Már szerveződik egy tüntetés a török elnök november 7-ei látogatására, de egy kisebb megmozdulás már ma is volt Budapesten.

A török offenzíva által sújtott kurdok mellett demonstráló szolidaritási menet üzenetével valószínűleg Karácsony Gergely is egyetért, mert a tüntetés idejére

kikerült egy kurd zászló a dolgozószobája ablakába.

Budapest főpolgármestere közösségi oldalán azt írja, kötelességének érzi kiállni a kurdok mellett.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Ha már orbánt nem zavarja, hogy erdogán hazájában és Szíriában írtja a kurd nemzetiséget, a polgári szír muszlim és keresztény lakósságot, sőt megegyeztek, hogy erdogán Budapestre telepíti egyik terroristaképző központját, akkor legalább Budapest új főpolgármestere hadd tegye nyilvánvalóvá, hogy van egy nem kis része az országnak akik európainak érzik magukat, akik az európai értékrendet képviselik e neonácivá züllött Magyarországban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Miért ne tehetne ki egy kurd zászlót ???
Nem tiltja semmilyen törvény !!!
A recept. meg nyugodtan otthon maradhat, jó lenne ha a nemzetközi nyomozó hatóság elrendelné a letartóztatását NÉPIRTÁS OKÁN !!!
Persze tudom akkor se fognák el itt !!!
F_Viktor
Ha már orbánt nem zavarja, hogy erdogán hazájában és Szíriában írtja a kurd nemzetiséget, a polgári szír muszlim és keresztény lakósságot, sőt megegyeztek, hogy erdogán Budapestre telepíti egyik terroristaképző központját, akkor legalább Budapest új főpolgármestere hadd tegye nyilvánvalóvá, hogy van egy nem kis része az országnak akik európainak érzik magukat, akik az európai értékrendet képviselik e neonácivá züllött Magyarországban.
namihami
@F_Viktor: Talált, elsüllyedt.
De hát Te is tudod, diktátornak diktátor (conducator) a lelkitárs. Más környezetben izgalmában és idegenségében csak a tökét fogdossa.
namihami
@papa.49: Miért, Te nem tapasztaltad, hogy a Gruevszki hasontársnak mekkora üldöztetésben és levadászásban van része? Már szinte az utcára nem mer kilépni és betegesen írtózik a nyilvánosságtól.
papa.49
@namihami: De azért szavazni ő is elment, természetesen a fütyisz jelöltjeire !!!
namihami
@papa.49: Logikus! És ha éppen ez az egy voks kellett volna a győzelemhez? Mekkora lelkiismeret(!?!?!?)furdalás gyötörhetné a szerencsétlent.
Borsodi
Van már itt elég sok szar ember, nem hiányzik még egy.
RonaGyuri
S - ha pillanatnyi állapota engedi, hogy megértse - a retardált dagadt törpe sem! Egyébként könnyen lehet, hogy ilyenekért bosszút is áll, s kinevezi terroristának, vagy még rosszabb Soros bérencnek! Ja, hogy az már megtörtént, s ha jól emlékszem Kovács Zotyoka jelentte be! =))
karma1
Meg az is lehet, hogy lesz egy ideges kurd legeny, aki akar fel is aldozza magat, es egy tavcsoves puskin mogul kacsint egyet... Akarmelyikuket talalja el, az olyan lesz, mint a klumpadobalo suszter mondasa, aki a szobaba belepo feleseget akarta eltalalni a klumpaval, de az anyosa jott be es azt talalta el, mire a suszter megnyugodott es azt mondta: " Igy se rossz"
dr. prédikátor
Miért ne lehetne kurd zászló az ablakba??? Ha székely zászló lehet a perlamenten???!!!
karma1
@dr. prédikátor: Pontosan! Es ahogy meg nincs kint az unios zaszlo!... Vajon miert is nincs kint? Ahol eddig jartam, es unios volt az orszag, ott nemcsak a varoshazan, Parlamenten volt kint az unios zaszlo, de nagyon sok maganhazon is latni lehetett. Pedig ez leginkabb Finnorszagban es Svedorszagban volt, akiknek nem nagyon kell bizonygatniuk, hogy demokratikus es europai orszagok - mindenki tudja roluk.
Mary
Orbán lejáratja az egész világon Magyarországot
Milyen ember az olyan, aki támogatja, hogy embereket îrtsanak ki ?
Semmilyen körülmènyek.között nem lehet olyan ok, hogy embereket, gyerekeket, ártatlanokat öljenek meg
Mocskos náci az biztos és mellé Európa legkorruptabb lárvája
kereső
@RonaGyuri: "Soros bérencnek"?- mivel is vádolta Sorost az örökös miniszterelnök, meg mit is tartalmazott a" Soros-terv"- migránsok, iszlamisták, terroristák betelepitése Európába? Ehhez képest mi történik? Az örökös miniszterelnök terrorista képző iszlám iskola megnyitását engedélyezi Budapesten- a kormányhivatal helyet biztosit ennek, Idetelepiti az orosz kémközpontot, gazsulál-és üdvözli egy "nemzeti kisebbség"!!!kiirtását,számtalan gyanús -nem ellenőrzött egyénnek ad letelepedési kötvényt, muszlim terroristát enged szabadon...köztörvényes bűnözőknek ad menedéket...Ez Magyarország "örökös miniszterelnöke"- egy hitvány ember, aki ezzel a legutóbbi tettével/tetteivel éppen most árulj el a saját maga által kitalált,és hirdetett "régimódi kereszténységet",és a ki tudja mit jelent ??"keresztény szabadságot". Szájából már nem is schegget csinál-hanem a legocsmányabb tettet. Elárulja Magyarországot, Európát, a kereszténységet. A Csillagban szeretném már látni, egy hágai döntés után.
simmering73
"Orbán Soros Györgyöt és a CEU-t cserélte Erdoganra és a radikális iszlámra. Ha Budapestre költözik a muszlim iskola, az könnyen európai kiképzőközponttá válhat. A terv ellen Orbán hivatkozásaival kell tiltakozni, mert ez magában foglalja mindazt a veszélyt, amitől Orbán állítólag meg akarja védeni az országot. Soros György a világ demokratáit képezte, Erdogan iskolái pedig az iszlám radikálisokat, a világ potenciális diktátorait és terroristáit. Orbán muszlim kiképzőközponttá teszi Budapestet. Mit szólnak ehhez a migránsoktól rettegő Fidesz-szavazók?"
nepszava.us/soros-helyett-erdogan-nyit-iskolat-budapesten/
Eriksson
Nem kellene esetleg a katalán zászlót is kitenni együttérzése jeléül a dolgozószobája ablakába? Vagy arra nem érzékenyítették ami az unión belül történik??
karma1
@kereső: En meg azert emlekszem arra is, hogy volt mar egy ilyen titkos kikepzobazis valahol vagy Somogy, vagy Fejer megyeben, pontosan mar nem emlekszem ra, ahol del-amerikai zsivanyokat, meg arafatnak kepeztunk ki harcosokat,. Milyen jo, hogy ilyen szepen atveszi a Kadar rendszerbol ezt a "komenista" szokast a puhos is! (Igaz, orbannal meg kovernel nagyobb komcsi nem kell a mai vezetesbe ; ok aztan tudjak, hogy hogyan kell egy egypartrendszeru diktaturat felepiteni)
lampa laz
Ez az idióta skizofrén állat az ország biztonságát ássa alá, ezekkel az önálló megmagyarázhatatlan akcióival a külpolitikában. A magyar nép se neki, se más politikusnak nem adott olyen felhatalmazást, h az országot veszélybe sodorja. Az agyatlan imádóit nem sorolom ide, mert azok már nem rendelkeznek egy normális ember ítélő képességével. Már így is túlságosan beengedte erdogán familiáját az ország gazdasági életébe. Persze tudjuk, kizárólag önös érdekből. Ettől a mocskoktól mielőbb meg kell szabadulnunk..
görbetükör
@Eriksson: Bayer gondoskodik a szimpátia tüntetésről. Csak neki szabad?
tudode
Aki átélte a II. világháború borzalmait, jobban átérzi Törökország szorongatott helyzetét a ma már négy milliós menekült táborok fenntartásával, miközben az EU-s tagországok nem vállalnak sorsközösséget a menekültek szétosztásában, még a haveroktól sem, háborús bűnt bevállalva!!!
.
A puccos irodákból, bársonyszékekből nem látható azon országok nehézségei, akik százezrek milliók menekültjeit kényszerülnek ellátni azok helyett, akik finnyáskodnak, miközben legtöbbjük csak asszisztálnak, emberiesség hiánya miatt, ha igy folytatódik, a humanitárius katasztrófa nem kerülhető el!!!
.
Mint pl.:
.
.menekült táborok 2019
www.youtube.com/results?search_query=menek%C3%BClt+t%C3%A1borok+2019
.
----Török menekülttáborban járt Merkel
www.youtube.com/watch?v=Ldv3LpXbgzg
.
--- Kimerült menekültek a domizi táborban
www.youtube.com/watch?v=XwVjvm454Cg

