Hódmezővásárhelyen nem csupán a polgármesteri széket tudhatja magáénak az ellenzék, de a képviselőtestöletben is abszolút többséget szerzett. Így a Fidesz már képtelen lesz – ahogy tette ezt eddig – megköti Marki-Zay kezét.

Lázár is értékelt: lezárult egy korszak Hódmezővásárhelyen

Lázár János, a a térség országgyűlési képviselőjeként, valamint egykori polgármesterként értékelte az eredményt. Valamit bizonyára sejthetett már korábban is, hisz először neki ajánlották fel a polgármester-jelöltséget, de visszautasította.

"Tegnap az elmúlt évek egyik legizgalmasabb és legtanulságosabb választása ért véget Magyarországon. Mi, a választókerület 19 településén élő fideszesek a kép egészét tekintve akár elégedettek is lehetnénk; különösen az országos eredmények fényében. A szülővárosom választási eredményei miatt azonban csak az egyik szemünk nevethet. Vásárhelyen ugyanis tegnap lezárult egy korszak.

Tudom, hogy sokan, akik ezt a korszakot nem voltak hajlandók úgy látni, ahogy a polgármester úr láttatni igyekezett, mindez csalódással tölti el. Én azonban arra szeretném biztatni a támogatóinkat és mindazokat, akik értékelték az elmúlt időszak fejlesztéseit, hogy holnaptól már ne egy korszak lezárására, hanem az új korszak nyitányára összpontosítsanak.

Ígérem nekik: megerősítjük a szívünket-lelkünket, megtanuljuk a számunkra föladott leckét, és jobbak leszünk. Jobbak a versenytársainknál és jobbak a tegnapi önmagunknál is.

Az új helyzet tiszta helyzetet teremt a városban: politikai vetélytársainké a képviselőtestületi többség és a polgármesteri cím is. Ezzel megkapták Vásárhely működetetésének és fejlesztésének a jogát, és vele az oszthatatlan felelősségét is.

Szeretem a városomat, így azt kívánom nekik, legyenek képesek megvalósítani, mindazt, amit a vásárhelyieknek ígértek.

A Fidesz országgyűlési képviselőjeként egyúttal köszönöm a választókerületem településein kapott támogató szavazatokat. A Fidesz továbbra is a legerősebb párt Csongrád-Csanádban, ezt az erőt pedig az itt élők érdekében akarjuk és fogjuk is használni a következő 5 évben." – írta Lázár Facebook bejegyzésében.

(Kép: Wikipédia)

