Ugyanakkor kulcshelyeket vitt az ellenzék. Ha a megyei jogú városok összesítését megnézzük, a kormánypárt vezető aránya ugyan megmaradt, de immár nem 20-3, hanem csak 13-10 arányban.

Miskolcot, Pécset és Szegedet is ellenzéki polgármester vezetheti a vasárnapi választás után öt évig, ám a 23 város többségében kormánypárti győzelem született. Ide tartozik Győr is, ahol Borkai Zsolt az egy hete kitört botrány ellenére nyerni tudott.

A megyei jogú városok többségét a Fidesz nyerte

A megyei jogú városok és megyeszékhelyek megválasztott polgármesterei (2019. október 13.) Fotó: MTVA/MTI

A megyei jogú városokban is sok a váltás

A megyei jogú városokban a vasárnapi polgármester-választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 96 százalékának összesítése alapján az alábbi – nem végleges – eredmények születtek:

Békéscsaba (100 százalék)

1. Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) – 78,92 százalék (16 211 szavazat)

2. Dancsó Tibor (DK-JOBBIK-PÁRBESZÉD) – 9,80 százalék (2013 szavazat)

3. Miklós Attila (MSZP-LMP) – 8,70 százalék (1788 szavazat)

4. Gyebnár Dávid (Mi Hazánk) – 2,58 százalék (530 szavazat)

Debrecen (100 százalék)

1. Dr. Papp László (FIDESZ-KDNP) – 61,77 százalék (35 029 szavazat)

2. Varga Zoltán (DK-MSZP-PÁRBESZÉD-SZOLIDARITÁS) – 21,54 százalék (12 215 szavazat)

3. Kőszeghy Csanád Ábel (MOMENTUM-JOBBIK-LMP) – 12,06 százalék (6841 szavazat)

4. Rigó István (CIVIL FÓRUM DEBRECEN EGYESÜLET) – 4,62 százalék (2621 szavazat)

Dunaújváros (100 százalék)

1. Pintér Tamás (RAJTA ÚJVÁROS! EGYESÜLET) – 56,36 százalék (10 159 szavazat)

2. Cserna Gábor (FIDESZ-KDNP) – 41,04 százalék (7397 szavazat)

3. Farsang Tibor (Mi Hazánk-MIÉP-FKgP) – 2,61 százalék (470 szavazat)

Eger (100 százalék)

1. Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) – 47,60 százalék (9842 szavazat)

2. Habis László (FIDESZ-KDNP) – 43,77 százalék (9049 szavazat)

3. Dr. Pócs Alfréd (Egri Városvédők Egyesülete) – 5,75 százalék (1189 szavazat)

4. Somodi Sándor (Független) – 1,67 százalék (346 szavazat)

5. Bódás Bianka (Független) – 1,20 százalék (249 szavazat)

Érd (100 százalék)

1. Dr. Csőzik László (LMP-JOBBIK-DK-MSZP-CÉL-MOMENTUM-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-PÁRBESZÉD-MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT) – 49,80 százalék (12 288 szavazat)

2. T.mészáros András (FIDESZ-KDNP-ÖSSZEFOGÁS) – 40,61 százalék (10 020 szavazat)

3. Tekauer Norbert (Független) – 9,59 százalék (2366 szavazat)

Győr (100 százalék)

1. Borkai Zsolt (FIDESZ-KDNP) – 44,33 százalék (19 312 szavazat)

2. Glázer Tímea (DK-MOMENTUM-MSZP-JOBBIK-LMP) – 42,86 százalék (18 671 szavazat)

3. Kovács László (Civilek Győrért) – 8,44 százalék (3677 szavazat)

4. Balla Jenő (Összefogás Győrért Egyesület) – 4,37 százalék (1906 szavazat)

Hódmezővásárhely (100 százalék)

1. Dr. Márki-Zay Péter (MINDENKI MAGYARORSZÁGA-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) – 57,30 százalék (13 478 szavazat)

2. Dr. Grezsa István (Független) – 42,70 százalék (10 042 szavazat)

Kaposvár (100 százalék)

1. Szita Károly (FIDESZ-KDNP) – 56,43 százalék (12 874 szavazat)

2. Horváth Ákos Ervin (Kaposváriakért Egyesület-DK-JOBBIK-LMP-MOMENTUM-MSZP) – 38,75 százalék (8841 szavazat)

3. Dr. Nadrai Norbert József (SZŐLŐSGAZDÁK) – 2,52 százalék (574 szavazat)

4. Pintér Lóránd (Polgári Szabadság Platform) – 2,31 százalék (527 szavazat)

Kecskemét (100 százalék)