Miközben őfélesége több millió bevándorló várt a gazdaság fellendítéséhez, akkor, amikor még nem látta, hogy a menekültek nyomorából is lehet hokizsebbe valót varázsolni
.
------ Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
.
www.origo.hu/itthon/20010608orban.html
.
Akinek ilyen barátja van, nincs szüksége ellenségre!!!
advocat
Erdogan gyilkos! És keresztényeket is gyilkol!!! Viktor esetleg rád is? Gondolkozz! Remélem török elvtársa látta a városházi fotót.
advocat
Nils Holgersonnak üzenem:Miért is van "székely" zászló a parlamenten? Mert máshol az uniós van kitűzve!
jesz
@advocat: nem mutatják meg neki...eltitkolják az ilyen látványosságot.
jesz
Törökország némi rutint szerzett másfél millió örmény likvidálásában. Most a kurdokon a sor...illetve évtizedek óta, már Szaddam idején is "átbombáztak".

Keserű bizonyítéknak ott a " Musza dag 40 napja" című regény...abban szinte napról napra megismerhetjük a törökök módszereit..a nyugati tévék felvételei bizonyítják, hogy száz év elteltével sem változott a kegyetlenség..
Gábor Szendroi
Viktornak jó egy gyilkos ázsiai diktátor...
advocat
@barhaje: Elmeorvosilag? Egyszer elmegy. Vagy erre vagy programozva? Akkor bocsánat!
bencemacska
@namihami: tegnap, 23:47
Szerinted szavazni sem mert elmenni???
csak úgy....
@Eriksson: a borkait ,pld. a fidesz tette ki az ablakba és nem az ablakon,mert ök szolidárisak.
kereső
Erről miért nem olvashatunk, még a független portálokon sem? Ez sokkal súlyosabb dolog, mint a kipcsak vér.
hirklikk.hu/kozelet/orban-az-unios-szerzdeseket-megsertve-arusitja-ki-europat-a-turk-elvbaratainak/355998
bencemacska
Addig örüljetek, míg nem teszi államvallássá a muszlimot! Ettől még az is kitelik.
A fityisz bagázs egyes részei már készülnek a többnejűségre!
De O1G és veje felmentést kapnak az alkohol tilalom alól!?
bencemacska
Az itt idézett facebook bejegyzések azt mutatják rengeteg seggdugasz kibújt O1G alfeléből, és próbálnak egy eszetlent védeni.
Közben persze hiányoznak a helyükről, nem látják el feladatukat és elönt bennünket a F o sch!
Eladott Ország
Javaslom, hogy Erdogant azzal az idézettel köszöntsék, amellyel Zrínyi Miklós fogadta az akkori török államfőt:
„Vérszopó szelendek, világnak tolvaja,
Telhetetlenségednek eljütt órája;
Isten büneidet tovább nem bocsátja,
El kell menned, vén eb, örök kárhozatra.”
Csak be ne tiltsa a fidesz, Zrinyit mint Sorosista írót.
uploads.disquscdn.com/images/d95a07a5636693c67c16cc063d69e5e697846068240f1959e9cc80e9e205bf0a.jpg?w=600&h
csak úgy....
@Eladott Ország: nagyon jó ötlet ! tolmács legyen a talpán ,aki ezt meri neki fordítanitani de hangszórókból törökül,hogy vegye a lapot a recept és vegye figyelembe a gyaúrokat és ne csak a tömzsi szélkakast,aki neki janicsár sulit igér,keresztényileg.
kokopelli
@jesz: a törökök jó három évtizeddel ezelőtt nyugaton (pl Németo.-ban) kezdték a kurdok elleni
hadjáratot! Képesek voltak olyan területre vinni a "harcot",ahol maguk is imigránsok voltak! A "PDK" kurd
párt volt a nagy ellenség,ergo leß@rták azt,hogy Törökországon kívűl nem illik egy otthoni harcot megvív-
ni! Azt,hogy valami a vendégjoggal való visszaélés,azt máig sem ismerik! Természetesen a lakósság több-
sége a kurdok mellé állt,de az törökök egész agrasszív "harcát".a német adófizető polgárok fizették!A néme-
