A kormány álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselő-testülettel együttműködik, amely maga is kész erre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó, hétfői ülésén.

Orbán dulakodás közben értékelte a választásokat

A kormányfő napirend előtti felszólalásában az önkormányzati választást értékelve kiemelte: pártállásra tekintet nélkül mindenkinek Magyarországért és a magyar emberekét kell dolgoznia, mert "a haza nem lehet ellenzékben".

Hangsúlyozta: a kormánynak külön elismerés, hogy az országban a kormányzó pártok megkapták a szavazatok több mint 50 százalékát. A kormány folytathatja a munkáját, a legfontosabb kérdésekben megerősítést kapott – jelentette ki. Hozzátette: folytatják a munkaalapú gazdaság, a családbarát Magyarország, a növekvő bérek, a tisztességes időskor, az otthonteremtés és a nemzetegyesítés politikáját.

Kifejtette: az önkormányzati választást minden településen sikeresen és eredményesen megrendezték, és köszönet illeti azt a 20 ezer embert, aki közreműködött a választás lebonyolításában. A kormány a választás megszervezéséhez és lebonyolításához kapcsolódó feladatait "közmegelégedésre megoldotta" – értékelt.

A miniszterelnök köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik részt vettek a választáson és "ezzel hozzájárultak a magyar demokrácia működéséhez". A részvételi arányok azt mutatják, hogy "a magyarok továbbra is elkötelezettek a demokrácia mellett és hisznek Magyarország jövőjében" – fogalmazott.

Kijelentette: "a magyar demokrácia erős, működik és képes továbbra is hatékonyan szolgálni az emberek érdekét".

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a családvédelmi akcióterv lendületet vett, több mint 65 ezren kapcsolódtak be eddig. Az akcióterv lépései együtt 650 milliárd forint értékű támogatást tesznek ki, amely már megérkezett a családokhoz – közölte.

Azt mondta, a jelek szerint ezt a magyar gazdaság bírja, az első félévben 5,2 százalékos volt a gazdasági növekedés. Átálltunk a munkaalapú gazdasági rendszerre, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra csökkent, a munkahelyek száma 2010-től 808 ezerrel nőtt – sorolta. Hozzátette: 4,5 millióan dolgoznak az országban, de "a kormány többet és jobbat szeretne", utol akarja érni Csehországot.

Megjegyezte: az év első hét hónapjában az átlagkeresetek 10,6 százalékkal nőttek, és a minimálbér-emelkedés mértéke a 4. legnagyobb az unióban.

A kormányfő közölte: komoly változások történtek az államadósság tekintetében is, az államadósság 68 százalékra csökkent, és míg 2010-ben a külföldiek kezén lévő hitelünk 50 százalék volt, ma 20 százalék alatt van.

Az Európai Unióban hozott döntéseket ismertetve kitért arra: sikerült olyan elnököt választani az Európai Bizottság élére, aki képes lehet kijavítani az előző évek hibáit.

Az európai bizottság megválasztott elnökéről szólva kijelentette: kötelességének érezte, hogy megakadályozza olyan elnök megválasztását, aki tiszteletlenül beszélt a magyarokról, és azokét is, akik a bevándorlás kérdésében a magyarok akaratával ellentétes terveket akartak végrehajtani. Célunkat elértük – szögezte le.

A Brexitről szólva közölte: tisztességes és korrekt megállapodást kötöttek a britek a távozásáról. Hangsúlyozta: olyan megállapodáshoz járult hozzá, amely védi a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit és jó a magyar gazdaságnak is.

A jó hírek után a rossz hírek közé sorolta, hogy a miniszterelnökök tanácsa nemet mondott Macedónia és Albánia európai uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdésére. "Ez rossz döntés, de remélem, nem tragikus" – fogalmazott, hozzátéve: tragikus az lenne, ha Szerbia felvétele megakadna.

A "térségünk és stabilitásunk" kulcsországának nevezte Szerbiát, amely uniós tagság nélkül nem képes a Balkán stabilizálására. Magyarország ezért továbbra is minden balkáni ország, de különösen Szerbia és Montenegró gyors felvételét támogatja – szögezte le.

Szólt arról is, hogy a magyar gazdaság 2050-re radikális és mély átalakító programok által teljes egészében karbonsemlegessé tehető, ez azonban az unió komoly hozzájárulása nélkül nem fog menni.

Kijelentette: mintegy 150 milliárd euróra van szükség ahhoz, hogy a villamosenergia-termelés kibocsátásmentes legyen, hogy az ország teljes egészében kiváltsa a földgázfelhasználást, valamint, hogy a közlekedés is tisztán elektromos alapúvá váljon.

Azt is elmondta, hogy a miniszterelnökök tanácsa megkezdte az unió következő hétéves költségvetésének tárgyalását. Kijelentette: még annak alapkérdéseiben sincs konszenzus, az álláspontok minden fontos területen messze vannak egymástól.

(Kép: MTI/Kovács Tamás)

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
O1G értékeli az EU-s munkáját:
"Az európai bizottság megválasztott elnökéről szólva kijelentette: kötelességének érezte, hogy megakadályozza olyan elnök megválasztását, aki tiszteletlenül beszélt a magyarokról, és azokét is, akik a bevándorlás kérdésében a magyarok akaratával ellentétes terveket akartak végrehajtani. Célunkat elértük – szögezte le."
Szegény parlament előbb-utóbb összedől. De legalább egy fidesz rendezvény alkalmából tegye!
tudode
Az a tragédia, hogy amit egy közjogilag érvénytelen, az úr az túlzás "pacák mindent elkövetett, amire még jogosúltsága sincs!!!
.
((( Az "úr" szinonimái közül választottam
.
"úr" szinonimái:
atya, teremtő, mennyei atya, mindenható, isten, úristen

+ !
alak, ember, koma, pacák, hapsi, pasas, pali, muki, ipse, krapek, tag, ürge, figura, férfi, muksó, pasi, fickó, csávó, manus, hapek, arc, fószer, fazon, csóka, csákó, legény, hapi, srác, fiú, pofa, személy, illető, mandró, fráter, szerzet, szivar, férfiú, csávesz

+ !
főúr, uralkodó, cár, császár, fáraó, király, fejedelem, felség, vezér, szultán, királyfi

----------------------------
.
ember, házastárs, férj, hitves, társ
.

uraság, gentleman, dzsentlmen, gavallér, úriember
--------------------------------------------------
.
Pedig ő volt a rendszerváltás reménysége, és a sarjadzó demokráciát eltaposta a TELJHATALOM OLTÁRÁN!!!.
.
cSUPÁN EGY BÁRSONY FOTEL BITORLÓJA:
,
------- Orbán Viktor nem miniszterelnök
.
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk&t=259s
.
iLYEN GYALÁZATRA A HONFOGLALÁS ÓTA NEM VOLT PÉLDA!!!
Lepényleső
Vehetnek fel ezer országot az unióba,a bán nem adja az utolsó helyezést senkinek oda?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.