Sem az elnöki posztra, sem más tisztségre nem pályázik a párt november 9-re összehívott tisztújító kongresszusán Sneider Tamás, a Jobbik elnöke.

Sneider Tamás nem akar a Jobbik elnöke lenni
Fotó: MTI/Mónus Márton

Az ellenzéki politikus ezt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, jelezve, ettől függetlenül

"nagyon határozottan, nagyon keményen" fogja segíteni a Jobbik politikájának érvényre juttatását.

Sneider Tamás hangsúlyozta: a Jobbik legnehezebb időszakában vette át a párt irányítását, elnöksége alatt a pártvezetés a megújulást szolgáló reformokat, törekvéseket indított el, de a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésben már másnak kell irányítania a Jobbikot.

Az MTI kérdésére azt közölte: az elnöki tisztséget megpályázó

Jakab Péter frakcióvezető "kiválóan alkalmas ara, hogy beteljesítse azt a feladatot, hogy 2022-re egy nagyon erős Jobbikot hozzon létre", amely más erőkkel együttműködve vehet részt a "korrupt orbáni rendszer" leváltásában.

Hozzátette: Jakab Péter már meghirdetett alelnöki csapatának tagjai egytől egyig alkalmasak vezető tisztségre, jelezve, nem tudni, kik pályáznak még ezekre a posztokra.

Sikerként említette, hogy a tavaszi európai parlamenti választás óta a párt megduplázta voksai számát, azokban a megyékben, ahol egyedül indultak, 11 százalék körüli eredményt értek el.

Örömtelinek nevezte, hogy a Jobbik sokat fejlődött tavasz óta, hozzátéve, a pártra kiszabott számvevőszéki bírság jelentős része még befizetésre vár, a szervezet pedig teljes megújításra szorul.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Szerintem is Jakab Péter megfelelő elnök lenne.
CsipkeRózsa
@Pegero: Attól még Jakab Péter a megfelelő elnökjelölt lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.