Birósági ügy lehet az állításból.

Nem hitt a fülének és a szemének a több mint 50 éve működő Borsodi Víz tulajdonosa, amikor a hatóság szakemberei közölték vele:

azonnal be kell zárniuk üzemüket, mert a kút, ahonnan a gyógyhatású ásványvizet nyerik, rákkeltő anyaggal szennyezett. A vegyület, amely még 260 méter mélyen is kimutatható, a PVC gyártásához is használt vinil-klorid.

A vegyület a WHO- és az EU-besorolások szerint 1-es kategóriájú rákkeltő anyag.

Ki merem jelenteni, hogy mérgező vegyület került a talaj mélyebb rétegei­be, és az most érte el a kút környékét. Régen ugyanis, amikor még az állam volt a Borsodchem tulajdonosa, úgy ítélték meg, hogy a veszélyes anyagok tárolásához nincs szükség betonmedencékre, agyagmedencét használtak, ezeket egy ideig nem szigetelték

– állítja Németh Csaba, aki szerint a PVC-gyártáshoz kapcsolódó technológiai szennyvizek nem megfelelő tárolása miatt kerülhetett annak idején a méreg a talajba.

Rákkeltő lehet a magyar ásványvíz

A peres keresetünk elkészült, a napokban adom be a bírósághoz. Kérni fogom, hogy a bírósági eljárás ideje alatt a cég függessze fel a PVC-gyártást. Úgy gondolom, a közérdek ebben az esetben előrébbvaló a vállalat érdekeinél

– közölte Szalay László ügyvédje, dr. Lichy József a Blikkel.

A lap megkereste a BorsodChemet is: a BorsodChem Zrt. a rendelkezésére álló szakvélemény és adatok alapján határozottan állítja, hogy

tevékenysége és a szennyeződés között nincs összefüggés, ezért értelemszerűen semmiféle teendője »a szennyezés megszüntetése érdekében« nem lehet”

– olvasható válaszlevelükben.

A BorsodChem Zrt. egyértelműen vitatja a BRAND Hungary Kft. állítá­sait. A vita eldöntése és lezárása a bíróságon várható.

Cikk- és címlapkép. Pixabay

(blikk.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...állítani nem úgy kéne, hogy íme itt egy frissen vásárolt palack víz gyári dugaszolással és mérgező anyag van benne...mert azelőtt az illető kivizsgáltatta vagy hasonló ???
...amúgy bizonyíték nélkül hogy is mernek intézkedni ?
sokanvagyunk
Még véletlenül sem az okozót kell felelősségre vonni, az csak szennyezze tovább a környezetünket.
Fantomasz
A hír lesújtó és nem arról szól ami az emberekre elsődlegesen vonatkozik ,
hol a felsorolás melyiket ne igyuk mert mérgező ?
Sokaknál tömegében van felhalmozva otthon ,boltokban , nagykerekben ,polcokon ,vendéglátóhelyeken , gondolom ment rendesen exportra .Nem ez lenne az első amit közölni kéne ? :-((((((((((((((((((((
Yoda69
@Csizmás Kond: . A vegyület, amely még 260 méter mélyen is kimutatható, a PVC gyártásához is használt vinil-klorid.
Gondolom vettek talajmintat és végeztek furasokat. Ha bizonyíték nélkül állítanak ilyet akkor az nagyon sokba fog kerülni nekik.
Yoda69
@Fantomasz: Szerintem ezt csak a bírósági procedure utan kozolhetik.
Fantomasz
@Yoda69: Bár az hogy rákkeltő vagy sem ,( fogyasztható vagy sem ) és hogy ha fertőzött akkor ki okozta az két különböző dolog .
Yoda69
@Fantomasz: Így van. Ha fertőzött a víz akkor jo esetben azonnal betoljak, bírósági döntés nélkül is. Azután kezdhetik a felelosok keresését, ami ennyi idő tavlataban nem lesz egyszerű dolog.
Fantomasz
@Yoda69: Ha tré kérdés miben van még ? Borsodi világos ?
Csizmás Kond
@Yoda69: ...szerintem a kétszázhatvan méter földrétegen keresztül áramló víz annyira megszűrődik hogy oda mérgező anyag nem jut le...hacsak le nem pumpálják.
kokopelli
Hagyják már a rákokat aludni! Minek kell őket keltegetni! (;-))
picike1
semmiből se igyál se sokat se keveset enni is se sokat se keveset kész hagyál másoknak is enni inni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.