A magyar és a román biztosjelöltekre vonatkozó eljárás még folyamatban van, közölte a Privátbankár.hu-val az Európai Bizottság. Ez egyben azt is jelenti, hogy Ursula von der Leyen egyelőre nem fogadta el a magyar kormány új jelöltjét, Várhelyi Olivért. Ennek hátterében ugyanakkor az új román jelöltről kirobbant vita állhat.

Valami gond van a kigolyózott Trocsányi helyett jelölt Várhelyi Olivérrel is?

Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetője (b) és Orbán Viktor miniszterelnök érkezik az Európai Néppárt (EPP) vezetőinek ülésére az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója előtt Brüsszelben 2018. június 28-án. (MTI/EPA/Julien Warnand)

A brüsszeli magyar állandó képviselet vezetőjének jelöléséről azonban továbbra sem döntött az Európai Bizottság.

Ami Magyarország és Románia jelöltjeit illeti, az eljárás folyamatban van. A megválasztott elnök (Ursula von der Leyen) kapcsolatban áll mindkét kormánnyal- közölte a Privátbankár.hu kérdésére Mina Andreeva, a testület szóvivője, további részletekkel azonban nem szolgált.

Sajtóhírek szerint a jelölési folyamat elhúzódásának hátterében az új román jelölt körül kirobbant vita áll. Ursula von der Leyen ugyanis állítólag elutasította a román kormány új delegáltját, Dan Nicát.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
De jót rohognek ha ez a geci se menne át. O1G meg agyverzest kapna
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
Ej, @durbincs: @durbincs: Te gusztustalan, bűzös, hugyos, szaros pofájú, narancsos seggnyaló, szétfolyt agyú, Viagra zabáló FÉREG, a román Ploestibeli, bányakecód szaros mélyéről!! Há', minek is, karattyolsz bele, a MI dolgainkba?
tulipan
Ej,@durbincs: @durbincs: Te gusztustalan, bűzös, hugyos, szaros pofájú, narancsos seggnyaló, szétfolyt agyú, Viagra zabáló FÉREG, a román Ploestibeli, bányakecód szaros mélyéről!! Há', minek is, karattyolsz bele, a MI dolgainkba? Aha,, eszerint, neked a szájbavizelés a kedvenc gyakorlatod! Mond má', oszt hány haverod kéred fel, egyszerre???
tulipan
Ej,@durbincs: @durbincs: Te gusztustalan, bűzös, hugyos, szaros pofájú, narancsos seggnyaló, szétfolyt agyú, Viagra zabáló FÉREG, a román Ploestibeli, bányakecód szaros mélyéről!! Há', minek is, karattyolsz bele, a MI dolgainkba? Aha,, eszerint, neked a szájbavizelés a kedvenc gyakorlatod! Mond má', oszt hány haverod kéred fel, egyszerre?
tulipan
Ej,@durbincs: @durbincs: Te gusztustalan, bűzös, hugyos, szaros pofájú, narancsos seggnyaló, szétfolyt agyú, Viagra zabáló FÉREG, a román Ploestibeli, bányakecód szaros mélyéről!! Há', minek is, karattyolsz bele, a MI dolgainkba? Aha,, eszerint, neked a szájbavizelés a kedvenc gyakorlatod! Mond má', oszt hány haverod kéred fel, erre az aktusra egyszerre?
tulipan
@durbincs: Osztán te meg, azzal a a moslék pofájával, meg a silány, szérobbanbant vizeefj agyával ?Az a hirös bányalakó Ballonkabátos Pedofil ki a sitten is csak Csudafurulya néven szaladálsz ? Most meg éppen itt buzizol, nem pedig Ploestiben ? A kabátod nyitogatva, te vagy az a nevezetes narancsosok seggnyyaldosó , aki vérfertöző és állandóan scak döngeti az unokatesóit ? vagy még az is tárnás gruppenbuzi?? gusztustalan, bűzös, hugyos, szaros pofájú, narancsos seggnyaló, szétfolyt agyú, Viagra zabáló FÉREG, a román Ploestibeli, bányakecód szaros mélyéről!! Há', minek is, karattyolsz bele, a MI dolgainkba? Aha,, eszerint, neked a szájbavizelés a kedvenc gyakorlatod! Mond má', oszt hány haverod kéred fel, erre az aktusra egyszerre?
thumb_up replyVálasz
tulipan
@durbincs: Osztán te buta szar aalp, azzal a a moslék pofájával, meg a silány, szérobbanbant, amúgy ia vizenyős agyával ?Az a hirös bányalakó Ballonkabátos Pedofil ki a sitten is csak Csudafurulya néven szaladálsz ? Most meg éppen itt buzizol, nem pedig Ploestiben ? A kabátod nyitogatva, te vagy az a nevezetes narancsosok seggnyyaldosóinak wgyike , aki vérfertöző és állandóan scak döngeti az unokatesóit ? vagy még az is tárnás gruppenbuzi?? gusztustalan, bűzös, hugyos, szaros pofájú, narancsos seggnyaló, szétfolyt agyú, Viagra zabáló FÉREG, a román Ploestibeli, bányakecód szaros mélyéről!! Há', minek is, karattyolsz bele, a MI dolgainkba? Aha,, eszerint, neked a szájbavizelés a kedvenc gyakorlatod! Mond má', oszt hány narancosos haverod kéred fel, erre az aktusra egyszerre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.