Éles verseny megy a Várnegyedért és a Vízivárosért, ahol Nagy Gábor Tamást, az egyik legrégebben hivatalban lévő budapesti kerületi polgármestert megelőzte a Párbeszéd által jelölt ellenzéki jelölt, V. Naszályi Márta, aki 48,2 százalékon áll éppen, Nagy Gábor Tamás pedig 47 százalékon. Nem dőlt még el semmi, de a kerület szimbolikus jelentősége elég nagy – írja az Index. Budapesten tíz kerületet is elvehet a Fidesztől az ellenzék.

Az MTI híre szerint a budapesti kerületekben a Nemzeti Választási Iroda 21.22 órai adatai alapján, a szavazatok 66,44 százalékos országos szintű feldolgozottságánál az első három helyen az alábbi jelöltek állnak:

Budapest I. kerület (15 százalék)

1. Váradiné Naszályi Márta (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 48,18 százalék (849 szavazat)

2. Dr. Nagy Gábor Tamás (FIDESZ-KDNP) – 46,99 százalék (828 szavazat)

3. Jakab-Novák Eszter (Független) – 4,82 százalék (85 szavazat)

Budapest II. kerület (12,16 százalék)

1. Örsi Gergely (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 53,52 százalék (2333 szavazat)

2. Dr. Láng Zsolt (FIDESZ-KDNP) – 46,48 százalék (2026 szavazat)

Budapest III. kerület (33,93 százalék)

1. Dr. Kiss László (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 50,15 százalék (8678 szavazat)

2. Bús Balázs (FIDESZ-KDNP) – 49,85 százalék (8626 szavazat)

Budapest IV. kerület (54,29 százalék)

1. Déri Tibor (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 50,16 százalék (10 108 szavazat)

2. Wintermantel Zsolt (FIDESZ-KDNP) – 45,98 százalék (9266 szavazat)

3. Pajor Tibor (Mi Hazánk) – 2,25 százalék (453 szavazat)

Budapest V. kerület (38,1 százalék)

1. Szentgyörgyvölgyi Péter (FIDESZ-KDNP) – 52,68 százalék (1876 szavazat)

2. Tüttő Kata (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 42,35 százalék (1508 szavazat)

3. Losonczy Pál (JOBBIK) – 3,71 százalék (132 szavazat)

Budapest VI. kerület (13,33 százalék)

1. Soproni Tamás (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 57,72 százalék (871 szavazat)

2. Hassay Zsófia (FIDESZ-KDNP) – 42,28 százalék (638 szavazat)

Budapest VII. kerület (44,74 százalék)

1. Niedermüller Péter (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 47,67 százalék (3600 szavazat)

2. Vattamány Zsolt (FIDESZ-KDNP) – 41,43 százalék (3129 szavazat)

3. Moldován László (Független) – 5,48 százalék (414 szavazat)

Budapest VIII. kerület (55 százalék)

1. Pikó András (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 50,20 százalék (5936 szavazat)

2. Dr. Sára Botond (FIDESZ-KDNP) – 47,89 százalék (5663 szavazat)

3. Dr. Suda Dezső (Független) – 1,01 százalék (120 szavazat)

Budapest IX. kerület (62,26 százalék)

1. Baranyi Krisztina (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 57,81 százalék (7391 szavazat)

2. Dr. Bácskai János (FIDESZ-KDNP) – 39,04 százalék (4991 szavazat)

3. Cséplő Dániel (Független) – 1,80 százalék (230 szavazat)

Budapest X. kerület (56,58 százalék)

1. D. Kovács Róbert Antal (FIDESZ-KDNP) – 50,99 százalék (6643 szavazat)

2. Somlyódy Csaba (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 45,14 százalék (5881 szavazat)

3. Tubák István (JOBBIK) – 2,91 százalék (379 szavazat)

Budapest XI. kerület (37,39 százalék)

1. Dr. László Imre (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 50,94 százalék (10 794 szavazat)

2. Dr. Hoffmann Tamás (FIDESZ-KDNP) – 42,81 százalék (9071 szavazat)

3. Lengyel Domokos Bernát (ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE) – 3,11 százalék (660 szavazat)

Budapest XII. kerület (27,27 százalék)

1. Pokorni Zoltán (FIDESZ-KDNP) – 61,34 százalék (4039 szavazat)

2. Élő Norbert (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 38,66 százalék (2546 szavazat)

Budapest XIII. kerület (42,53 százalék)

1. Dr. Tóth József (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 81,38 százalék (15 166 szavazat)

2. Dr. Bagdy Gábor (FIDESZ-KDNP) – 18,62 százalék (3470 szavazat)

Budapest XIV. kerület (0 százalék) – Eredménytelen választás

Rozgonyi Zoltán (FIDESZ-KDNP) – 0,00 százalék (0 szavazat)

Horváth Csaba (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 0,00 százalék (0 szavazat)

Várnai László (Független) – 0,00 százalék (0 szavazat)

Budapest XV. kerület (44,29 százalék)

1. Németh Angéla (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 54,10 százalék (7094 szavazat)

2. Dr. Pintér Gábor (FIDESZ-KDNP) – 39,63 százalék (5196 szavazat)

3. Victorné Dr. Kovács Judit (Független) – 5,33 százalék (699 szavazat)

Budapest XVI. kerület (18,03 százalék)

1. Kovács Péter (FIDESZ-KDNP) – 56,72 százalék (3116 szavazat)

2. Nemes Gábor (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 39,81 százalék (2187 szavazat)

3. Schaffer Viktor (CIVIL16 EGYESÜLET) – 3,48 százalék (191 szavazat)

Budapest XVII. kerület (77,33 százalék)

1. Horváth Tamás (FIDESZ-KDNP) – 51,75 százalék (14 370 szavazat)

2. Gy. Németh Erzsébet (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 36,87 százalék (10 239 szavazat)

3. Dr. Fachet Gergő (ITTHON) – 11,38 százalék (3159 szavazat)

Budapest XVIII. kerület (76,32 százalék)

1. Szaniszló Sándor (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 51,05 százalék (15 473 szavazat)

2. Ughy Attila Gábor (FIDESZ-KDNP) – 45,78 százalék (13 875 szavazat)

3. Luka István (Független) – 2,00 százalék (605 szavazat)

Budapest XIX. kerület (2,08 százalék)

1. Gajda Péter (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 59,43 százalék (271 szavazat)

2. Dódity Gabriella (FIDESZ-KDNP) – 34,21 százalék (156 szavazat)

3. Fonyódi Gyula (Független) – 6,36 százalék (29 szavazat)

Budapest XX. kerület (63,93 százalék)

1. Szabados Ákos (Független) – 51,47 százalék (6891 szavazat)

2. Balog Róbert (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 48,53 százalék (6498 szavazat)

Budapest XXI. kerület (48,57 százalék)

1. Borbély Lénárd (FIDESZ-KDNP) – 52,80 százalék (6808 szavazat)

2. Erdősi Éva (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 43,04 százalék (5549 szavazat)

3. Pákozdi József (BUCKAI SZÖVETSÉG EGYESÜLET) – 3,35 százalék (432 szavazat)

Budapest XXII. kerület (48,65 százalék)

1. Karsay Ferenc (FIDESZ-KDNP) – 47,96 százalék (5358 szavazat)

2. Havasi Gábor (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) – 47,20 százalék (5273 szavazat)

3. Iván János (BUDAFOK-TÉTÉNY BARÁTI KÖRÖK) – 4,84 százalék (541 szavazat)

Budapest XXIII. kerület (33,33 százalék)

1. Bese Ferenc (Független) – 52,11 százalék (1497 szavazat)

2. Bereczki Miklós (MOMENTUM-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-JOBBIK) – 42,64 százalék (1225 szavazat)

3. Bernáth Zoltán (Független) – 5,26 százalék (151 szavazat)

Forrás: MTI, Index

Címlapkép: MTI/Mónus Márton

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.