A Párbeszéd hét pontból álló, Karácsony Gergely főpolgármester programjára épülő javaslatcsomagot nyújt be a parlamentnek.

Karácsony programjából akár törvény is lehet

Szabó Tímea frakcióvezető hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: parlamenti képviselőként az a kötelességük, hogy az ország minden pontján megvalósuljon az a gondolkodás, amire "a fővárosban és országszerte a nagy városokban vártak a választók".

Azt szeretnék, ha sehol nem lakoltatnának ki senkit az önkormányzati lakásokból, amíg nem biztosítják mindenki számára a megfelelő elhelyezést – ismertette az első pontot.

A politikus azt mondta, el kell rendelni a klímavészhelyzetet és meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyek megvédik a lakosságot a klímaváltozás hatásaitól.

A Párbeszéd kezdeményezi a természeti örökség, a zöldfelületek megőrzését, hogy "állítsuk meg ezt az eszement Orbán-féle betonozást" – fogalmazott.

Azt is javasolják, hogy töröljék el a Munka törvénykönyvének évi 400 órányi túlmunkáról szóló módosítását, a "rabszolgatörvényt" – közölte a frakcióvezető.

Szabó Tímea azt mondta, hogy megpróbálják eltörölni a "lex CEU-t" is. Emlékeztetett arra, hogy Karácsony Gergely konzultálni készül az egyetem vezetőivel.

A budapesti közösségi közlekedés működését a Párbeszéd azzal támogatná, hogy a költségeket egyenlő arányban osztaná el az állam, a főváros és az utasok között – ismertette elképzelésüket.

Végül elmondta, benyújtanak egy átláthatósági csomagot. Példaként azt említette, hogy a korábban Karácsony Gergely által vezetett zuglói önkormányzat olyan rendeletet készített, ami nyilvánossá tette az üléseket és a közbeszerzéseket.

Más témában arról kérdezték, hogy miközben Karácsony Gergely le akarja állítani a stadionépítéseket, ezek a beruházások több kerületben is "súlyos, több tízmilliárdos bevételt hoznak" az érintett önkormányzatoknak, amelyek többek között szociális bérlakásokat is építettek a befolyt pénzből. Szabó Tímea azt felelte, éppen az ilyen beruházások miatt estek el az emberek a kórházi CT-ktől, a lakosság ezek miatt veszített súlyos tíz- és százmilliárdokat, ezek miatt omlik le a kórházakban a fal és nincs klíma a műtőkben. Hozzátette, a kormány a kórházak helyett a stadionoknak adta a pénzt.

Kérdezték arról, hogy miről volt szó Karácsony Gergely főpolgármester és Bajnai Gordon volt miniszterelnök között, akik egy étteremben találkoztak. Azt felelte, nem tud a találkozóról, de ha találkoztak, "az egyszerűen egész döbbenetes", hiszen Bajnai Gordon nyilvánosan is támogatta Karácsony Gergelyt az elmúlt hónapokban és egyébként is barátok.

(Kép: MTI/Kovács Tamás)

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Kedves Timea!!!
Miért csak az önkormányzati lakásokban élők kilakoltatását védi??? Számtalan családot kényszeritenek otthona elhagyására a kilakoltatásokkal. Minden féle kilakoltatást meg kellene tiltani!!! Kivéve ha esetleg több lakóingatlan is van a családban!!!
elendi
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
rokker33
@Jozefina: Mert gondolom nincs akkora hatalmuk, hogy a kormánnyal és a bankokkal harcoljanak! Ez a tetű féreg vagy minek is bevethető csúti csüngőhasú disznónak kellett volna 2010 után cselekedni egy jobb hitel konstrukciót kellett volna nyújtani az embereknek! Adtak olyat amit nem tudott a hitel felvevők 90 % a teljesíteni! Forint alapú egybe kifizetés, nah ezt egyetlen egy minimálbéres vagy keveset kereső családos sem tudja megoldani!
rokker33
@Jozefina: Az önkormányzati lakások felett viszont 100 % osan Ők rendelkeznek így nem kell félniük az egyébként tisztességesen fizető embereknek, hogy egy "barát" vagy "rokon" miatt aki kinézte az évekig ott lakó lakását kikell lakoltatni valamilyen apró ügy miatt! Tapló Pista idején ez megtörtént!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok