Budapest új vezetése készen áll partneri viszony kialakítására a kormánnyal – hangsúlyozta első nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester.

Karácsony Gergely találkozót kér Orbán Viktortól
Fotó: MTI/Mónus Márton

Ezt pénteki hivatalba lépése után levélben jelzi Orbán Viktor miniszterelnöknek, akitől személyes találkozót kér – fűzte hozzá az ellenzéki politikus.

Karácsony Gergely közölte, még októberben

szeretné összehívni az összes ellenzéki vezetésű város polgármesterét, hogy létrehozzák a Szabad Városok Szövetségét.

Kiemelte, a CEU rektorának levelet küld, amelyben arra kéri, hogy az intézmény a lehető legtöbb tevékenységét, amely nem ütközik jogszabályba, próbálják megőrizni Budapesten.

Kitért arra is: partnerségi viszonyokban gondolkodnak, és ebben nagy segítségére van Tarlós István eddigi főpolgármester, aki – mint fogalmazott – az átadás-átvétel előkészítése során rendkívül korrekt partner volt, és "méltó ellenfél után, méltó barát lesz ahhoz, hogy Budapest főpolgármesterét támogató fellépésével a város érdekét szolgálja". Mindezért szeretné kifejezni nagyrabecsülését – jelentette ki Karácsony Gergely.

(MTI)

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Vadászeb legyek, ha ezt most értem! Udvariasan találkozót kért a kormányfőtől! Most ebből hogy lehet levonni azt a következtetést, hogy Karácsony buzi? És ez nem seggnyalás, hanem kulturált viselkedés!
Hiába, vannak dolgok, mit bölcselmünk föl nem ér.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@Nessy: Kocsis Máté kinek képzeli saját-magát?
SystemError
@Pegero: Rólam nem volt most szó, a faszomat meg csak az ismeri, aki bekapta te kis légy. Visszatérve akkor szerinted is egy nulla a gyógyszerfüggő. Ennek azêrt örülök, de annak nem, hogy utólag mást állítassz a pöcsömről.
Pegero
@SystemError: A kis pöcsöd helyett ajánlom, simogasd meg ezt a kis tehenet!
Olyan aranyos! Vele mindent med tudsz beszélni.
https://www.youtube.com/watch?v=BypSQOoIXCY...
SystemError
@Pegero: Te is olyan aranyos vagy ezzel óvodás képlinkelgetéssel. Te vagy a képlinkelgető style munkatárs igaz? Mielőtt nekiálltok ilyet dolgozni gondolom felvesztek ilyen mintákat, hoyg ki milyen lesz. Őszintén Durbincs, hogy az istenbe lett?:))))) Értem, hogy legyen polgárpukkasztó, ilyen vagy olyan, bármi ami növeli a nézettséget itt vagy a fidesz malmára hajtja a vizet, mert valamelyik biztos! :) Szóval te csak idiótácskát játszol, de ne izgulj egy percig nem gondolom, hogy az lennél..:) Durbincs hogy az istenbe jött? :)
Pegero
@SystemError: Durbincs volt, Durbincs van, Durbincs lenni fog!
https://m.blog.hu/sp/spoiler/image/panirkutya...
Olyan, mint Lenin!
Van még kérdés?!
durbincs
@SystemError: Ballonkabátos Pedofil ki a sitten csak Csudafurulya néven szalad ? maga ide buzizik ? kabátját tárongatva ?+ +maga @dr. prédikátor: ki vérfertöző ,és döngeti az unokatesóit ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok