A 24.hu értesülései szerint a török elnökhöz köthető alapítvány egy ferencvárosi iskolát szerzett meg, bár ott még nem kezdődött meg a tanítás.

A 24.hu cikke szerint a Recep Tayyip Erdogan török államelnökhöz köthető alapítványnak, a Maarifnak nemrég a fővárosi kormányhivatal  engedélyt adott egy általános iskola és gimnázium megnyitásához, amelyhez tantermeket és eszközöket a Budapesti Gazdasági Szakképző Centrumtól bérel majd a ferencvárosi volt Harsányi János Szakközépiskola és Szakiskola épületében.

„A 24.hu „Jön a török: Erdoganék Budapesten nyitnak iskolát” című cikke nyomán, az „Erdogan alapítványa nyit iskolát Budapesten” címen 2019. október 18. napján 08:09 kor közzétett cikkünkben téves állításokat közöltünk, korábbi cikkünket a valós tartalomnak megfelelően ezúton helyreigazítjuk.

A cikkünk megjelenése után jelentkezett a Maarif Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány), aki tudatta lapunkkal, hogy a magyarországi iskolában nem csak és kizárólag török állampolgárságú személyek folytathatnak majd tanulmányokat, hanem bármely állampolgár és a Korán tanulása nem lesz kötelező.

Továbbá az Alapítványt létrehozó török, törvényi szintű jogszabályt még a puccskísérlet előtt fogadták el, és az alapítvány céljai között nem szerepel a gülenista iskolák megszerzése.”

Erdogan alapítványa nyit iskolát Budapesten

Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök találkozója Bakuban 2019. október 14-én

Fotó, címlapi kép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Viviven Cher

"A Maarif Általános Iskola és Gimnázium az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatok szerint az idén szeptember óta aktív státuszú oktatási intézménynek minősül, bár egyelőre nem kezdődött meg a tanítás a IX. kerületbe tervezett intézményben. (...) 

Az iskola alapítói okirata szerint idén szeptemberben 80 általános iskolai diák tanítását kezdték volna meg, ám ismeretlen okok miatt mégsem kezdődött el az oktatás, mindenesetre nemrég még álláshirdetésben kerestek tanárokat az idei tanévre. Jövőre viszont már 240 tanulóval számolnak. A dokumentum szerint a 2020/2021-es tanévben: általános iskolai nevelésben 160, gimnáziumi oktatásban 80 diákot kívánnak tanítani"

- olvasható a cikkben.

A lap megkereste az intézmény megbízott vezetőjét, aki csupán annyit árult el, hogy még épül az intézmény, és hogy török eredetű magániskoláról van szó. Az ugyanakkor nem derült ki egyelőre, hogy a vallási oktatás mennyire lesz erős az intézményben, kell-e mecsetet építeni, illetve hogy törökön kívül milyen nációk gyermekei járhatnak majd oda.

"Az iskola fenntartója az idén nyáron alapított Maarif Hungary Nonprofit Kft. lesz, amelynek ügyvezetője egy bizonyos Yasin Parildar nevű 34 éves török férfi, aki a lakcíme szerint Isztambulban él. A cég tulajdonosa a törökországi Maarif Alapítvány. Yasin Parildar szakmai közösségi profilja szerint ennek az alapítványnak a Magyarországért felelős igazgatója 2019 júliusa óta."

A lap szerint a Maarif török alapítványt egyébként a 2016-os török puccskísérlet után hozták létre (Erdogan a 12 vezetőből hetet közvetlenül nevezhet ki, az alapítvány finanszírozását pedig az oktatási minisztérium adja), a cél pedig az, hogy világszerte megszerezzék a Fethullah Gülen reformista iszlám vallási vezető (akit Erdogan a puccskísérlet mögött sejt) által fenntartott iskolahálózatot.

A 24.hu cikkében arra is kitért, hogy bár nincs nyoma annak, hogy mennyire lesz erős a muszlim vallási nevelés a ferencvárosi intézményben, az iskolahálózat több más tagjáról elérhető hírek szerint ott komolyan veszik a vallásoktatást, kötelező órát tartanak belőle (míg a güleni iskolahálózatban a Korán oktatása választható tantárgy volt).

Orbán Viktor és Erdogan egyébként október 14-én kétoldalú megbeszélést folytatott Bakuban a Türk Tanács ülése alatt. Erdogan pedig november 7-én Budapestre látogat, emiatt már több tüntetés is szerveződik, hogy a szíriai kurdok elleni támadások és mészárlások ellen tüntessenek.

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Nem az a probléma, hogy török iskolát nyitnak. Hanem az emberek szédítésével! Mesélnek a szuverenitásról, de támogatják Törökország Sziriai háborúját. Mesélnek a keresztények, a kisebbségek anyaországi védelméről, de támogatják a kurdok elleni népirtást! Természetesnek tartják Putyin mindenbe beavatkozását a bombák nyelvén! Mesélnek a demokráciáról, ami náluk egyenlő az orosz, török kazah, és a többi diktatórikus rendszerű országok "demokráciájával".
Vajh most is rendőrt hívnak a fejkendős nőkre, mint pár éve?
Felőlem építhetnek mecsetet is. De akkor ne bolondítsák az embereket!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
36
Nincs ezzel semmi gond. Abból kiindulva, hogy pl. a CEU is még mindig él és virul hazánkban.
kokopelli
@Horizont: .janicsárképző az "Orbán effendi" testőrségének! A török vér,ami a magyarokba is folyik, kötelez!?
Nessy
Nem az a probléma, hogy török iskolát nyitnak. Hanem az emberek szédítésével! Mesélnek a szuverenitásról, de támogatják Törökország Sziriai háborúját. Mesélnek a keresztények, a kisebbségek anyaországi védelméről, de támogatják a kurdok elleni népirtást! Természetesnek tartják Putyin mindenbe beavatkozását a bombák nyelvén! Mesélnek a demokráciáról, ami náluk egyenlő az orosz, török kazah, és a többi diktatórikus rendszerű országok "demokráciájával".
Vajh most is rendőrt hívnak a fejkendős nőkre, mint pár éve?
Felőlem építhetnek mecsetet is. De akkor ne bolondítsák az embereket!
picike1
sót bele bosot bele hadd keveredjen majd jól összeverekednek az emberek az lesz !
Nyírfa
Jobban örülnék, ha fürdőt építenének, és, ha Gülem kérne lehetőséget iskolai oktatás beindítására, szavam nem lenne ellene, sőt, támogatnám a népeink közötti jó kapcsolat érdekében.
De Erdogan? Hogy a mi fővárosunkban egy háborús bűnös verjen tanyát, hirdesse az öncélúan használt fundamentalizmusa igéjét? Ez a büszkélkedő magyar, ez az Orbán a rendszerváltás legsötétebb, legkártékonyabb figurája pedig magához öleli a saját végzetét.
De nem a miénket,
Régen vettem részt utoljára tüntetésen, de most megyek, és viszek magammal kurd és tibeti zászlót.,
lampa laz
Ez lesz Európa terroristaképzője...
Nem kérünk az idegenekből, mondta ezt a húgyagyú, oszt mégis...
nevemnick
Gondolom, azzal a véleményemmel nem vagyok egyedül, hogy egyszerűen felháborító amit ez a fószer és csicskásai művelnek Magyarországgal.
Mivé lett ez az ország? Meddig hagyjuk, hogy a sárba tapossák?
jesz
Ez úgy működik, hogy a már működő iskola legmagasabb pontjára először egy hangszórót szerelnek, melyből már a reggeli órákban üvölt a müezzin..(aki reklamál, annak megemlítik, hogy hét órakor meg a szomszéd templom harangja szól.)
Aztán azt veszik észre a népek, hogy valami emelkedik, csúcsosodik az iskola mellett... ha valaki rákérdez, akkor az lesz a meglepődött válasz:... - jéééé...egy mecset.