Forrás: Facebook

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
@Pegero: Most jött meg az eszük! Ahol fideszes tolvaj mester van hatalmon ott a korrupció és lopás nem új keletű!A fidesznek a legtöbb embere pökhendi kis királynak képzelik magukat a faluban városban és lenézik és megvetik a kisember! Lásd Tarlósr!Soha nem érdekelte a budapesti emberek gondjai és ezt 9 év után unták meg! Megértem hogy leváltották Hódmezővásárhelyen, Budapesten és sok helyen is a fideszt mert mindenhol egyformán bunkón viselkednek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fantomasz
@rokker33: A tarlós magasról lexarta a Budapestiek problémáit ,sőt még képes volt azt tetézni . Megcsinálta azt amit megparancsoltak neki lehetett az bármilyen marhaság is ,megcsinálta . Rettenetes mennyiségü őrületes baromságot
valósított meg .A jól élhető Budapestet korlátozó problémákat szőnyegalá söpörte . :-(((((((((((((((((((
Ezért mennie kellett . Hála a Budapestieknek . Mindenkit kitüntetnék aki ellene szavazott !
cikicakk55
Jani Jani! Piszok szarul nézel ki. Nem futja borotvára? Kikészültél,mert nem betonozták le a kastélyodig az utat? Jó is,hogy eltűntél Hódmezővásárhelyről,hidd el senkinek nem hiányzol.Sajnos még mindig van a városban 10.000 Fidesz nyalonc,de Ők is ráébrednek majd arra,mennyivel jobban megy a városnak korrupció nélkül élni. Sokkal többet is elért volna Márki-Zay Péter,ha nem hagysz itt a városra több milliárd forint adósságot. Szerencsére 1,5 év alatt sokat törlesztett belőle úgy a jelenlegi Polgármester,hogy közben épült,szépült a városunk. Az a disznóólat amit itt hagytál a tram-trén miatt így is megviseli az embereket,pedig azt ígérted,hogy 29 milliárdnál egy fillérrel sem adsz többet. Aztán mikor ez az összeg túl lépte még a dupláját is,szépen leléceltél és szarba hagytad a várost.Vitted azt a keveset is magaddal,ami még a perselyben volt. Nem baj Jani! Látszik rajtad,hogy totál leépültél. Megérdemelted!
Eladott Ország
Nekem az emberi végtermék jut eszembe, valahányszor ennek az emberszabásúnak a képét meglátom. Annak pedig a pöcegödörben a helye, nem pedig a Parlamentben. Ennek a Lúzerjankónak csak néhány kérdést tennék fel: - Mikor lesz az, hogy csak tizedannyi energiát nyomnak a valós problémák megoldásába, mint az ilyen okádék kirakat-háborúkba és nem létező, hamis szemfényvesztő kampányokba? - Mikor lesz fontosabb a közönséges magyar vállalkozó, a közönséges magyar állampolgár, a kivéreztetett oktatás és egészségügy (én vagyok a demagóg, persze), mint, az igazi csíki sör? - Mikor lesz az, hogy nem az absztrakt erkölcsi megfontolások és az állandó kampány, hanem a pragmatikus megfontolások vezérlik a közpénz két kézzel szórását? Mikor lesz olyan, hogy ezt az országot nem pillanatnyi, kreatív gazemberségek, hanem hosszútávú szakmai szempontok szerint kormányozzák? Amikor a hazafias melldöngetés az ország jövőjét és nem egy korrupt, erkölcstelen bagázs politikai túlélését szolgálja? Lehet, velem van a baj. De a palackon levő vörös csillagról egyáltalán nem jut eszembe a kommunizmus. Ugyanígy a bécsi Volkstheater tornyán levőről sem. Sokkal inkább Orbán idézi fel bennem a ceausescui elmebajt. Hogy a kedvében járjunk a mindentudó Tótum-Faktum elmagyarázásügyi Szarjankónak , ha már lúd ... Itt van még egy világcég, ami ellen a nagy szabadságharc szüneteiben szintén neki lehetne menni. Hiába agyafúrmánykodnak a piszkok, hogy fekete, meg fehér vöröscsillagokat rajzolnak a topánokra, kibúj a szög a lólábra valókból, mert azért az a fertelmes veres star is ott van, ha rejtekezve is. Ez pedig az illiberalizmus színtiszta komenista lábbal tiprása. és ezt a mételyt hazánkban is forgalmazzák, aminek lábak levágása lesz a vége (plusz börtön). Reszkess Converse, tudjuk, hogy ti ott a nyugaton fundáltátok ki a Lenint is.
uploads.disquscdn.com/images/8cfdf3ac820c74a6d9ad5fc0a6f2e47f0a6bc1364406bd2a1db7e3669e503b10.jpg?w=600&h=418
Eladott Ország
@Pegero: október 14., 16:49; Annak az állam- és kormánypártnak, amelyben a Kósa Lajos vagy Németh Szilárd típusú intellektuális vakondtúrások, valamint szellemi Mariana-árkok vastagon felülreprezentáltak, Lázár János kimagaslóan tehetséges – talán a legtehetségesebb – fegyverhordozónak számít. A Rapcsák András megboldogult hódmezővásárhelyi polgármester táskahordozójából kancelláriaminiszterré felkapaszkodott, minden hájjal megkent Lázár pont ezért a propaganda gépezetének legveszélyesebb és legaljasabb láncszeme. Nem segghülye, mint Kósa, nem primitív, mint Németh, nem kizárólag a szervilizmus tartja életben, mint Semjén Zsoltot. A kormányinfó megalapítója, akinek gyilkosan ravasz, szívtiprónak szánt vigyora hétről hétre egyre félelmetesebbé tette a kormányzati kommunikáció legmagasabb csúcsait ostromló korrupciós romelhárítást. Lázár expozéja minden egyes rezdülésében hozza azt, ami körmönfont sunyiságának lényege: a hallgatóság elbódítását célzó, korrektséget imitáló, kedélyesen cinikus lenézést és hülyének nézést. A hidegvérrel, viszont mosolyogva hazudozó, magát emberarcúnak képzelő technokrata úgy tesz, mintha egyszerű külső szemlélője volna mindannak, ami ebben az országban kilencedik éve történik, mintha ő lenne az erkölcs letéteményese, mintha beleszólása sem lenne itt semmibe és köze nem lenne ahhoz, amit pártja – mondanivalójával szöges ellentétben – művel. Ami nincs rendben, az nem az ő sara, az ideális párhuzamos valóságot pedig tessék ideképzelni, és minden fasza lesz. De ennek a szarjankónak nem fognak szobrot állítani a városban, mint Rapcsáknak. Neki is szint kell majd vallania a bíróság előtt az ellopott közvagyonról! A kedves Jánosodnak, vigyél be majd Gundel menüt.
Eladott Ország
@Pegero: Ma jötem rá, hogy nem tudok magam nélkül élni.
www.generadormemes.com/media/created/x3zryoo84x5xlhce3y99nh6dehmctl4ejdgmttgn7lksmtskwhc0fxoeve3sgopb.jpg.pagespeed.ic.imagenes-memes-fotos-frases-graciosas-chistosas-divertidas-risa-chida-espa%C3%B1ol-whatsapp-facebook.jpg
Tekintettel arra, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) lapjait nem olvasom, így vele még a seggemet sem tudom kitörölni, idézzél belőle te faszkalap. Nekem ez az igazi hírforrás és leszarom, hogy neked nem tetszik.Takarodj a 3,14csába, seggfej!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.