Erős kereslet mellett tovább drágultak az új lakások Budapesten 2019 harmadik negyedévében, az átlagos négyzetméterár már eléri a 925 ezer forintot.

Az árak további emelkedése irányába hat az elemzés szerint, hogy az induló projektek száma csökken, a még 5 százalékos áfakulcs mellett megvásárolható otthonok kínálata egyre szűkül.

Pesten az átlagos négyzetméterár megközelítette a 890 ezer forintot,

Budán pedig az 1 millió 25 ezer forintot a harmadik negyedévben.

A fővárosi átlagár az év eleji szintet 11 százalékkal haladta meg, a tavaly harmadik negyedévihez képest 16 százalékkal, a 2017 azonos időszakihoz viszonyítva több mint 34 százalékkal nőtt a Cordia adatai szerint.

A közlemény idézi Földi Tibort, a Cordia vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy az áremelkedés üteme lassult, de ez nem jelent trendfordulót a budapesti újlakáspiacon, hiszen a kedvezményes áfakulcs kifutása, az újonnan induló projektek számának csökkenése, valamint a szigorúbb energetikai előírások teljesítése mind a további drágulás irányába hat.

Tovább drágulnak a fővárosi lakások

A harmadik negyedévben az új otthonok kínálata stabil maradt, vagyis a tavalyihoz és az ez év eleji helyzethez hasonlóan a fejlesztők szeptember végén is mintegy 7000 lakást kínáltak eladásra – tette hozzá. Az induló projektekben található lakások száma csökkent:

a július és szeptember között a piacon eladásra szánt mintegy 1500 otthon bő 20 százalékkal kevesebb, mint a 2018-ra jellemző negyedéves átlag.

A Cordia vezérigazgatója jelezte: a tavaly év végi 6900-ról az idén október elejére 4700-ra csökkent az 5 százalékos áfával eladni szánt lakások kínálata.

A kedvezményes áfakulcsot utolsó lehetőségként kihasználó vásárlókat számba véve az idei utolsó negyedév is hasonló számokat hozhat, így 2019 egészében mintegy 7 ezer új lakás találhat vevőre. Megítélésük szerint a következő években jelentősen szűkülhet az elérhető új otthonok száma Budapesten.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.