Erre ha valaki panaszt tesz, az lesz a kormány válasza, hogy színesedik a hitgyakorlás a vallásszabadság jegyében...oszt jónapot.
csak úgy....
frankó! korán suli és dervis képzö. mit is hablatyolt orbán az idegen kultúrákról?
kereső
Hollandiában is volt. Aztán feloszlatták-betiltották, mert a nebulók semmi mást nem tanultak- csak a Koránt. Remélhetőleg azt a qvótát kapják meg támogatásként a tanulók után, mint a többi egyházi iskola. A keresztény szabadság jegyében. Európa keresztény dns-e, az utolsó aki egymaga hordozza a keresztény kultúrát- rég volt "feltötlésen", mert egyre vadabb dolgokat tesz- a hirdetett igéivel ellentétben.
Macskaszem
A Kim Dzsong Un alapítvány nyitja a következőt, aztán felkészült a Maduro alapítvány.
nezelodo
Jaj, már megint fanyalog a köz... Csak szemléltetni akarja Orbán, hogy felsőbbrendű a keresztény kultúra, ehhez kell a kontraszt. Jó, nem kockáztat semmit, a 150 éves török vendégség alatt sem tért át magyar ember a hitükre, inkább fordítva történt. Persze a rettegés kell ahhoz, hogy engedelmes alattvalók legyenek a zemberek.
nezelodo
@jesz: 10:31. Ezektől még ez is kitelik, ha hizlalják a titkos számláikat.
csak úgy....
@nezelodo: azért ácsi! ha orbán azt mondaná a híveinek,hogy legyetek mohamedánok,mert nekünk az úgy jó,... rögvest rohannának az elsö bótba,imaszönyeget és iránytüt venni.
Madácsi Pali
A köpcös tejes erőből védi a keresztényeket! Ja, bocs, az illiberális, korrupt,hasonszőrü demokratikus körökben megvetett senkiházit.
libellle
hahaha és az a 120 cm elmebeteg mondja, hogy nyugat-Europa teli van Moslemokkal . Na majd szépen megtanitják a koránt és a tanitók azt is, hogy hogyan kell terrort bevinni egy országba.
Eriksson
Az országban nagyon sok nemzetiségi iskola van, miért ne lehetne török is? Eddig is járt valahová az 240 gyerek, akikre számítanak.
Nyírfa
@Eriksson: Lehet. Csak nem olyan szellemiséggel, amit Erdogan képvisel. Nem az a demokrácia, hogy beengedek az életembe mindent, amivel nem kívánok együtt élni, hanem az, hogy megválasztom, kikkel, hogyan, mit teremtek.
Eriksson
@Nyírfa: Itt nem is játszik közre a demokrácia, hiszen török alapítványi iskoláról van szó. Ferencváros csak helyet ad az intézménynek, feltételezem borsos bérleti díjért.
Nessy
Csak pénz kérdése minden! Orosz bank, ami kémfészek is, Putyin látogatás évente? No problem!
Török iskola, Erdogan támogatása, fogadása? No problem!
Köztörvényes volt állami vezetőért diplomata autó? No problem!
Nyírfa
@Eriksson: Illetve ebben az esetben nem játszik a demokrácia. Ugyanis nem lett meginterjúvolva a jó nép, hogy egyetért-e egy, a szabadságjogokat, az élethez való jogot semmibe vevő diktátor bárminemű jelenlétével. Ez a lényeg, Eriksson, nem az, hogy borsos bérleti díjért teret ad-e Ferencváros egy iskolának.
nemkati
@Eriksson: الله عظيم وعادل - Allah nagy és igazságos!
csak úgy....
@Eriksson: te szándékosan setétíted magad?..hogy az allah növessze hosszúra a micsodádat...
RonaGyuri
@Nessy: nem a törökökkel, hanem az Erdogan-al van a gond! =))
RonaGyuri
@Nyírfa: ha valami hasznos akkor nem csak megkérdik, de fel is uszítják a zemberket! =))
Nessy
@RonaGyuri: Pontosan! Mint ahogy nem a magyarokat marasztalják el esetenként, hanem b. kormányunkat és Orbánt! Csak mindkettő úgy gondolja: "Az állam én vagyok!"
Nyírfa
@Nessy: Napok óta az jár a fejemben, hogy milyen látványosan szervezik maguknak a menekülő utakat. Csak még válogatnak, ki árthat kevesebbet, mely országgal nincsen kiadatási egyezményünk, hol érheti őket utol az igazságszolgáltatás, hol vásárolhatják meg a biztonság illúzióját- a közvagyonból.
Gondolta volna Rákosi Mátyás, hogy haláláig a szovjetek "vendéglátását" fogja élvezni?
SystemError
Milyen érdekes, hogy gyerekgyilkos, kétes diktátoroknak helyet adunk a nagy demokráciánkban. A másik kézzel meg civileket és elismert iskolákat vegzálunk, mert a politika ezt kivánja. Engem aztán amúgy nem zavar, a sok migránsra hergelt agyatlan hülyét fogja, ami meg a ti bajotok
vacsi
Azért nem ártana emlékezni, hogy a törökök milyen trükkel vették be Budát!
csak úgy....
@Nyírfa: Rákóczi ház, Rodostó? az valóban puritán .
kokopelli
Nem kell zúgolodni!Erdogán effendi beárazta az ex. Orbán elvtársat! "Líráért is ... ... gombot varrok! (:-()
Nyírfa
@csak úgy...: Igen, keleten van néhány hely, ahol ismerősen cseng a magyar szó. A Rákóczi házat megnézem, már nincs előttem.
Eriksson
@Nyírfa: Érdekes lenne, ha bármely nemzetközi üzlet, gazdasági, kulturális megállapodás lehetőségének az esetén népszavazást írnának elő.
Eriksson
@nemkati: Ez igaz lehet, mert minden Allah hívő ezt mondja.
Nyírfa
@Eriksson: Ez nem nemzetközi üzlet, csak Orbáné. Nem az ország haladását célzó gazdasági megállapodás, hanem csak Orbáné.
Nem népek közötti, kölcsönös kulturális egyezmény, hanem csak Orbáné. Biztos, hogy érzed a különbséget.
csak úgy....
@kokopelli: azért gondóhatod,hogy egy 80 milliós nép fölött uralkodó diktátor,mennyire lenézheti,(egyenlöre titokban) ezt, az alig 10 milliós , "hitetlen gyaur kutyát"...
nezelodo
Azért lássuk be, nem lehet megvádolni azzal Orbánt, hogy következetes. A "kormányprogramjáról" is régóta úgy tartom, hogy "az ahogy esik úgy puffanik" kategóriába tartó ötletekés cunami az egész.
papa.49
Ezt a trükköt egyszer már bedobták a törökök, de hát a csutikretén olyan hülye még ezt se tudja !!!
csak úgy....
@nezelodo: orbán a folytassuk elvtárs! ...csak azt nem árulja el,hogy mit, mikortól és meddíg...
Nyírfa
@csak úgy...: Megnéztem a rodostói házat - nem a kassai másolatot, Túl jó lenne ez a magyar kormány menekültjeinek.
Arról nem is beszélve, hogy Rákóczi emlékét meggyalázni velük, nagyon nem szeretném.
Valami egyszerűbb házikó a kazah sztyeppén , ahol keresgélhetik a gyökereiket.
kokopelli
@csak úgy...: ...nem csak godolhatom,hanem meg is ismertem a hozzáálásukat az un. "dzsaur"-okhoz! Minden
