Szijjártó közölte: a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte.

A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, ami az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez fontos erőforrást jelent – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz eredményváróján az MTI-nek.

A tárcavezető köszönetet mondott minden magyar embernek, aki részt vett az önkormányzati választáson, hiszen fontos, hogy magas volt a részvétel. Úgy fogalmazott: "Demokráciában mindig jó hír, hogy az emberek minél nagyobb arányban gondolják", a szavazás "fontos és számít a döntéshozatalban, pláne, hogy ha helyi vezetőket választanak".

Közölte: külön köszönet illeti azokat, "akik ránk szavaztak, akik minket támogattak".

Szijjártó Péter szerint továbbá köszönettel tartoznak az aktivistáiknak, akik az elmúlt heteket-hónapokat végigdolgozták és segítették jelöltjeiket a sikeres szereplésben.

Hangsúlyozta: már a feldolgozottság jelenlegi fázisában is látszik, hogy a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, "ami nagy dolog, hiszen ez így most már a tizedik választás Magyarországon 2006 ősze óta, ahol mi nyerünk". Ezért "köszönettel tartozunk a magyar embereknek", az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez ez nagyon fontos erőforrást jelent – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ne hencegjél szargyártó, MÉG AZ SE BIZTOS, HOGY TI KAPTÁTOK A LEGTÖBB SZAVAZATOT !!!
csipetke
Mi mást is mondhatna a magyar zseléipar fellendítője?Mégse ismerheti be,hogy Bp elvesztése óriási pofon volt a fidesznek,és ez megmutatta,hogy végre valami elindult az országban,hála Istennek..
Jozefina
Ez a szargyártó pali a veszteséget is nyereségnek könyveli el. És a legfontosabb, hogy tovább kell harcolni " az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez fontos erőforrást jelent" Kik ellen és miért??? Felhatalmazásotok egyenlő a nullával!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.