisztességes volt a működése minek kellett a kenőpénzt adnia a navosnak ???
nezelodo
@Eriksson: Hát látod, milyen hálátlan a fidesz rendőrsége, és még a főügyész is a legszorgalmasabb és leghűségesebb embereit fúrja a pártnak. Hogyan engedheti ezt meg a Viktor, fel sem foghatom?!
tudode
Ideje lenne, felébredjen az ország arra, hogy EZEK NEM ÉRTENEK MÁSHOZ csak a polgárpukkasztáshoz, aztűn jót röhögnek azon a csínytevésen, hogy hülyére vették/szik az országot, amire ekladáns példa 2006:

-----------Orbán nevetve: Nincs is kormány

index.hu/video/2008/03/30/orban_nevetve_nincs_is_kormany/
.
Mint az útszáli trógerek!
Eriksson
@Horizont: Védeném? Miből gondolod?
Lehetne talán, mert ez az ügylet közel 200 dolgozónak biztosít munkát. Még Gyöngyösön is tíznek.
A szocik meg mindent eladtak, lebontottak, felszámoltak. A bevétel zsebbe.
Eriksson
@nezelodo: Simonka nem ezért a dologért lett perbe fogva eredetileg. Csak hát ha borul a budi, néha előkerülnek dolgok, melyek nem odaillőek.
nezelodo
@Eriksson: Majd győz az igazság, ahogy a Czeglédy ügyben is körvonalazódik. A viccet félretéve, be lesz áldozva, ahogy Orbán 97-98-as hetente családilag együtt ebédelős országosan ismert barátja is be lett, amikor már nem volt rá szükség, bár ott még egy kicsi szemérmességet mutatott a vezér.
Eriksson
@nezelodo: Nem tennék egyenlőségjelet Czeglédy és Simonka közé. Az egyik az ördög üdvédje, a másik csak egy helyi kisvitéz.
nezelodo
@Eriksson: Talán ha félretennéd a politikai elkötelezettséged, és kizárólag a jog oldaláról néznéd, amire Orbán oly gyakran hivatkozik, és persze mindenkire egyformán vonatkozik... (Ez csak vicc volt, mert akkor Simonkát is rabszíjon kellene vezetgetni, vagy egyiket sem.)
nemkati
@Eriksson: Emlékszel még a nokiás dobozra? Ami ugyan nem volt, és a nemvolt dobozban 15 milla volt/nemvolt? Amiatt utcára hívta az embereket a dagadt beteg 0rbán és a csatlósai. Ezt meg a több, mint 20 millájával csak egy helyi kisvitéznek mondod, és felejtsük el?
Eriksson
@nezelodo: Mondom, nem azonos kaliber a kettő. Még csak nem is hasonlítható.
nezelodo
@Eriksson: Szerintem ennek a megítélése a független bíróságok dolga. Vagy mindkettőt személyesen ismered, és fel vagy kenve a megítélésükre?
Eriksson
@nezelodo: Persze, hogy majd a bíróság dönt.
Sajnálom, hogy elsőre nem érted amit írtam: Az egyik ügyvéd, a másik vállalkozó. Nem lehet hasonlítani az ügyeiket.
RonaGyuri
Ház igen ő nem egy pancser!!! =))

A pancser!

Alapvetően csupán egy újabb mocskolódó jelzőnek szánatott

Mottó:
ha más szavakkal is, de az ellenfele is
valami hasonlót fogalmazott meg, mikor a minap
valami olyasmit mondott, hogy:
annyira hülye, hogy még lopni sem, tud!

A derék MH „Kocsis Máté: Hosszú hibalistát hozott össze zuglói ténykedésével a pancser polgármester” címmel adja közre Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetőjével készült beszélgetésüket. Kocsis egyébként 2010–2018 között Budapest VIII. kerületének polgármestere, 2011-től a Fidesz budapesti alelnöke, majd 2015-től elnöke.

pancser = Olyan (személy), aki a rábízott munkát, feladatot elpuskázza; ügyetlen, balkezes (személy).

Nos nem tudom, hogy Karácsony milyen polgi és azt meg pláne nem, hogy milyen főpolgi lenne. Az azonban gondolom nagyon más ember, mint ártunk és qurmányunk szemefényei:
kezdve magától a nyilatkozótól, és a pécsi kollégájától,
pl. Szigetszentmiklóson, Szabó József, a helyi fideszes polgármester is, aki 10milliós csalásban bukott le, vagy az I. kerületi polgi, aki telelosztogatta fityesznyik potentátokkal a Várat, át,
egészen a derék győri kollégájáig! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: persze nem 10, hanem 100 milliós volt az a csalás
nezelodo
@Eriksson: Igaz, ezért mondta Orbán anno, hogy "jönnek az ügyvédek és elintézik oszt' jónapot" szóval pontosan értem... Meg eszerint vannak jó ügyvédek, akik bármit megtehetnek, és vannak akik nem... Nekem "akár jó ügyvéd, akár rossz ügyvéd" említésekor mindig van egy kis mellékíze a megnevezésnek. Másoknak meg a besorolás a politikai szimpátia függvénye.
Eriksson
@nezelodo: Helyben vagyunk.
A másik meg üzletember. Arról is mondanál valamit? Pl. Aki nem keres meg száz millát egy évben, az hülye.
nezelodo
@Eriksson: Na látod, én már több mint húsz éve hallottam ilyent a vezér akkori cimbijétől, csak ők naponta egyet akartak... És van különbség a két oldal között? Nincs, de most is a jobban teljesítő győzött. Ezt pedig csak a hatalom csúcsán lehet megtenni, vagy annak kiszolgálóiként.
Eriksson
@nezelodo: Fogalmam sincs, hogy mikor, melyik hsz-omra reagálsz. Mintha nem is egy műsorban lennénk.
nezelodo
@Eriksson: Megértem,hogy nem találod a 12:03-kor írt hozzászólásodat. Konkrétumot sejtesz. Jók a megérzéseid.
Eriksson
@nezelodo: Csapongsz, mint liba a ketrecben. Semmi konkrétum, csak célozgatás.
nezelodo
@Eriksson: Hát amilyenek a te konkrétumaid azzal nem érdemes vitatkozni, főleg ha az eggyel korábbi bejegyzésedre sem emlékszel, és nem érted, hogy a vezér együtt ebédelős barátja már több mint húsz éve napi egy millát tartott elegendőnek. El is követett mindent az időhúzásért. Meg is érte a pártnak is.
Eriksson
@nezelodo: Csak nem a Demszky-féle négyes metró kivitelezőjére gondolsz?
nezelodo
@Eriksson: Miért. azzal is együtt ebédelt Orbán családilag, hetente? Ezt nem tudtam, de amint újra hatalomra került egyből lett működési engedélye annak a metrónak. Igaz azt a hatóságot amely kiadta, frissen keresztelték át, nemzeti hatósággá. Amíg nem volt nemzeti, engedélyt sem kapott az új metró és hogy miért, az évek múlva egy felszíni ütközéskor nyert értelmet, feltehetően elspóroltak valamit a biztonsági berendezésekből.
Jozefina
Na és még hány ilyen eset fog előkerülni??? Az csak idő kérdése!!!
namihami
Kwvesellte? Már a NAV tisztviselői is fideszes léptékben gindolkodnak?
nezelodo
@namihami: Nem a NAV tisztviselők tudják, ha lebuknak egy doboz süti miatt, többet kapnak mint egy dakota vitéz pár milliárd elsikkasztásáért.
Eriksson
@nezelodo: Ne haragudj, de ez már kívül esik az érdeklődésemen.
nezelodo
@Eriksson: Ok, nem lepődtem meg, de Te kérted, hogy meséljek. Nem tettem, de házhoz jött, ami egyébként is tudott.
Eriksson
@nezelodo: „Nem mese ez gyermek”.
De ha érdekel a téma, nézelődj még.
csak úgy....
@Eriksson: fogadok,hogy a lyányodat,egy magas rangú fideszes tossz...,akarom mondani,hogy a jegyese egy magasrangú kúrmányzó pártinak.
ebbü adódik a mondás,...tán tosztá,hogy így megváltoztá ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.