Gyanús lett egy autó a rendőröknek, meg akarták állítani, de az elhajtott előlük egy földútra. Innen kezdődött a hajsza.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai egy gyanús járműre lettek figyelmesek a 8-as számú főúton, Tüskevár belterületén 2019. október 10-én 10 óra 20 perc körül. A rendőrök a Peugeot után mentek, majd mikor utolérték, a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel a gépkocsi sofőrjét megállásra szólították fel.

Ajkai rendőrök fogtak embercsempészeket és illegális határátlépőket Tüskevár közelében

Fotó: police.hu

Ekkor a járművezető gázt adott, és egy földútra hajtva megpróbált elmenekülni a járőrök elől. A menekülő autó nem sokkal később defektet kapott, majd a sofőr, valamint a gépkocsiban tartózkodó négy utas az út melletti fás-bokros területre szaladt.

A rendőrök nyomkövető kutyákkal terepkutatást végeztek, és másfél óra múlva az erdősáv szélén megtalálták a Peugeot utasait, négy török állampolgárságú személyt, akik az elsődleges adatok szerint illegálisan jutottak Magyarország területére.

A további adatgyűjtés eredményeként a rendőrök megállapították, hogy a járművezetőt egy társa is segítette egy másik autóval. Néhány óra múlva a járőrök az elkövetőket a 8-as számú főúton, Herend külterületén fogták el.

A négy külföldit és a két sofőrt előállították a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra, majd a nyomozók a 40 éves és 46 éves bajai férfit – őrizetbe vételük mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek a négy török személy ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről."

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Elfeledték a ,,hozzájárulást,, befizetni ???
papa.49
Elfeledték a ,,hozzájárulást,, befizetni ???
nevemnick
,,...négy török állampolgárságú személyt, akik az elsődleges adatok szerint illegálisan jutottak Magyarország területére."

...és majd a főnökök főnöke mély tisztelettel, a mi adónkból magánrepülőn hazaszállítja őket, egy kis erdogáni buksisimogatás végett...

Na ugye...
simmering73
@durbincs: Hogy kerültél ide, te anyabaszó?
papa.49
@simmering73: Ne szólj hozzá attól még jobban berág ))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.