Több hivatalos dokumentumot is leadtak az elmúlt időszakban a cégbíróságra, amelyek közelebb visznek ahhoz, kié lesz a néhai Andy Vajna vagyona. Mivel eltűnt az eredeti végrendelet, így az örökös: Vajna Tímea.

Vajna-hagyaték: eltűnt a 2018. márciusi végrendelet, Vajna Tímeáé a több tucat milliárdos vagyon

A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az (sic) törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja:

1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére.

Ez az egyik legfontosabb mondat azokban a dokumentumokban, amelyeket az elmúlt időszakban adtak le a cégbíróságra, és amelyben a Vajna-hagyatékról van szó. Az AV Perfect nevű cég iratait böngésztük, így bukkant a hvg.hu munkatárs az iratra.

A dokumentumból kiderül, hogy bár Vajna 2018. március 7-én végrendeletet írt, annak eredeti példánya “nem volt fellelhető”, a hagyatéki tárgyaláson eredeti példány nem került bemutatásra, a felek a hagyatéki tárgyaláson nem rekonstruálták a végrendeletet, ezért azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során figyelembe venni nem tudta.

Hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (mai árfolyamon 37,3 milliárd forint). A többi hagyatéki vagyonhoz nincs érték írva. Ezek többek között a következők:

az AV Holdings nevű cég

egy Bentley

három bankszámla

egy 1994-ben létrejött produceri szerződésből származó díjazás

műkincsek.

További részletek itt.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Mohai Balázs

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Legalább tud venni magának egy normális zabos tarisznyát,,, Egyébként qrvára leszarom,hogy mit örökölt ez a lófejű pina...oszt jó napot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
Mit gondoltok, hogy az őszinte szerelem nem "szerződéses" volt. Ha Andy papa olyanra is hagyott volna valamit, aki nem a köz kurvája, akkor arra a fidess-nek nem sok ráhatása lenne. Így viszont...:)
papa.49
@SystemError: Erre gondoltam én is lehet, hogy lesz aki megtámadja az osztozkodást !!!
advocat
A végrendelet készítője bármikor megsemmisítheti a végrendeletet. A letétbe helyezett is visszakérhető. A sorsa ügyvédi titok! Egyébként az ügyvéd által készített végrendelet az ügyvédi kamaránál letétbe helyezhető. Csak 10.000.- ft a díja. Ebbe meg beleférne.
solidedge
A rongyos pár milliárdos vagyon nem kárpótolja Timi azon nagy fájdalmát hogy Adonisz megjelenésű férje akibe halálosan szerelmes volt már nincs az élők sorában.
Yoda69
Ha eltunt a vegrendelet, akkor az nem volt szabalyos vegrendelet, amit kozjegyzonel hitelesitenek. Az ugyanis nem tud eltunni.
SystemError
@Yoda69: Az EU-s pénzek vizsgálata előtt is eltűnt az egész adatbázis, mint ha ilyen rendszerek nem három környezetben futnának(éles, demó, stb) és még azokról is lenne külön backup...

Ócska tolvaj módszerek ezek!:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.