1. Szemereyné Pataki Klaudia (FIDESZ-KDNP) – 50,21 százalék (16 279 szavazat)

2. Lejer Zoltán (SZÖVETSÉG A HÍRÖS VÁROSÉRT) – 37,05 százalék (12 015 szavazat)

3. Dr. Hegedűs Gábor Imre (Független) – 8,50 százalék (2755 szavazat)

4. Faragó Dániel (Mi Hazánk-MIÉP-FKgP) – 4,24 százalék (1376 szavazat)

Miskolc (100 százalék)

1. Veres Pál (Függetlenek SZIVE-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD-JOBBIK-LMP-DK-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-Velünk a Város) – 54,80 százalék (35 135 szavazat)

2. Dr. Alakszai Zoltán (FIDESZ-KDNP) – 40,83 százalék (26 177 szavazat)

3. Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) – 3,37 százalék (2158 szavazat)

4. Kopcsó Gábor (ÚJ LENDÜLET MISKOLCÉRT) – 0,64 százalék (412 szavazat)

5. Fülöp József Istvánné (MUNKÁSPÁRT) – 0,36 százalék (229 szavazat)

Nagykanizsa (100 százalék)

1. Balogh László (FIDESZ-KDNP) – 49,30 százalék (7189 szavazat)

2. Dr. Hári Tibor (ÉVE-DK-JOBBIK-MSZP-LMP-MOMENTUM) – 45,91 százalék (6695 szavazat)

3. Dr. Szabados Gyula (NAGYKANIZSÁÉRT EGYESÜLET) – 4,79 százalék (698 szavazat)

Nyíregyháza (100 százalék)

1. Dr. Kovács Ferenc (FIDESZ-KDNP) – 52,84 százalék (20 351 szavazat)

2. Jeszenszki András (MINDENKI MAGYARORSZÁGA-LMP-FÜGGETLENEK EGYESÜLETE-JOBBIK-MSZP-PÁRBESZÉD-MOMENTUM-DK) – 47,16 százalék (18 167 szavazat)

Pécs (100 százalék)

1. Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) – 53,15 százalék (27 622 szavazat)

2. Vári Attila (FIDESZ-KDNP-ÖPE) – 41,02 százalék (21 319 szavazat)

3. Dr. Kóbor József (LMP) – 3,76 százalék (1955 szavazat)

4. Komáromi István (Független) – 1,04 százalék (539 szavazat)

Pap András (Független) – 1,04 százalék (539 szavazat)

Salgótarján (100 százalék)

1. Fekete Zsolt (SSZE-DK-JOBBIK-LMP-MOMENTUM-MSZP-PÁRBESZÉD-TARJÁNI VÁROSLAKÓ EGYESÜLET) – 54,25 százalék (7271 szavazat)

2. Szabó Csaba (FIDESZ-KDNP) – 42,86 százalék (5744 szavazat)

3. Egyedi Norbert (Mi Hazánk) – 1,97 százalék (264 szavazat)

4. Nagy Attila (MUNKÁSPÁRT) – 0,92 százalék (123 szavazat)

Sopron (100 százalék)

1. Dr. Farkas Ciprián (FIDESZ-KDNP) – 56,68 százalék (12 328 szavazat)

2. Dr. Varga Norbert (Független) – 38,42 százalék (8355 szavazat)

3. Gibicsár Imre (PÁRBESZÉD) – 4,90 százalék (1066 szavazat)

Szeged (100 százalék)

1. Dr. Botka László (Összefogás Szegedért Egyesület) – 60,56 százalék (40 858 szavazat)

2. Nemesi Pál (Független) – 36,41 százalék (24 568 szavazat)

3. Dr. Szabó Bálint (Független) – 1,76 százalék (1186 szavazat)

4. Lauer István (Független) – 1,27 százalék (857 szavazat)

5. Dr. Bartha László (Tisza Koalíció) – Visszalépett/visszavonva

Székesfehérvár (100 százalék)

1. Dr. Cser-Palkovics András (FIDESZ) – 60,84 százalék (22 882 szavazat)

2. Dr. Márton Roland (DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-MOMENTUM-MSZP-PÁRBESZÉD) – 33,45 százalék (12 580 szavazat)

