A színész lakáskérelmét a volt fideszes polgármester idején nyújtotta be.

Reviczky Gábor csalódott a választókban és lakása miatt remeg

Reviczky Gábor színész, a Hiteles Hírek Facebook-oldalán adott hangot csalódottságának az önkormányzati választás eredményei kapcsán. Elmondta,

"nem meggondoltak az emberek, sajnos. Fel nem foghatom, hogy nem lehet észrevenni, milyen hatalmas változásokon ment át az ország és a főváros? Az ellenzék pont ezen változások ellenében kampányolt. Karácsony Gergely is már korábban elmondta, hogy leállítaná az egyébként nemzetközi díjakat is elnyert ligetprojektet. Hogy lehet egy ígérgetős emberre bízni Budapestet?"

A ferencvárosi eredmény miatt is aggódik, mert az eddigi fideszes polgármestert, Bácskai Jánost legyőzte az ellenzéki Baranyi Krisztina. Reviczky önkormányzati lakáshoz jutott a IX. kerületben. Bácskai soron kívül javasolta a lakáskérelmet szeptember elején, és a színész egy 2,5 szobás, 82,27 m² alapterületű összkomfortos önkormányzati lakásba költözhetett a Ferenc téren.

Reviczky Gábort az aggasztja, hogy mivel Baranyi robbantotta ki a lakásügyet, most ki fogja rakatni majd a lakásból.

Ferencvárosban az önkormányzathoz 1500-nál is több család adott be lakhatással kapcsolatos kérelmet. Sokan közülük évek óta várnak arra, hogy önkormányzati lakáshoz jussanak. A polgármester minden évben tíz piaci alapú lakáspályázatról dönthet, ebből lett az egyik a Reviczkyé.

(Kép: Wikipédia)

Forrás: hvg.hu

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Ez is egy haszonleső, leeső falatokért mindenhol kampányolt az orbán rezsim mellett.
Közben hülye is, ha 9 év alatt ilyen hátszéllel nem tudott összelopni egy 2 szobás lakást! Bezzeg borkai...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szegfue
Igazán nem értem a félelmét! Ha tisztességes uton jutott hozzá, akkor teljesen mindegy ki a polgármester, hiszen korrekt "irás" van róla... nem?! Ha pedig valami sunda-bunda van benne, bizony akkor kellett volna félnie, amikor aláirta, vagyis nem kellett volna elfogadnia.
karma1
@Fantomasz: Van neki sajat ingatlana, csak ez kozelebb van a belvaroshoz, az agglomeratumbol szar bejarni minden nap a szinhazba...:) Azert mas vallalja ezt a bejarast : valamit valamiert - vagy zold ovezet, vagy gyors eljutas a celallomasra . A ketto egyutt nem megy!
Fantomasz
@karma1: Értem akkor lekvárosbukta lesz ,mert cserélje el a vidékit belvárosira ,az önkormányzatit pedig adja le .Ennyi !
Azért ez a fickó jó szinész ugyan de nem egy DeNiro valljuk be .
karma1
@Fantomasz: Nezd, igy gondolom, ahogy leirtad. Ma mar nem akkora gond bejonni Nagykovacsibol, Budakeszirol, Telkirol Solymarrol, Budaorsrol, mert nem a tavolsagokkal volt eddig sem gond. En 20 perc alatt beertem mindig Velencefurdorol a Novotelig, es a Novoteltol 40-50 perc alatt ertem be a Pannonia utcaba, ami a Margithid pesti hidfojenel van. Valoszinu, hogy a muvesz urnak ezzel volt tele a toke. De akkor ennek a megoldasa NEM egy allami berlakas jogtalan megszerzese, hanem az, hogy korulnez a belvarosban, es VESZ maganak egy belvarosi lakast, tisztesseges aron. En a IX. keruletben szulettem, es mielott a hollandok elkezdtek felujitani a keruletet, felajanlottak nekunk, hogy kikoltoztetnek egy szukseglakasba VAGY befizethetunk egy ALLAMI berlakasra, amire ugyan jogosultak vagyunk, de meg a szocializmusban sem adtak ingyen. Ha a szukseglakast valasztottuk volna, onnan egeszen biztosan nem kerulhettu nk volna vissza a keruletbe, arra a kornyekre, ahonnan kitelepitettek, mert a tanacs (akkor meg tanacs volt) erre nem adott garanciat. 46 evvel ezelott fizettek a Mamamek 32 000 forintot, "igenybeveteli dijkent" es utana sem volt filleres a lakber a 2 szobas lakasra. Szoval a melos szuleimnek 46 evvel ezelott egy vagyont kellett kifizetni azert, hogy jogosultsaggal bekoltozhessenek egy lakotelepi betonvalamibe, mig a muvesz urnak "csak ugy" adtak oda a lakast, holott nem is volt raszorulva. Bar valoban nagyon jo muvesz, de tenyleg nem egy Robert de Niro...:o)))) Vagyis dontse el, hogy vesz legalisan egy lakast, vagy csak a sajatjaban fog lakni valami festoi pestkornyeki tajon. Ilyen ecceru. De ezert egy egesz kerulet OSSZES lakosat lecikizni? Hat azert elmegy am o a sunnyogosba...!
karma1
@Fantomasz: Ja es gondold vegig, hogy Te mit ereznel, hogyha mondjuk Te mar 20 eve varsz egy allami berlakasra, mert jogosult vagy ra, mikozben igy viszik el az orrod elol - ezt a lakast IS - !
Hat nem hiszem, hogy rohogogorcsot kapnal - teljesen erthetoen!
Fantomasz
@karma1: Hát nem örülnék ha 20 éve várok közben meg párthűbéres alapon fű alatt kiosszák :-(((((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.