logika és ismeret nélkül.Meg sem kérdőjelezik azt!! Főleg az Orbán, Erdogán és az affölötti korosztály!A "Korán"
oszt annyi!
csak úgy....
@Nyírfa: szerintem is ,lóháton köne nekik az aldiba menni.
Borsodi
Nem hiszem,hogy sor kerül rá,addig fog háborút játszani még elszakad a cérna és eltapossák mint a csikket.A Budapesti ellenzék nem hiszem,hogy ezt hagyná akinek vér tapad a kezéhez arra mért is van szükségünk.
papa.49
A magyar törtémelem tele van olyan valóban NAGY MAGYAR HŐSÖKKEL, akik életük hátralevő részét TÖRÖK FOGSÁGBAN ÉLTÉK LE !!!
Ez az apróság nyilván elkerülte a cigányvajda figyelmét, mikor kétnyelvvel nyalni kezdte a recept, segghét !!!
csak úgy....
papa.49 orbántu és a fidesztü ,pld. Zrinyi Miklós hetente többször kirohanna...
csak úgy....
@papa.49: Dobó István terek oskolát csinána az egri várbu...
advocat
És a gyilkosok barátaink? Ez szép! És mit szól ehhez a világ jobbik része? Lassan tényleg szégyen lesz magyarnak lenni!!!
papa.49
@csak úgy...Ez a csutitetűt nem zavarja !!!
csak úgy....
@papa.49: nyugodt lehetsz benne,hogy zavarja! sött! omladozik a légvára...
human
Meg is lesznek majd jelölve valahogy? Az Orbán hívőknek valahogy csak tudniuk kellene, hogy melyik külföldit szabad utálniuk. Olyan ez, mint a fideszes komcsi jó komcsi, a többi meg rossz komcsi.
teuton
@Eriksson: Ja, eddig is jartak iskolaba, hiszen kötelezö, de melyikben van KÖTELEZÖ Koran-oktatas??? Valami jobb hülyesegt is ki tudsz talalni? A CEU nem alapitvanyi? Hany fideszes vegzett ott? Erdekes modon ott nem volt kötelezö a Soros imadasa, csak az egyetemes tudas es demokracia tanulasa, nemzetközi elismeressel! Az Erdogan-alapitvanyi iskolat viszont több europai orszag betiltotta! Vajon miert? Talan olvass utana, ha mar gondolkodni nem tudsz...
nemkati
- volt olyan tanáruk, aki óráján az Iszlám Államot méltatta
- molesztáló igazgató, dzsihadistákat éltető tanár
- a Maarif iskoláiban nagyon alacsony az oktatás színvonala
- az egyik tanárt, Emine Alushit letartóztatták, mert tanórán az Iszlám Állam terrorszervezet propagandavideóit nézette diákjaival, akiknek azt magyarázta, hogy a terroristák elsődleges célja megvédeni a muszlimokat, és jó emberek.

Nem kell nekünk Erdogan, és nem kell az iskolája se!!!
olkt.hu/rendkivuli-terrorszervezetekhez-kotheto-alapitvany-nyit-torok-iskolat-budapesten/
kokopelli
@csak úgy...: ...igaz,hogy nem megnyugtató,de az összes európai keresztényt! Amennyiben már a nyu-
gaton dolgozó törököknek az x-edik generációja is "fertőzött" lett,úgy nem kell sokat gondolkodni! Legjobb
pálda a Mesut Özi,akinek az apja babkocsiban érkezett Schalke-be,az Erdogánnal fényképeztette magát,
akkor amikor a "nagy effendi" választási kőrúton volt Gelsenkirchenben!...(természetesen a "gyauroknál")
Figyelmeztetést kapott,hogy zárt sportcsarnokban senki sem tarthat gyűlést N.o.-ban!Még a németek sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.