A fővárosban nagy polgármesteri helycseréket hozott a mostani választás – írja az Index. Jelen állás szerint többsége lesz Karácsonynak a fővárosi közgyűlésben.

A fővárosi kerületek többségében lesz baloldali a polgármester, több meglepetést is hozott az önkormányzati választás Budapesten. 

Olyan, korábban bevehetetlen kerületeket is bevett az ellenzéki összefogás, mint a II. kerület, ahol az önkormányzatot eddig vezető Láng Zsolt kikapott Örsi Gergelytől

- írja az Infostart.

Budapesten tíz kerületet vesztett el a Fidesz, a II. kerületet is bevette az ellenzéki összefogás

A budapesti kerületek megválasztott polgármesterei 2019-ben. Forrás: MTVA/MTI

A Fidesz elveszítette az I. II., III., IV., VI., VII., VIII., IX., XI., XVIII. kerületeket, itt eddig fideszes volt a polgármester, most ellenzéki győzelem látszik.

Így következőképp alakulnak a kerületek:

Ellenzéki polgármesterek:

I., II., III., IV. VI., VII., VIII., IX., XI., XIII., XIV., XV., XVIII., XIX.

Fideszes polgármesterek:

V., X., XII., XVI., XVII., XXI., XXII. kerület.

Két független, Fidesz által támogatott:

XX., XXIII.

Eszerint tehát az ellenzék 14-9-re nyerte a kerületeket, ami azt jelenti, hogy megvan Karácsony Gergelynek a közgyűlési többség is.

Friss:

A budapesti kerületekben a vasárnapi polgármester-választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 99,2 százalékának összesítése alapján az alábbi polgármestereket választották meg (az eredmény nem végleges):

Budapest I. kerület – Váradiné Naszályi Márta (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest II. kerület – Örsi Gergely (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest III. kerület – Dr. Kiss László (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest IV. kerület – Déri Tibor (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest V. kerület – Szentgyörgyvölgyi Péter (FIDESZ-KDNP)

Budapest VI. kerület – Soproni Tamás (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest VII. kerület – Niedermüller Péter (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest VIII. kerület – Pikó András (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest IX. kerület – Baranyi Krisztina (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest X. kerület – D. Kovács Róbert Antal (FIDESZ-KDNP)

Budapest XI. kerület – Dr. László Imre (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest XII. kerület – Pokorni Zoltán (FIDESZ-KDNP)

Budapest XIII. kerület – Dr. Tóth József (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest XIV. kerület – Horváth Csaba (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest XV. kerület – Németh Angéla (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest XVI. kerület – Kovács Péter (FIDESZ-KDNP)

Budapest XVII. kerület – Horváth Tamás (FIDESZ-KDNP)

Budapest XVIII. kerület – Szaniszló Sándor (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest XIX. kerület – Gajda Péter (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP)

Budapest XX. kerület – Szabados Ákos (Független)

Budapest XXI. kerület – Borbély Lénárd (FIDESZ-KDNP)

Budapest XXII. kerület – Karsay Ferenc (FIDESZ-KDNP)

Budapest XXIII. kerület – Bese Ferenc (Független)

Forrás: Index, Infostart.hu, MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
fontos tanulság: Bp-en az ellenzék hálás lehet Orbánnak, hogy a közgyűlést átalakították!!! =))
kokopelli
...a Zorbán meg szidhatja a népies mese-irodalmat! "HÉT törpe" "HÉTmérföldes csizma","HÉTfejű sárkány"
...és "HÉT kerület" ! (;-)) ...(a Háry Jánost eljátsza ő maga)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.