tek is ismerték az "örmény genocidot" (népírtást)!!!...amit az Erdogán mindíg tagadott!
Klubtag
A törökök ugyanúgy kitermelték soraikból a militáns vezérüket, mint az oroszok, életveszély a velük való "barátkozás"...
Sámannus
@F_Viktor: Minyimum Debrecenbe kéne telepíteni azt a sulit, mert ott él a legtöbb lökött matyar, aki kinyalja ennek a hülyének a seggét, vagy Győrbe, ahol a hívek mindent megbocsájtanak. Gondolom, akkor is lelkesen tapsolnának ezeknek a barmoknak...
karma1
@jesz: Azert en el tudom kepzelni, hogy a nagy ellenorizetlenseg kozepette bejutott Magyarorszagra egy-ket kurd is, hiszen nekik muszaj valahogy kulfoldon segitseget szerezni - egyebkent eddig tamogattuk is oket, a magyar hadseregtol megkaptak a levetett babaruhat - szoval nem csodalkoznek, ha egy ideges kurd megtekintene a ket harcost es valamelyikuket leszedne... Benne van a pakliban. A kurdok kozott vannak komoly hosok is - na, meglatjuk. De azert kivancsi volnek, hogy putyin latogatasa utan mit fog tudni mondani a masik zsivanynak
karma1
@Eriksson: Ne beszelj csacsisagot. Most senki nem jon Spanyolorszagbol. Miert kellene kitennie a katalan zaszlot? A nepalit sem teszi ki
karma1
@advocat: 10.17-re: Niels Holgersson egy fideszes troll, arc nelkul, szart sem er, tobb mint valoszinu Romaniabol nyomatja a baromsagait,. De sajnos van ott meg tobb is...:(
karma1
@advocat: A masik idiota meg azt allitja, hogy Karacsony Eszak Pestet Csepelen kereste, vagy valami ilyesmi, de amikor kerek ra egy linket, vagy valamilyen bizonyitekot akkor eltunik a kommentelok kozul. Persze, mert hazudik es ragalmaz, nem tud erre mondani semmit sem.
Eriksson
@karma1: Pontosan érted, miről írtam.
karma1
@Eriksson: Most ez a zaszlo nagyon is aktualis.
Aki Én
@Eriksson: Igazad van, @karma1: érti, te nem érted.
karma1
@Eriksson: Bocs, de nem ertem, hogy hogy jon most ide Katalonia es a katalanok... De johetnenek a palesztinek, meg egy csomo mas hazatlan, de nagyon nagyszamu nemzetiseg. Csak arra kerlek, ne gyere semmikeppen sem Erdellyel, mert Erdely ROMANIA resze, nekik adoznak, Romania oket tamogatja, es ok Romanianak az egyik legnagyobb magyarnyelvu nemzetisege. De NEM Magyarorszag resze, kozigazgatasilag. Annak ellenere, hogy a puhos milliardokat szor oda bele, mert mar Romaniaban, Erdelyben is van egty csomo szare'r-hugye'r felvasarolt birtoka.A szekelyek NEM nemzetisegek Magyarorszagon, mert magyarul beszelnek - MIERT is van kint a szekely zaszlo a Parlamenten? Es miert nincs kint az Europai Unio zaszlaja??? Miert csak akkor teszi ki a zaszlot a puhos, amikor valaki jon az Uniobol latogatasra? Netan ezzel akarja magat elkotelezni putyin fele? erdogan fele? (Hogy nem teszi ki az unios zaszlot?)
Nagy taho orban, ugyanekkora a korulotte levo uj oligarchak, akiknek szep lassan sikerul visszahozni a "regi szep" dzsentrivilagot Magyarorszagra.
Csak azt felejti el a puhos, hogy a dzsentrik URNAK SZULETTEK, es nem tahok , minden esetben muveltek es intelligensek voltak - csak eppen elszortak a csalad penzet, mert nem lattak akkoriban semmifele fejlodesre lehetoseget.
A dagadt focista csak azt felejti el, hogy ezek a dzsentrik, hogyha mar az utolso filleruket is elkartyaztak, elittak, es valamiben nem tudtak megtartani az uri adott szavukat, - akkor ONGYILKOSOK lettek, mert volt gerincuk. Ha kellett, a jo ugy erdekeben parbajoztak - akarmilyen szerencsetlenek is voltak, de a becsuletszavukra igen haklisak voltak. Csak EGYET mutass nekem ilyet az uj oligarchak kozott , aki ugyanilyen magatartast mutatna!
karma1
@Eriksson: Figyelmesebben kellett volna elolvasnod a cikket: Karacsony Gergely a TUNTETES IDEJERE akasztotta ki a zaszlot, es nagy valoszinuseggel erdogan latogatasa idejen is ki lesz akasztva. Nem folyamatosan, es nem ok nelkul lett kiakasztva.
Tudtommal semmifele spanyol vezeto nem jon Magyarorszagra. Egyebkent ugy tudom, hogy az Unio nem is adta ki a katalan allamfot - akit maguknak megvalasztottak - a spanyol kormanynak.
Szoval kerlek, a kettot ne mosd ossze, mert ilyen vonatkozasban nincs ertelme. Az egeszeben nezd orban es erdogan viszonyat: hogy erdogan be akar kerulni az Unioba, de meg veletlenul sem akarja betartani az ottani alapszabalyokat, erre orban megigeri neki, hogy nyugi, majd az oliver - ha megvalasztjak, mert egyenlore ugy nez ki, hogy ot sem - szoval majd az oliver tamogatni fogja erdogant! Mi ez, ha nem hazaarulas? Es a janicsariskola a IX. keruletben?
En nagyon sajnalom a katalanokat is, de ebben a pillanatban orban nem uzletel a spanyol kormannyal.
Majd ha vele probal mutyizni a katalanok ellen, akkor majd a katalan zaszlot fogja kitenni, tiltakozasul.
Eriksson
@karma1: Sajnálom, hogy mégsem vagy olyan okos, mint hittem.
Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az unió mindenféle dologba beleszól, melyhez voltaképpen nem sok köze volna. Viszont itt van az orruk előtt a spanyol-katalán helyzet, ahol a katalán vezetők bebörtönzése ellen emberek százezrei tüntetnek, és a spanyol rendőrök keményen fellépnek ellenük.
Ott miért nem akar az unió fellépni a demokrácia nevében? És Franciaországban miért nem?
Miért kell az uniónak a török-kurd helyzetet megítélnie, mikor az amerikaiak agresszióinál nem tette?
Szánalmas, saját gesztenyéjét kapargató képmutató banda az egész európai bagázs. Valódi problémák megoldása helyet mismásol, tereli a figyelmet mint ahogy te is ezzel a hirtelenjében összekapart információtöredékekkel próbálod összezagyválni az eredeti témát.
kokopelli
@karma1: reménytelen a vita,mert az EU csak véleményez,és nem tud,ha akarna sem, beszállni a tagországok
belső politikai megmozdulásaiba!Ne is vitatkozz velük,mert ők is tudják,hogy az nem megy,de ha nagy "Mágus" állástfoglal,az nekik szentírás!A te meg az én információtöredékeink min. a duplája,mert mindketten megértjük a
külföldi töredékeket is!Te plusz angolul,én meg plusz németül! Amit az Orbán-oldalról kapnak az nem töredék,ha-
nem külpolitikai axióma! (;-))
fahrenheit451
"Johann Wadephul az igen éles hangú állásfoglalásban kifejtette, hogy a magyar vezetésnek meg kell tanulnia csapatban játszani és most döntenie kell. Az ugyanis nem járja, hogy csak a pénzt veszi fel. Ki kell vennie a részét abból, hogy a szervezet erős legyen. Ám a szövetségesek jó ideje nem ezt látják, ezért most nyomást kívánnak gyakorolni az Orbán-kabinetre. Így annak le kell tennie a garast, ám ha nem hajlandó beállni a sorba,
!!! akkor azzal kerül szembe, hogy el kell hagynia az uniót." !!!