3. Juhász László (VÁLASZ FÜGGETLEN CIVILEK) – 4,04 százalék (1519 szavazat)

4. Horváth-Tancsa Ágnes (SZFÉRT) – 1,67 százalék (628 szavazat)

Szekszárd (100 százalék)

1. Ács Rezső (FIDESZ-KDNP) – 49,77 százalék (6353 szavazat)

2. Bomba Gábor László (ÉSZ) – 47,43 százalék (6055 szavazat)

3. Dr. Ótós Attila (Mi Hazánk) – 2,80 százalék (357 szavazat)

Szolnok (100 százalék)

1. Szalay Ferenc (FIDESZ-KDNP) – 47,80 százalék (11 616 szavazat)

2. Radócz Zoltán (MOMENTUM-JOBBIK-MSZP-DK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA) – 46,77 százalék (11 364 szavazat)

3. Bokodi Zoltán (Mi Hazánk) – 4,16 százalék (1010 szavazat)

4. Kalmár Dávid (MUNKÁSPÁRT) – 1,28 százalék (310 szavazat)

Szombathely (100 százalék)

1. Dr. Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület-MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-MKKP-SZOLIDARITÁS-MINDENKI MAGYARORSZÁGA) – 48,82 százalék (16 762 szavazat)

2. Dr. Balázsy Péter (FIDESZ-KDNP) – 47,66 százalék (16 363 szavazat)

3. Koczka Tibor (Független) – 3,51 százalék (1206 szavazat)

Tatabánya (100 százalék)

1. Szücsné Posztovics Ilona (DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD) – 49,18 százalék (10 454 szavazat)

2. Schmidt Csaba (FIDESZ-KDNP) – 46,40 százalék (9863 szavazat)

3. Boda Bánk László (Mi Hazánk) – 4,42 százalék (940 szavazat)

Veszprém (100 százalék)

1. Porga Gyula (FIDESZ-KDNP) – 55,02 százalék (11 117 szavazat)

2. Katanics Sándor (DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD) – 44,98 százalék (9088 szavazat)

Zalaegerszeg (100 százalék)

1. Balaicz Zoltán (Balaicz Zoltán Jelöltje-FIDESZ-KDNP) – 69,69 százalék (14 302 szavazat)

2. Keresztes Csaba (TIÉD A VÁROS EGYESÜLET-DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM) – 22,61 százalék (4640 szavazat)

3. Kiss Ferenc (Mi Hazánk) – 4,28 százalék (879 szavazat)

4. Dr. Kocsis Gyula (EZE) – 3,41 százalék (700 szavazat)

A megyei jogú városok közgyűléseiben a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 99,98 százalékának összesítése után a jelölőszervezetek mandátummegoszlása a következő (az eredmény nem végleges):

Békéscsaba (17 mandátum)

FIDESZ-KDNP – 7 mandátum

Hajrá Békéscsaba – 7 mandátum

MSZP-LMP – 2 mandátum

DK-JOBBIK-PÁRBESZÉD – 1 mandátum

Debrecen (32 mandátum)

FIDESZ-KDNP – 23 mandátum

DK-MSZP-PÁRBESZÉD-SZOLIDARITÁS – 4 mandátum

MOMENTUM-JOBBIK-LMP – 3 mandátum

CIVIL FÓRUM DEBRECEN EGYESÜLET – 2 mandátum

Dunaújváros (14 mandátum)

RAJTA ÚJVÁROS! EGYESÜLET – 10 mandátum

FIDESZ-KDNP – 4 mandátum

Eger (17 mandátum)

Egységben a Városért Egyesület – 9 mandátum

FIDESZ-KDNP – 6 mandátum

Mi Hazánk – 1 mandátum

Egri Városvédők Egyesülete – 1 mandátum

Érd (17 mandátum)

LMP-JOBBIK-DK-MSZP-CÉL-MOMENTUM-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-PÁRBESZÉD-MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT – 10 mandátum

FIDESZ-KDNP-ÖSSZEFOGÁS – 6 mandátum

V.É.D. EGYESÜLET – 1 mandátum

Győr (22 mandátum)

FIDESZ-KDNP – 15 mandátum

DK-MOMENTUM-MSZP-JOBBIK-LMP – 4 mandátum

Civilek Győrért – 2 mandátum

Összefogás Győrért Egyesület – 1 mandátum

Hódmezővásárhely (14 mandátum)

