Tarlós István főpolgármester egy hosszabb interjút adott az Indexnek a választás előtt két nappal. Tarlós István ebben többek között arról is beszélt, hogy a megafonos vitát nem bánta meg Tordai Bencével, az nem indulati kitörés volt, hanem már régóta kedve volt „odasózni” a párbeszédes képviselőnek. A választási kampánnyal kapcsolatban a lapnak elmondta, hogy ilyen "alattomos, sunyi mellébeszélésektől, hazugságoktól hemzsegő" kampányban még nem vett részt. A következő évek terveiről a lapnak azt nyilatkozta, hogy 2020-ban utólagosan beszerelik a klímát a hármas metró kocsijaiba. A dugódíjat legkorábban 2023-ban vezethetik be. 

Az Index megkérdezte Tarlóst Borkai Zsolt győri polgármester tettéről is. Ezzel kapcsolatban a főpolgármester azt mondta:

Amit Borkai Zsolt tett: védhetetlen, kirívó, vállalhatatlan, közönséges és méltatlan. Méltatlanná vált a funkciójára. Nem tudom, miért nem vonja le saját maga a konzekvenciákat. Sőt, az ilyen emberektől politikusként a jövőben meg kellene válni. Itt nem csak egy közönséges szexügyről van szó. Többről.

Szerinte Borkainak le kellene mondania.

Hozzátette:

Az elmúlt másfél hét eseményei nem kizárólag a Borkai-ügyből állnak. Volt itt egy zuglói történet elásásokkal, egy Párbeszéd-történet „lehallgatással”, és a kispesti történet.

Tarlós csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta,

a történet azért háborítja fel, mert attól tart, hogy Budapesten is lesznek, akiket elgondolkodtat az eset.

A rádiónak hozzátette:

Ez védhetetlen, vállalhatatlan és méltatlan. Sokan, sokat és tisztességen dolgoztak azért, hogy teljesítményt mutassanak fel, erre most Borkai Zsolt „előállítja ezt a helyzetet, mások, bizonyos mértékig az egész közössége kontójára”.

Közben a HVG épp arról ír, hogy ismét akcióba lendült a korábban Magyar Társadalomkutató Intézetté átnevezett Amygdala Közvéleménykutató Intézet, amely

éppen a Borkai-ügy hatásait igyekszik kideríteni.

"Hallott-e a Borkai-ügyről, mi a véleménye, ez magánügy, maradhat a helyén vagy le kellene-e mondania a győri polgármesternek, és hogy a "KDNP-s" Borkai ügye befolyásolja-e a fővárosi főpolgármesteri döntésében?" – áll a közvéleménykutató intézet kérdései között a HVG szerint.

Tarlóst az Index kérdezte Karácsonyról is. Szerinte Karácsony Gergely 2017-ig kulturáltan és konstruktívan működött, „barátságos volt”, de aztán megmutatta az igazi arcát: most már végtelenül gyenge és gyáva embernek tartja.

Amíg nem mutatta meg az igazi arcát, barátságos volt. 2018-tól változott meg a helyzet. Ha már jellemzésénél tartunk, én őt személyében nem tartom korruptnak. Csak egy végtelenül gyenge és gyáva embernek. A parkolási szerződésnél sem gondolom, hogy azért írta alá, mert benne lett volna az ügyben, kizárásos alapon azért írta alá, mert megfélemlítették. Nem merte nem aláírni 

- fejtette ki Tarlós.

A Párbeszéd irodájában történtekről és a hangfelvételt illetően Tarlós azt mondta

Azok a mondatok elhangzottak Karácsony úr szájából. Ez a nullaszázalékos párt az elnökségi ülésen egyebet sem tesz, mint kritizálja, szidja, bűnözőnek nevezi a szövetségeseit? Zuglóban évek óta beszélik, a polgármester retteg ettől a szocialista képviselőtől, akit emleget. És megtörtént ez a rettegés a parkolási szerződések esetében is. Karácsony úr maga nyilatkozta, hogy az egy piszkos alku eredménye, egy korrupciós szerződés.

Az Index megkérdezte Tarlóst, hogy végül miért nem vitázott Karácsonnyal.

Sose mondtam, hogy ne legyen vita

- mondta Tarlós

Arra, hogy miért nem lett vita azt mondta:

Mert van feltételem. A zuglói polgármesternek amúgy öt éve volt, hogy vitatkozzon velem. Én az utolsó ellenzéki évemben 59-szer vesztem össze Demszkyvel csak a közgyűlésben. Karácsony Gergely az utolsó ellenzéki évében egyetlenegyszer szólt hozzá a vitához. Kevesebb mint fél percet, és akkor sem vitázott. 2018-ban egyetlen közgyűlést sem ült végig. Szerinte annyira eluraltam a közgyűléseket, hogy nem tudott hozzászólni. Csak az nem stimmel, hogy a DK-s Gy. Németh Erzsébet 88-szor, az MSZP-s Horváth Csaba 73-szor vitatkozott velem, és még a jobbikos Tokody Marcell is 36-szor. Mutat valamit, hogy valaki ennyire passzív. Nem tudja, mi van a fővárosban, nem vett részt a munkában. Bekéredzkedett egy bizottságba, amelynek 83 ülése volt, de 68-szor hiányzott. Ezért volt az a feltételem a vitához, hogy beszéljen a saját zuglói teljesítményéről. És vitatkozzon Puzsér Róberttel előbb, ha ennyivel erősebb nála, nevetve elbánik vele.

