Két újszülöttje megölésével gyanúsítanak egy sárkeresztúri nőt.

Két újszülöttje meggyilkolásával gyanúsítanak egy sárkeresztúri nőt, aki márciusban született gyermekének megölése után, a rendőrségi kihallgatásán ismerte be, hogy két évvel ezelőtt végzett egy másik újszülöttjével is

- közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a gyanúsítottnak kétrendbeli, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt kell felelnie.

A gyanú szerint a 23 éves nő ez év március 16-án reggel egy zichyújfalui családi ház fatárolóként szolgáló melléképületében megszülte, majd megölte újszülött gyermekét. Ezt követően átöltözött és sárkeresztúri otthonába utazott. A lakásán fogták el, majd előállították, ellene a Fejér megyei nyomozók emberölés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A nő a kihallgatásakor beismerő vallomást tett, és az eljárásban beismert egy korábbi, 2017-ben elkövetett gyilkosságot is: akkor Érden hozta világra gyermekét, akit a szülés után megfojtott, a testét pedig elrejtette.

A nyomozók befejezték a nyomozást az ügyben, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Fejér Megyei Főügyészségnek.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Nem kell ide migráncs.
""Magyar anyától magyar csecsemőgyilkosságot!""
"" Ha Magyarországra jössz, nem ölheted meg a magyar csecsemőinket!""
"" Magyar gyilkosnak magyar kultúrát!""
"" Magyar falvakba magyar gyilkosokat!""
Már szinte látom az út melletti plakátokat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.