MINDENKI MAGYARORSZÁGA-Tiszta Vásárhelyért Egyesület – 9 mandátum

Szeretem Vásárhelyt Egyesület-FIDESZ-KDNP – 5 mandátum

Kaposvár (17 mandátum)

FIDESZ-KDNP – 12 mandátum

Kaposváriakért Egyesület-DK-JOBBIK-LMP-MOMENTUM-MSZP – 4 mandátum

SZŐLŐSGAZDÁK – 1 mandátum

Kecskemét (20 mandátum)

FIDESZ-KDNP – 11 mandátum

SZÖVETSÉG A HÍRÖS VÁROSÉRT – 9 mandátum

Miskolc (27 mandátum)

Függetlenek SZIVE-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD-JOBBIK-LMP-DK-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-Velünk a Város – 15 mandátum

FIDESZ-KDNP – 10 mandátum

Mi Hazánk – 1 mandátum

ÚJ LENDÜLET MISKOLCÉRT – 1 mandátum

Nagykanizsa (14 mandátum)

ÉVE-DK-JOBBIK-MSZP-LMP-MOMENTUM – 8 mandátum

FIDESZ-KDNP – 6 mandátum

Nyíregyháza (21 mandátum)

FIDESZ-KDNP – 12 mandátum

MINDENKI MAGYARORSZÁGA-LMP-FÜGGETLENEK EGYESÜLETE-JOBBIK-MSZP-PÁRBESZÉD-MOMENTUM-DK – 9 mandátum

Pécs (25 mandátum)

Mindenki Pécsért Egyesület – 17 mandátum

FIDESZ-KDNP-ÖPE – 7 mandátum

LMP – 1 mandátum

Salgótarján (14 mandátum)

SSZE-DK-JOBBIK-LMP-MOMENTUM-MSZP-PÁRBESZÉD-TARJÁNI VÁROSLAKÓ EGYESÜLET – 9 mandátum

FIDESZ-KDNP – 5 mandátum

Sopron (17 mandátum)

FIDESZ-KDNP – 12 mandátum

MOMENTUM-JOBBIK-MSZP-DK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA – 4 mandátum

PÁRBESZÉD – 1 mandátum

Szeged (28 mandátum)

Összefogás Szegedért Egyesület-MSZP-MOMENTUM-DK-LMP-JOBBIK – 17 mandátum

FIDESZ-KDNP – 9 mandátum

FVSZ – Magyar Egyesület – 1 mandátum

Összefogás Szegedért Egyesület – 1 mandátum

Székesfehérvár (20 mandátum)

FIDESZ – 13 mandátum

DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-MOMENTUM-MSZP-PÁRBESZÉD – 4 mandátum

Független – 2 mandátum

VÁLASZ FÜGGETLEN CIVILEK – 1 mandátum

Szekszárd (14 mandátum)

ÉSZ – 8 mandátum

FIDESZ-KDNP – 6 mandátum

Szolnok (17 mandátum)

MOMENTUM-JOBBIK-MSZP-DK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA – 10 mandátum

FIDESZ-KDNP – 7 mandátum

Szombathely (20 mandátum)

Éljen Szombathely! Egyesület-MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-MKKP-SZOLIDARITÁS-MINDENKI MAGYARORSZÁGA – 10 mandátum

FIDESZ-KDNP – 8 mandátum

Független – 1 mandátum

PRO SAVARIA EGYESÜLETSZOMBATHE – 1 mandátum

Tatabánya (17 mandátum)

DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD – 8 mandátum

FIDESZ-KDNP – 8 mandátum

Mi Hazánk – 1 mandátum

Veszprém (17 mandátum)

FIDESZ-KDNP – 10 mandátum

DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD – 7 mandátum

Zalaegerszeg (17 mandátum)

Balaicz Zoltán Jelöltje-FIDESZ-KDNP – 12 mandátum

TIÉD A VÁROS EGYESÜLET-DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM – 3 mandátum

EZE – 1 mandátum

Mi Hazánk – 1 mandátum

Forrás: HVG, MTI, Index

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Most jön majd a ,,megmagyarázás,, de akármit is mondanak REPEDEZIK A MAFFIAVÁR !!!
nevemnick
Somogyországban még mindig nem látnak át a szitán...
Aki Én
@durbincs: ...jajajjjj, látom megzökkent a gépezet. Majdnem helyesen írtál zavarodban :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.