Tarlós szerint ezt sugallja Karácsony Gergely:

Jaj, istenem, engem bántanak, félreértenek, ne okoljanak semmiért, nem veszem magamra a hibákat, jó fiú vagyok, szép fiú vagyok, sajnáljanak meg, sajnálatból szavazzanak rám

Az emlékezetes megafonos Tordai Bencével való vitával kapcsolatban azt mondta:

a hangosbeszélő azért volt ott, mert a Párbeszéd emberei előző este ilyennel fogadtak engem. Ilyennel ordítottak az arcomba egy méterről.

Hozzátette:

Elővigyázatosságból vittük magunkkal, és egyszer csak ott volt a Tordai Benedek nevű ember. Megmondom nyíltan, régóta gusztusom volt odasózni, őt a demokrácia szélsőértékének tekintem. Kiképzett provokátor. Az egész politikai pályafutása csak erről szól. Amikor elindult felém egy papírral, akkor vettem elő a hangosbeszélőt. Ezt az embert egyszer rendre kellett utasítani, vegye észre, hogy nem járhatja végig mindig az előre megtervezett agresszív utat. Két nappal később a Századvég rendezvényén megsimogattam az aktivisták fejét, akik szintén megzavarták az eseményt. Nem indulati kitörés volt tehát.

Tarlós arról is beszélt, hogy 

Nekem nem az a kampány, hogy minden második nap kiállok egy utcasarokra, körbeveszem magam hat emberrel, és teszek olyan ígéreteket, amiket nem tudok megtartani.

A következő évek terveiről Tarlós azt mondta, hogy 2020-ban utólagosan beszerelik a klímát a hármas metró kocsijaiba.

A hármas metróvonal felújításával kapcsolatban hozzátette:

A második szakasz közepén vagyunk, és a BKV a napokban köti meg a szerződést az utolsó, harmadik szakaszra, ahol is kétszer vagy háromszor visszaadtam az ajánlatokat a túl magas árak miatt. Aztán csak leszorítottuk ezeket az árakat. Ugyanez fog történni most a Lánchíddal kapcsolatban is.

A vasárnapi választás eredményét firtató újságírói kérdésre elmondta:

Természetesen meccset nem szeretek elveszteni, de hát az én vesztenivalóm mégiscsak kevesebb. Nem véletlenül kötöttem feltételekhez az indulásomat, amelyek között az első a főpolgármester közvetlen megválasztása volt, és nyilván nem azért küzdöttem ezért, mert tele lenne a nadrágom.

Hozzátette:

Én nem karriert építeni akarok már. Ha megválasztanak, becsülettel végigdolgozom a ciklust, van elképzelésem. Ősbudapesti vagyok, ismerem a várost, nem északon keresem a Galvani hidat és Csepelt, sem a Városligetben a Nemzeti Múzeumot. Tudom, mit akarok a jövőben. Ezeket megpróbálom végigvinni, be fogom tartatni a miniszterelnökkel történt megállapodást, ő tudja a legjobban, ha meg fogják szegni, fel fogok állni. 

A teljes interjút az Index oldalán olvashatja el.

Forrás: Index, 24.hu, HVG

Címlapkép: MTI /Illyés Tibor

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
sarlos ez nagyon bunko huzas volt a reszedrol, amolyan igazi fideSSes.
tudode
Ahhoz, hogy Tordai Bencét túlszárnyalja egy matuzsálem ovis szinten, korábban kell felkelnie, amikor Bence lebuktatta a NEMZETI ERŐSZAK SZERVEZETÉT
.
---- 2019. 01. 03. Tordai Bence: Rabszolgatörvény, o1g, ellenállás: rendkívüli ülés
.
www.youtube.com/watch?v=NyVDtqDtqIE
.
Ne nevettessee a házmester ki magát!!!
namihami
Ezt a riportot is megafonnal adta? És ugye nem feledkezett meg a felsőbbrendű kioktató hangsúlyról sem.
tudode
Másik, ahogy csalnak a NER-esek
.
,
---- Botrány a parlamentben: 2018. őszi ülésszak, 29. nap (2018.12.12.) (Tordai Bence közvetítése) 1/2
.
www.youtube.com/watch?v=Azs4s_keELk&t=7030s
.
Gratula Bence!!!
Málna
Nagyon bírom, hogy ilyen karakán, kimondja, amit gondol. Karácsony hozzá képest megszeppent kisfiúnak tűnik.
Jozefina
Tarlósnak el kellene húznia a vadlobákkal!!! Egy kétszínű, idióta, hazug alak, aki messze nem a budapestiek érdekeit képviseli!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.