A sorozatos feljelentéseiről ismert Tényi István a Borkai-ügy kapcsán is a rendőrséghez fordult, és több feljelentést is tett a szexbotrányba keveredett győri polgármester miatt – írja az Index. Tényi a portálnak eljuttatta a rendőrség válaszát, amely szerint a rendőrség feljelentéskiegészítést kér, azaz nem utasította vissza a nyomozást, de egyelőre meg sem kezdi azt. A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány ugyanakkor elfogultságra hivatkozva a kizárását kérte, és a kérelmének helyt is adott az ORFK.

Tényi kábítószer birtoklása mellett a kiszivárgott szexvideók miatt személyes adattal való visszaélés, de hűtlen kezelés miatt is a rendőrséghez fordult. Feljelentését és a rendőrség válaszát pedig az Indexnek is eljuttatta.

Bár a rendőrség a feljelentéseket egyik esetben sem utasította vissza, a nyomozást sem rendelte el, hanem

feljelentéskiegészítést kért.

Az Index hozzáteszi:

Ez a magyar jogban azt jelenti, hogy a hatóság nem tudja eldönteni, nyomozzon-e, vagy sem, ezért a további adatok beszerzésére időt és eszközöket biztosít a nyomozóhatóság, illetve az ügyész számára.

A megyei vezető elfogultság miatt a kizárását kérte

És egyelőre az is kérdés, hogy melyik rendőrség nyomozzon:

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság vezetője ugyanis elfogultságra hivatkozva az ügyből való kizárását kérte, aminek az Országos Rendőr -Főkapitányság helyt adott.

Kedden Borkai Zsolt bejelentette, hogy kilép a Fideszből, de nem mond le polgármesteri címéről, és a következő öt évben Győr polgármestereként tevékenykedne.

Forrás: Index

Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ne legyenek illúziónk, amíg Polt Péter a főügyész és olajos Pintér Sanya a belügyminiszter ( volt MSZMP titkár) itt változás nem lesz. Ezek telibeszarnak mindent ami a fidesz NER tagokat, oligarchákat érinti. Ugyanúgy leszarják az OLAF jelentéseket, semmibe veszik. Előbb ezeket a bűnöző szarháziakat kell börtönbe zárni, természetesen az oligarcha fejével a don csútival együtt! Ennek ékes bizonyítéka, a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság vezetője elfogultságra hivatkozva az ügyből való kizárását kérte. A maffia állam vezetője ( doktominiszterelnökúr) itt az egyélőisten és mindenkinek kuss van!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Ne legyenek illúziónk, amíg Polt Péter a főügyész és olajos Pintér Sanya a belügyminiszter ( volt MSZMP titkár) itt változás nem lesz. Ezek telibeszarnak mindent ami a fidesz NER tagokat, oligarchákat érinti. Ugyanúgy leszarják az OLAF jelentéseket, semmibe veszik. Előbb ezeket a bűnöző szarháziakat kell börtönbe zárni, természetesen az oligarcha fejével a don csútival együtt! Ennek ékes bizonyítéka, a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság vezetője elfogultságra hivatkozva az ügyből való kizárását kérte. A maffia állam vezetője ( doktominiszterelnökúr) itt az egyélőisten és mindenkinek kuss van!
Főlökött
Már elnézést, de -> "a további adatok beszerzésére időt és eszközöket biztosít a nyomozóhatóság, illetve az ügyész számára."

Ez egy akkora marhaság, hogy megkönnyeztem. A nyomozó hatóság nem biztosít semmit, főleg nem az ügyésznek, mely ügyész a nyomozó hatóság felügyeletét látja el. A hajón történtek kapcsán sem nyomozhat az itthoni yard, mert az elkövetés helye, nem Magyarország területe, az ottani yard feladata lenne. Itthon max a telek-ügylet kapcsán lehetne eljárást indítani, hogy suhant el 2,5 milliárd és kinek.

A feljelentés kiegészítése
380. § (1) Az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a feljelentés kiegészítését rendeli el, ha a rendelkezésre álló adatok alapján a nyomozás elrendeléséről, a feljelentés elutasításáról, illetve az ügy áttételéről nem lehet dönteni.
(2) A feljelentés kiegészítése során az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság a feljelentőtől felvilágosítás adását, iratok és adatok rendelkezésre bocsátását, valamint a kár, vagyoni hátrány, adóbevétel-csökkenés, vámbevétel-csökkenés vagy a bűncselekmény elkövetési értékének közlését kérheti. Ennek során az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság - ha azt korábban nem tette meg - figyelmezteti a feljelentőt a hamis vád és a hatóság félrevezetésének következményeire.
(3) * Ha a büntetőeljárás megindítását a 4. § (9) bekezdése vagy a Btk. 3. § (3) bekezdése alapján a legfőbb ügyész jogosult elrendelni, az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság a feljelentés kiegészítése során gondoskodik a legfőbb ügyész döntésének beszerzéséről.
(4) A feljelentés kiegészítésének határideje egy hónap.
advocat
@Eladott Ország: Hol volt Pintér MSZMP titkár? Érdekelne! Csak úgy? Válasz?
relleporp
Elfogult a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány? Talán együtt bulikáztak. Bízzák az ügyet az Európai Rendőrségi Hivatalra, ők biztos nem elfogultak.
Eladott Ország
@advocat: ma, 11:56 ; A Pesti Srácok hadat üzent a volt kommunistáknak, sokan kezdhetnek rettegni a Fideszben.
168ora.hu/itthon/a-pesti-sracok-hadat-uzent-a-volt-kommunistaknak-sokan-kezdhetnek-rettegni-a-fideszben-161436
fontosmondatok.blog.hu/2017/11/29/napi_komcsi_789
nol.hu/belfold/mszmp-s_nevsorral_kedveskedtek_lazarnak_a_szocialistak-1308695
A kormányzati káderlapjáról értelemszerűen hiányzik még az MSZMP tagsága is!
Nessy
Ez a klasszikus " repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg..."
Senki nem óhajt önszántából darázsfészekbe nyúlni!
Clavigo
Vazzze,,,ebből még lovagkereszt lesz..
Pálinkafőző Rézüst
Kapja be rendőrség,,,,, Az értelmesebbje otthagyta, nekünk meg maradt ami van...
simmering73
Nagy lépés egy ember életében, kis lépés a magyar igazságszolgáltatásban.
Eladott Ország
Az nem elég bizonyíték, hogy azt a két csajt kefélték, akik EU pályázaton nyertek, vagy a fia havi 1 milliót kapott semmilyen munkavégzésért cserébe, vagy az Audi telekügylete, amiért már a német gazdasági vezetők is kiakadtak a fidesz körüli offshore-lovagok pofátlansága miatt!
nemkati
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány azért lehet elfogult, mert máskor biztos ő bulizik Borkaival.
Eladott Ország
@nemkati: A rendőrfőkapitánynak is csurrant cseppent a köcsögbe.
namihami
Nem vizslatnak!?!?! Ki gondolta volna?
A fordítottja lenne igazi meglepetés.
Borsodi
@Szeparepa2: Igazad van,ezt nem szabad hagyni DK Momentum ki kell a szemetet seperni.Nem a szex videón kell lovagolni,Az eu pályázat oda ítélése a dugásért cserébe,kábítószer ,csináljanak drog tesztet.Itt csak színlelt nyomozás lehet.
advocat
A főkapitány meg Borkai haverok? Mert miért lenne elfogult? Nem Borkai a munkaadója. Egyébként ügyes!
advocat
A főkapitányság kis "f"-fel írandó. Firkászkáim. Ált. isk. IV. (?) osztály!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.