Miután fideszes ellenfele, Szekó József nem sokkal az önkormányzati választás előtt meghalt, az MSZP-s Csorbai Ferenc egyetlen indulóként győzött.

Hiába alázták meg a választók, átveszi mandátumát a mohácsi polgármester
Fotó: Mohács Választ 2019 / Facebook

Csorbai – bár sokan kérték, hogy lépjen vissza – a választáson elindulva 1867 szavazatot szerzett, de 4076-an érvénytelenül szavaztak, a saját választókörzetében pedig 16,6 százalékot kapott, miközben a fideszes ellenfele 62 százalékkal nyert.

Az egyértelmű jelzés ellenére Csorbai Ferenc a Népszavának azt mondta, átveszi mandátumát, lát esélyt az együttműködésre a képviselőtestület kormánypárti többségével. 

A kevés kapott szavazatot azzal indokolta, hogy alig volt megszólalási lehetősége a helyi médiában, szórólapjait ellopták, a Facebookról pedig egy álnok csellel napokra letiltották.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
@relatív: Mert a regnáló vagy független polgármesterek még dolgozhatnak a fidesz javára,de egy MSZP s vagy ellenzéki párt elvileg nem! Gondolom az a pár ezer ostoba ember aki ellene szavazott most nagyon büszke magára,hogy egy elhunyt emberre szavaztak,pedig szerintem szánalmas és nyomorultak! Nem hiszem,hogy van még ilyen birka nép a világon mint a magyar !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szeparepa2
Nagyon jól teszi, sőt kimondottan hős, hogy vállalja az elviselhetetlen 5 évet...
Szeparepa2
@rokker33: Ó dehogynem, menj csak el egy iszlám országba, főleg Afrikába és találsz bőven, még írni-olvasni sem tudnak... állat módjára élnek szerencsétlenek, persze nem jószántukból nyilván...a magyar birka sem jószántából az, ami, hanem AZZÁ TETTÉK SZÁNDÉKOSAN GONOSZ ERŐK, undorító aljadék agymosással hazugsággal, megfélemlítéssel, zsarolással, megtévesztéssel, csak jó náci módra... (és ez nem misztifikálás, sajnos nagyon is valós és elterjedt a gonosz, a NER kórság az országban)...
Mary
Mièrt lépett volna vissza? Borkai sem mondott le, amúgy voltak települések ahol szintén 1 jelölt ( fidesz) volt
Horizont
Én azért nem szeretnék polgi lenni ilyen ellenszélben...És ilyen demonstrálás után.
Málna
Azt nyilatkozta a választások előtt, hogy ha kevés szavazatot kap, akkor nem foglalja el a polgármesteri széket. Ezek szerint a 31%-ot nem tartja kevésnek.
Ludmilla
@Málna: ugyan,Málna,amikor meghalt a felcsuti juhász,fene tudja,milyen körülmények között,a mélyszaros lölö sem lépett vissza... ennyi,olvass utána,miféle ember volt az elhunyt..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok