Újabb 22 terepjárót kaptak a halőrök, a járműveket hétfőn adták át – közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ).

165 millió forintból vettek 22 új autót a halőröknek
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A közlemény szerint a teljes kontingens

nettó vételára 165,88 millió forint, autónként 7,54 millió forint, amiből 70 százalék vissza nem térítendő állami és horgászszövetségi támogatás.

A terepjárók ötéves használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, a sikeresen pályázó 17 horgászszervezethez, amelyek utóbb a járművek tulajdonosai lesznek.

A közleményben felidézik: a halőrök 2017-ben 20, 2018-ban 15 terepjárót kaptak hasonló módon.

A beszerzés újabb jelentős lépés a több mint 600 főt számláló, rendészeti vizsgával is rendelkező hivatásos horgászszervezeti halőrzés rendszerének technikai fejlesztésében – hangsúlyozták.

Az Agrárminisztérium a horgászszövetséggel, mint közfeladat-ellátó és stratégiai partnerével a megkötött szerződéseken keresztül a "halgazdálkodási feladatok támogatása" fejezeti előirányzatból, majd az állami horgászjegy bevételek átengedésével 2016-tól folyamatosan és kiemelten támogatja az állami tulajdonú természetes vizek halőrzésének fejlesztését

- áll a közleményben.

Már eddig is több ütemben adtak át a halőrzést támogató technikai eszközöket, halőri egyenruhákat, illetve folyamatban van a vízparti környezet karbantartását támogató és a vízminőséget megóvó-javító eszközök soha nem látott mértékű beszerzése és támogatása is – tették hozzá.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Talán ha korházi felszereléseket vásároltak volna??? De a halak mégiscsak előrébbvalóak!!!
Jozefina
Talán ha korházi felszereléseket vásároltak volna??? De a halak mégiscsak előrébbvalóak!!!
Béla333
B+! A betegek meg vigyék magukkal a gyógyszereket a kórházba, de még a papírt is, amire majd kinyomtatják, hogy mibe halt bele! Mert arra nincs pénz...
simmering73
Nincs annyi kilopható hal, amennyibe ezek a kocsik, meg a fenntartásuk kerül.
Nessy
Vigyáznak a "halfarokra" és társaira! :-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.