nepszava.hu/3054384_zdf-orbannak-most-mar-dontenie-kell-kivel-van-kulonben-meg-a-vegen-kiraknak-az-eu-bol
Eriksson
@durbincs: Á, azt látnak amit akarnak, s azt hallanak amit akarnak. De mindenbe bele kell szólni, véleményezni. Önkritika viszont smafu.
Jozefina
Csak jó sokan és nagyon hangosak legyenek, hogy a várban is hallasék a hangjuk!!!
F_Viktor
@Eriksson: Nagy bunkó vagy, sötétség fejedelme, olyan fityeszes, aki mindent ráfog a nyuszira!
kokopelli
@F_Viktor: ..nem érdemes vele vitatkozni,mert ő csak egy troll!Pl. A katalánokat nem támadják a spanyolok év-
századok óta nehéz fegyverekkek,ill. írtják,A katalalánok százezrei nem menekülnek külföldre a spanyolok elől és
nem izultálják a spanyolok őket,mint a kurdokat a törökök pl. Németországban!A spanyol ME. nem utazik a nyu-
gatra korteskedni a választások előtt,és zárt ajtók mögött nem ß@rja le a vendéglátók törvényeit ill. szokásait.
Nagy különbség,de a narancsosok nem is akarnak azokról a bunkóságokról tudni ill. írni! Felmondják a leckét,és
hátradőlnek!
karma1
@kokopelli: Koszi a megerositest - hat asszem, pont olyanok tartanak a migransoktol, akik az eletukben nem mozdultak ki meg a szulovarosukbol se, a kiralyi 1-et nezik, es rarepulnek a 3 kilo rohadt krumplira 4 evente. Ilyenek boven vannak, ezen az oldalon is - kivetel talan a budos halfarok, aki meg Romaniabol nem mozdul ki, - o az az elaggott, masra teljesen hasznalhatatlan secus, akit pont erre a szar troll melora valasztotta ki a part,...:o)))) Hat legyenek kurva boldogok, a lenyeg,. hogy lesz itt meg nagy pofara eses, es akkor ezekbol a szar trollokbol lesznek a legnagyobb partizanok. Pl. mint ahogy a bajszos taho kover se volt soha elvtars, csak az MSZMP fomunkatarsa...:o(((( Nem mondok en mar semmit, parasztnak a csokolade, meg a falrahanyt borso nem az en mufajom...:o))))))
karma1
@Eriksson: Az Isten aldjon mar meg, az Unio SEHOL nem szol bele aktivan egyetlen orszag belugyeibe sem! Ha beleszolna, akkor orban mar regen a Csillagban ulne, es Spanyolorszagban sem hagynak, hogy a regnalo kormany uldozze a katalanokat.
Az egesz parhuzamod azert nem ertelmezheto itt, mert itt most EGYETLEN tenyrol beszelunk, vagyis arrol, hogy Karacsony Gergely europai, szabad, es halado politikusa es a budapestiekert dolgozo polgarmestere lesz Budapestnek, amibe beletartozik az is, hogy erdogan latogatasa miatt - es foleg a puhos hulye lepesei miatt - a budapestiek ugy erzik, hogy nekik szolidarisnak kell lenni a kurdokkal, akik az eletuket aldoztak fel azert, hogy toluk nyugatra haborumentesen, bekeben elhessunk, es ezt a tettuket orban elarulta. A katalanok a sajat szuverenitasukert, autononmitasukert kuzdenek, de NEM azert, hogy az Unioban megallitsak az iszlam eloretoreset, vagy a migracio leallitasat. (A migracioval szemben a regnalo spanyol kormany igenis megerto, mert amikor az olaszok nem engedtek kikotni hetekig a menekultmento hajojukat, akkor a spanyolok befogadtak oket humanitarius okokbol).
Szoval jol ertsd meg,. hogy itt most nem arrol van szo, amit te eroltetsz! A budapestiek nem hulyek, tudjak, hogy mi nekik a jo, - ebbe beletartozik a kurdokkal valo szimpatizalas is - mindossze ennyi, amit megprobaltam megertetni veled, - de latom, teljesen feleslegesen...:o(
fahrenheit451
Ki-bebaszott népirtó háborús bűnös tömeggyilkos, Erdogan.
Ezért meg lesz büntetve.
Csúnyán.

A - népirtó tömeggyilkosokat szerető - Orbán Viktor is.

Arra kíváncsi a nyomozóhatóság, hogy...
Igazából a kutya sem kíváncsi erre, de egy próbát megér - ugye mirabilis, vagy mi a rák?

A BALOLDALI HÁZMESTER...
Meg a kurva anyád!
fahrenheit451
Mirabilisnek ne válaszolj SOHA !!!
Ő A HÁZMESTER, A FELJELENTŐ, KIS KÖCSÖG.

www.youtube.com/watch?v=8f8wAXDZ9D0

Érted ezt, vagy olyan hülye vagy, mint a segg?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.