Uzsorázás és csalás bűntette miatt nem jogerősen három év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Beri Róbertet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis független polgármesterét a Nyírbátori Járásbíróság hétfőn.

Csalás, zsarolás és uzsorázás miatt letöltendőt kapott egy újraválasztott polgármester
Fotó: Facebook/Beri Róbert

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője közleményében azt írta, B. R. vádlottat

csalás és zsarolás, valamint háromrendbeli uzsora-bűncselekmény bűntettében találta bűnösnek a bíróság.

A tényállás szerint a vádlott 2014-től a szabolcsi település polgármestereként kihasználta nehéz anyagi helyzetben lévő lakosok helyzetét. Több embernek hitelre adott pénzt és élelmiszert úgy, hogy később havonta ötven százalékkal több pénzt kért vissza tőlük. Ezzel a sértetteket és családtagjaikat súlyos nélkülözésnek tette ki – ismertette a szóvivő.

Mivel a sértettek nem tudták visszafizetni tartozásukat, 2017. február 7-én este a vádlott megjelent egyikőjük házánál, pénzt követelt tőle és megverésével fenyegetőzött. A polgármester által követelt 105 ezer forintból a sértett végül 25 ezer forintot adott át.

Egy másik esetben a vádlott 2015-ben – magát tulajdonosként feltüntetve – házat adott el egy házaspárnak 650 ezer forintért, amit a megállapodás szerint havonta 50 ezer forintos részletekben törlesztettek a vevők. Ugyanezt az ingatlant 2016 februárjában egy másik házaspárnak is eladta a polgármester 600 ezer forintért.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett.

Beri Róbert 2010 óta polgármestere a Nyírbátor közelében fekvő községnek. A 2019. október 13-i önkormányzati választáson újraválasztották.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
A fideSS tamogatasaval tudott 2010 ota hatalomban lenni.
jesz
Továbbra is uzsorázik, zsarol, fosztogatja az övéit...pláne hogy újraválasztották...

Csak tudnám a titkot, miért..?
1magyar
Nem hinném,hogy az áldozatok szavazták meg. Ebből telik neki a motorra?
Sanding
A büntetésre leszek kíváncsi. Ejnye bejnye lesz csak!
Yoda69
A fideSS tamogatasaval tudott 2010 ota hatalomban lenni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.